Viszont az ételek terén továbbra is próbáltam odafigyelni magamra, amennyire tudtam.
Ennél egy picit csaltam, mert nem tudtam ellenállni egy kis orosz hússalátának. Ja, és az eper is nagyon jól esett, bár az talán nem akkora bűnözés. És ahhoz képest, hogy még nincs szezonja, nagyon finom volt.
Egy kis natúr müzli banános tönkölypalacsintával. Nagyon vágytam valami édes ízre, de nem akartam csokit enni. Így jött az alternatíva erre az isteni müzlire, két dm-es keverékből szoktam összeállítani, a palacsinta meg természetesen xilittel készült.
Ismét müzli és egy kis brokkoli. Meglepő, hogy ez a kettő mennyire laktató tud lenni.
A müzli megint jelen van, nagyon rákattantam, a csirkeszárny pedig a bőre miatt nem túl diétás, de volt nap, mikor semmit nem tudtam magamnak készíteni, ez pedig kéznél volt.
Ezt még múlt hét vasárnap ettem, onnan maradt meg a guacamole, és ezúttal abonettel ettem. Főtt brokkoli társult hozzá és egy kis csokipuding is, amit xilittel és keserű kakaóporral készítettem. Hát nem olyan, mint a bolti, de azért nem rossz, főleg ha az ember egy kis édes ízt kíván.
Ez pedig a péntek esti vacsim. Megint müzli, illetve pár szem fűszeres csirkemell és egy kis saláta fokhagymás joghurttal. Ez volt a legfinomabb mind közül.
Jövő héten szeretnék kipróbálni valami új receptet, hogy ne ragadjak le megint egy kajatípusnál. Kicsit tartok tőle, hogy a munka mellett nem lesz kedvem és erőm ilyesmivel foglalkozni, de azért igyekszem majd. Mozgás terén próbálok ismét ráállni a heti háromszor másfél órára, ebből egy biztos ki lesz pipálva, mivel csütörtökönként 2 órát táncolok. Remélem a másik két alkalom is össze fog jönni és nem lustulok el akkor sem, ha fáradt leszek.
Én is régen nagyon édesszájú voltam, ezt volt a legnehezebb leküzdeni. De sokan ezt a magnézium hiánynak tudják be. Nem lehet, hogy nálad is ez fordul elő? Gyógyszertárban lehet venni magnézium-citrátot por formában, olcsó és a legjobban felszívódó magnézium forrás. Próbáld ki, hátha segít. Nekem segített. :)
VálaszTörlésKitartás! :)
Én egyébként már sokkal kevésbé vagyok édesszájú, mint régen, most ha van itthon müzli vagy gyümölcs, akkor azzal teljesen jól elvagyok. Ennyi édes íz nekem kell :) Magnézium hiányról nem tudok a magam részéről, csak vashiányról, de azt kontrolálom. Köszönöm a jótanácsokat, nagyon kedves tőled :)
TörlésA péntek esti vacsid tetszik a legjobban! :)
VálaszTörlésEsetleg a halat nem szereted? Azzal is lehetne variálni az étrendben, bár ugye a halat nem mindenki szereti, nálam is kedvfüggő, hogy eszem-e, van hogy 3x is egy héten, de van hogy 1 hónapig semmi. Pedig nagyon jó szelén és omega 3 zsírsav forrás.
De szeretem a halat, csak valahogy kimegy a fejemből, hogy az is lehet opció vacsorára, de köszönöm, hogy emlékeztettél :)
TörlésHajrá hajrá, én egy hete kezdtem valami életmódváltás félébe, remélem mindkettőnknek sikerülni fog :)
VálaszTörlésKöszönöm igyekszem, és neked is drukkolok! :) Az eleje mindig nehéz, de ha kezded megszokni a dolgokat utána már csak jobb lesz :)
TörlésNagyon jól néznek ki, szóval hajrá! Úgy megkívántam a brokkolit...
VálaszTörlésAzt hiszem, én sem eszem valami szuper változatosan, ugye vegetáriánus vagyok, laktózérzékeny, suliban, tehát reggeli zabkása+kávé, ebéd sajtos szendvics vagy saláta, vacsora meg ami van itthon...
De a tegnapi után ismételten arra is rájöttem, ha minden második nap metálkoncertre járhatnék, hamar sovány lennék...
Köszi :)
TörlésVannak emberek, akik szeretik a megszokott menüket nap mint nap, én sajnos finnyás vagyok és változatosságra törekszem. Főleg azért, mert ha belefásulok egy ételbe, könnyebben elcsábulok olyasmire, amire nem lenne szabad.
Én mindig ebben az időszakban kezdem el kívánni az epret, a spanyol ilyenkor már finom :) Tetszenek a menüt! Én imádom az Abonettet (szörnyű leírva látni), magában, melegszendvicsnek, kefir vagy joghurt mellé, krémekhez isteni szerintem. Hajrá a továbbiakban is :)
VálaszTörlésÉn is kóstoltam már, szerintem is finom, de a férjem ragaszkodik a magyarhoz, így most jó darabig várnom kell, hogy eprészhessek :P Néha azért stikában veszek egy dobozzal, de pszt :P
TörlésAz abonettel az a bajom, hogy egyrészt kiszáradok tőle, másrészt összeragasztja a számat :D A puffasztott rizst jobban szeretem, annak van egy kis textúrája is. Köszönöm a jókívánságot, igyekszem ^^
Már az előző poszt is nagyon tetszett... :D A guacamolehoz szívesen vennék egy receptet, a múltkor próbálkoztunk vele, de katasztrofális lett. :/
VálaszTörlésMostanában is próbálok odafigyelni mit eszek, egész jól is megy, a bár a múlt hét elég mélypont volt túl sokszor elcsábultam erre-arra... :D
Nálam zabkása fanatizmus van, szinte minden reggel azt eszem, és már rengeteg ízesítést kipróbáltam. :D
Ennek igazán örülök, remélem a későbbi életmódos bejegyzések is tetszeni fognak :)
TörlésA guacamole egyébként végtelenül egyszerű, legalábbis az én verzióm az volt. A jó, érett, puha avokádót kiszedem a héjából, apróra vágott lilahagymával, tejföllel, fűszerekkel elkeverem, pici citromlevet és Tabasco szószt rakok hozzá és alaposan elkeverem. A fűszerezést szerintem embere válogatja, kinek mi a kellemes. Én pikánsan szeretem, ezért kerül bele Tabasco meg egy kis feketebors is. A zabkását én is szeretem, de lusta vagyok nekiállni elkészíteni :P Pedig tényleg jól variálható finomság, rá kéne állni a rendszeres fogyasztására.
Éhes lettem... Amúgy pedig Broccoli for President!!!
VálaszTörlésÉljen a brokkoli! :D
Törlés