Önbizalom tréning - Független vagy!

Rég nem jelentkeztem az önbizalom tréninggel, és ezt igazán sajnálom. Szeretek lelkesítő sorokat írni számotokra, ám sajnos az utóbbi idők kimerítő teendői nem tették lehetővé, hogy rászánhassam az időt egy alapos, lélekemelő irományra. Márpedig ha lelki témákról van szó, akkor triplán szeretnék odafigyelni arra, mit osztok meg veletek, hiszen ezek fontos, kényes dolgok. Biztosra veszem, hogy vannak olyanok, akik nem tartják ezeket a buzdító írásokat hasznosnak, de ezzel nincs is gond, nem lehet mindenkinek megfelelni :) Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki működik egyformán - van, akinek a simogató, gyöngéd szavak kellenek, van, akinek a fenékbe rúgás. Van, akit egy ilyen iromány nem visz előbbre, de van, akit igen. Én minden esetben azért ragadok klaviatúrát, mert a segítő szándék vezérel és abban reménykedem, hogy szavaim valahol, valakinek segítséget nyújtanak. Anno a visszajelzéseitekből azt vettem észre, hogy vannak azért, akiknek hasznosak voltak az önbizalom tréninges bejegyzések, szóval már ezért megéri csinálni :) Most, hogy ekkora szünet után ismét nekiülök ennek a rovatnak különös érzések árasztanak el, mert rá kellett jönnöm, hogy a választott témám az egyik legnehezebb mind közül. Én azért mégis tennék egy kísérletet arra, hogy megosszam veletek a véleményem és bízom benne, hogy ez sokatok számára hasznos lesz :)

Nagyon sokáig a függetlenség szó igen távol állt tőlem. Gyerekkorom nagy részét szüleim óvó tekintete és féltő gondoskodása mellett töltöttem, ahol nem volt szükségem önálló döntésekre, cselekedetekre, mert a családom mindent elintézett helyettem. Ez egy darabig teljesen normális, de mikor idősebb lettem a helyzet még mindig változatlan volt, én pedig elkényelmesedtem. Nem gondoltam bele abba, hogy egyszer muszáj lesz önállóvá válnom. Nehéz is volt a kezdet, sok mindent meg kellett tanulnom, amit mások a családdal közösen tapasztalnak meg, de végül átvergődtem a kezdeti nehézségeken.

Mikor végre teljes egészében leváltam a szüleimről egész különös érzés ejtett hatalmába. Szabadnak éreztem magam. Néha bukdácsoltam ugyan, de hihetetlen jó érzés volt függetlennek lenni. Nem voltam ráutalva senkire, kialakíthattam a saját szokásaimat, egyszóval fantasztikusan éreztem magam. Jelenlegi életminőségem tudatában még csak visszagondolni is rémes arra a kiszolgáltatottságra, amiben régen éltem. És félreértés ne essék, nem szeretném eltörölni a fiatal éveimet, hiszen azok is hozzátartoztak az életemhez. De amióta belekóstoltam az önállóságba, képtelen lennék ismét egy másik emberhez, másik közeghez alkalmazkodni, vagy hagyni, hogy rá legyek utalva valakire. A szabadság tudata nagy öröm számomra. Ám legnagyobb csodálkozásomra ezt nem mindenki látja így.
Sokan képtelenek úgy élni, hogy ne tegyék függővé a mindennapi létezésüket egy rajtuk kívül álló személytől, vagy egyéb tényezőtől. Biztonságérzetet ad nekik az, ha van mibe kapaszkodniuk, és ez végülis teljesen érthető. A függetlenség nem egyenlő azzal - az én meglátásaim szerint -, hogy ellökök magamtól minden segítő kezet, hanem hogy csak akkor ragadom meg őket, mikor igazán szükségem van rájuk. Vannak helyzetek, mikor igenis szükség van egy kis támogatásra, segítségre, de nem állandó jelleggel. Az emberek elkényelmesednek azáltal, hogy valaki, vagy valami mástól teszik függővé a boldogságukat. Sokfajta függőség van, fizikai és lelki egyaránt, de ezekbe most nem szeretnék belemenni. A mostani bejegyzésemmel leginkább arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy merjenek függetlenek lenni! Nem kell megijedni attól, ha egy problémával egyedül maradsz, mert nincs olyan helyzet, amit ne lehetne megoldani. Eleinte én is kétségbe voltam esve, hogy egymagam kell döntsek sok mindenről és egyedül kell intéznem dolgokat, de a kezdeti félelem hamar el is múlt, mikor rádöbbentem, hogy nincs olyasmi, amit ne tudnék megoldani. A legtöbbeknél az a probléma - csak úgy, mint nálam is -, hogy nincsenek tisztában azzal, mennyire könnyedén tudnának boldogulni a világban. Ha hagyjuk, hogy a félelem visszatartson, akkor örök életünkre rá leszünk utalva mások kényére-kedvére, ami nem egy egészséges dolog. Engem pl. sokkal jobban megnyugtat az a tudat, hogy nem függök senki mástól, csak saját magamtól, így egyedül az én döntéseim azok, amikkel együtt kell tudnom élni. Ha elrontok valamit, akkor az az én hibám és tudomásul kell vennem, hogy elcsesztem. De ha más hibázik és ezzel a hibával engem is magával ránt, az már közel sem elfogadható számomra. Szeretek a magam ura lenni, szeretem tudni, hogy akire számíthatok, az én magam vagyok, nem pedig egy külső személy, vagy tényező. Ehhez pedig bátorság kell.

Igazából nincs mitől félni. Mindenkiben ott van az erő, hogy önállóan is képes legyen boldogulni a világban, csak egyesek nem aknázzák ki ezt a képességüket. Pedig fantasztikus érzés, mikor az ember rádöbben, hogy egymaga is képes sok mindenre, nem szükséges hozzá még valaki. Másrészről azt sem szabad elfelejteni, hogy nem lehet mindig másokra számítani, ha bajunk van. Előfordulhat, hogy senki nem tud a segítségünkre sietni, de ez nem baj, sőt! A kényszerhelyzetek szokták szülni a legjobb eredményeket, mivel ilyenkor esélyes, hogy felfedezed magadban azt az erőt, amiről azt hitted, hogy nincs is meg benned. Pedig ott van, csak felszínre kellett kerülnie.
Persze továbbra is szeretném leszögezni, hogy mindaz, amiről írok nem zárja ki azt, hogy az ember néha napján segítségért forduljon. Vannak helyzetek az életben, amikor szükség van rá, de józan ítélőképességgel el tudjuk dönteni, hogy ezt mikor vegyük igénybe. Nem hiszem, hogy okos döntés minden apró-cseprő problémával másokat terhelni, ha azt magunk is meg tudjuk oldani.
Sokaknál a bizonytalanság játszik még szerepet, vagyis az önbizalomhiány. Vannak, akik nem képesek magukról elhinni, hogy a feladataikat egymaguk is meg tudják oldani, állandó megerősítésre van szükségük. Pedig ha az ember egy picit bízik magában, a saját képességeiben és a környezete támogató szavaiban, akkor előbb-utóbb megjön az önbizalma ahhoz, hogy ne igényelje mások segítségét/megerősítését munkája során. Ráadásul ha nem próbáljuk ki magunkat bizonyos dolgokban, akkor sosem derül ki, hogy képesek vagyunk-e azt önállóan kezelni.

A függetlenség témájában csak néhány dolgot fontos megjegyezni: mindenkiben van erő, kitartás és bátorság ahhoz, hogy önállóan meg tudjon oldani helyzeteket. Meglehet, hogy most bizonytalannak érzed magad, vagy úgy gondolod, hogy a felsorolt tulajdonságok egyike sem illik rád, közben pedig igenis ott vannak benned ezek a jellemzők, csak még nem nagyon használtad őket. Engedd, hogy a benned rejlő erő utat törjön magának és vedd kezedbe az életedet! Nincs szükséged senkire, csak magadra ahhoz, hogy boldogulni tudj az életben! Ha alkalomadtán kapsz támogatást a kedvesedtől, barátodtól, családodtól az nagyon jó dolog, de amikor lehetőséged van egyedül helyt állnod az életben, ne ijedj meg! Remekül fogod csinálni :) Sok élethelyzet kívülről félelmetesebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ha megtapasztalod őket, akkor erre te magad is rá fogsz jönni. Légy büszke magadra, légy erős és légy magabiztos, akkor az életed minden területén sikerrel fogsz járni. És igen, ismét egy kis egészséges egoizmusra próbáltalak rávenni, de úgy hiszem, hogy a mai világban, ahol annyi összezavart, önértékelési problémás, félelmektől szenvedő ember van, ott elkél egy kis bátorítás. Nem szabad hagyni, hogy a kétségeink visszatartsanak attól, amik lehetünk. Benned is nagy lehetőségek rejlenek, te is erős, bátor, magabiztos ember vagy! Nem kell fogni a kezed, meg tudod tenni a lépéseidet önállóan is. Amikor pedig véletlenül megbotlasz és elesel, akkor fogod magad, felállsz, megigazítod a koronádat és vonulsz tovább ;) Persze az is lehet, hogy mikor elesnél, kinyúlik érted egy segítő kar, amibe kapaszkodhatsz, de azt a kart ne fogd annál tovább, mint amennyire szükséges. Amikor kell, akkor elfogadhatod a felajánlott kart, de mihelyst nincs rá égető szükséged, nyugodtan engedd csak el - nem fogsz újra elesni, mert meg tudsz állni a saját lábaidon is. És hidd el nekem, ez remek érzés!