2015. február 19., csütörtök

Könyvélmény - Éhezők Viadala trilógia




Nemrég fejeztem be a harmadik kötetet, így még frissiben gondoltam, hogy írok is róla, amíg az élmények nem halványodnak el bennem. Bár ami azt illeti egy ilyen történet nem tud csak úgy elpárologni a gondolataimból. Egyszerre akartam mind a háromról írni, mert így alkotnak kerek egészet, meg azt is hozzá kell tennem, hogy a sztori olyan szinten szippantott magába, hogy az első kötet után még fellélegezni sem volt időm máris belekezdtem a másodikba, majd a harmadikkal is ez volt a helyzet. Nem tudtam volna külön írni róluk, mert annyira "benne voltam". Most, hogy ismerem a történet végkifejletét furcsa ürességet érzek belül. Aki nem ismeri és nem is szeretné ismerni a sztori végét, az most inkább ne olvasson tovább, mert engem úgy is el fog ragadni a hév és spoilerezek.
Fontos megemlíteni, hogy én a filmeket láttam elsőnek. A harmadikhoz még nem volt szerencsém, de az első kettőt imádtam, és pont a második volt az, ami megadta a végső löketet ahhoz, hogy megvegyem a könyveket. A filmekből azt szűrtem le, hogy ezek nagyon izgalmas, kicsit Battle Royale jellegű történetek megfűszerezve némi társadalom kritikával is, a hangsúly a viadalokon és a harcon van, illetve Katniss-en, aki egy igazi becsületes, valódi lány, nincs benne semmi mesterkéltség. Hát igazam is volt, meg nem is. Ezek a könyvek sokkal inkább a lelki terrort tárják a szemünk elé, semmint az öldöklést. Meglepődve tapasztaltam az első kötet során, hogy kb. a könyv háromnegyede szólt az aratásról majd a viadalra való felkészítésről, tévés szereplésekről, ruhákról, és csak egy kisebb szelet magáról a viadalról. Nagyon furcsállottam, de olvasás közben rájöttem, hogy miért olyan fontos ez. Ennek a könyvnek nem az adja az izgalmát, hogy miként mészárolják le egymást a kiválasztottak, hanem hogy átérezzük milyen nyomás és lelki terror alatt vannak tartva Panem lakói. Részletesen betekinthetünk az ottani emberek életébe Katniss szemein keresztül, vele éljük át mindazt a borzalmat, amin keresztül megy, és ez sokkal nyomasztóbb, sokkal lényegesebb, mint a megrendezett öldöklés. Persze az is fontos, de a mögöttes szándék sokkal lényegesebb. Szinte fájt olvasnom arról, hogy a körzetekben lakó emberek mennyire szörnyű körülmények között élnek, nap mint nap éheznek, hogy a túlélésért folytatott harcukat egy percre sem hagyhatják abba, különben elveszítenek mindent. Az írónő nagyon szemléletesen és hihetően tárta elénk ezeket a borzalmakat. Az első kötetben még csak kóstolgatjuk a témát, még csak a felszínt kapargatjuk. Látjuk, hogy van egy bizarr alapokon nyugvó rendszer, amit kényszeredetten elfogadtak (vagy inkább beletörődtek) az emberek, és hogy ezt a játékot játsszák évről évre. Aztán jön egy teljesen átlagos, kissé talán zárkózott lány és mindent felborít. Nem igazán tudtam kiismerni Katnisst az első kötetben, mert lassan bontakozott ki előttem a személyisége. Arra hamar rájöttem, hogy nem egy bűbájgombóc, de az élet megedzette. Sokkal komolyabban éli meg a helyzetüket, mint bárki más, szinte családfőként kénytelen élni, ami 16 évesen nem kis feladat. Érezni, hogy az írónőnek nem volt célja az, hogy Katniss egy kifejezetten szimpatikus karakter legyen. Azt volt a lényeg, hogy Katniss hihető legyen. Olyasvalaki, akiről tényleg el tudjuk képzelni, hogy létezhet, aki valóban végig ment egy szörnyű folyamaton, és ez megváltoztatta. Semmi cukormáz, csak a nyers valóság. Éppen ezért Katniss nem olyan, akit egyből szimpatikusnak találok, de tökéletesen el tudja hitetni velem mindazt, amire oda kell figyelnem. El tudja hitetni, hogy a félelem valós, hogy a rettegés az én életembe is bekússzon és vele együtt aggódjak a szereplők sorsáért.
Peeta ellenben nagyon kedves és nagyon szimpatikus karakter, a könyvben végig ő volt a kedvencem. Kellett is Katniss nyers stílusa mellé egy kicsit empatikusabb karakter is, csak azt sajnáltam, hogy nem pillanthattam be néha Peeta szemszögébe is, pedig biztos érdekes lett volna úgy szemlélni a dolgokat.
A második kötet már kicsit keményebb dió volt. Jobban belepillathattunk a Kapitólium működésébe, az agymosásba, a vezetőség manipulációiba és a színtiszta gonoszságba, ami mindezt irányítja. Lelkileg még megterhelőbb volt ezt olvasni, mint az elsőt, mert immár tudjuk, min ment keresztül Katniss és Peeta, milyen megpróbáltatásokon kellett átmenniük, és most ezek után elvárják tőlük, hogy jópofizzanak a látszat fenntartásáért. A romantikus kapcsolatuk ugyan kedves volt, de azt a kedvességet is csak Peeta tette bele. Katniss nagyon semleges, sőt, számító volt. Nyilván a túlélési ösztön dolgozott benne, de akkor is nagyon fájlaltam, hogy kihasznál egy igazán kedves, jólelkű fiút. Aztán persze mikor újra visszakerülnek az arénába és veszélyhelyzetekbe sodródnak megint csak rájön, hogy Peeta milyen sokat is jelent neki, de azt hiszem ezt nem csak ilyenkor kellett volna éreznie. Valahogy mindig minden más elvonta a figyelmét, hiszen aggódott a családjáért, a szeretteiért, és a közvetlenül előtte lévő boldogságot nem tudta meglátni. Katniss egy valódi lány. Hihető a karaktere, nincs eltúlozva éterien tökéletes irányba, sőt, inkább a negatív oldalra billen, mert az írónő csöppet sem vesződik azzal, hogy mikor Katniss hibás döntést hoz, vagy rosszat gondol valakiről, akkor tisztára mossa a nevét. Mivel Katnisst ez nem érdekli, ezért nem fontos kidolgozni - nem is lenne hiteles a karakteréhez. Ez a lány túlélő típus, testileg-lelkileg edzett, kemény ember, aki viszont az érzelmekkel áll hadilábon. A viadalos részeket főleg azért szerettem, mert Katniss olyankor érezte át 1-1 érzelme mélységét, olyankor láthattuk meg jobban az emberekhez fűződő kapcsolatait.
A harmadik kötet már nagyon komoly hangvételű mű, kifejezetten posztapokaliptikus előszele van. Nyomasztó, feszült, ugyanakkor sivár és reménytelen, egyszóval tökéletesen elénk tárja egy lázadni készülő nemzet hangulatát. Szinte tapintható benne a gyűlölet, a harag, a bosszú, a szabadulási vágy, és az a kétségbeesett atmoszféra, ami a történet helyszíneit jellemzi még inkább rátesz erre a hatásra. A sok új szereplő üde színfolt a megszokott gárda mellé. Azt is imádtam, hogy ebben a kötetben semmi sem biztos. Nincsenek konkrétumok, nincsenek tények. Feltételezések, elméletek vannak, amik vagy beválnak, vagy nem. Teljes bizalmatlanság uralkodik az egész sztorin, a főszereplők minden pórusából árad a feszültség, éppen ezért lehetetlen volt letenni a könyvet. Persze végig Katniss szemszögéből látunk mindent, de arra nagyon odafigyel az írónő, hogy a legapróbb részleteket is megláttassa velünk, mert pont ezek az apróságok teszik életszagúvá az egészet. Olyan gyorsan pörögnek benne az események, az intrikák, a taktikai lépések, hogy csak kapkodtam ide-oda a fejem. Elkapott a hullám, én pedig tehetetlenül sodródtam utána.
A végkifejlet nagyon érdekes volt. Nekem nem hiányzott a hepiend, mert nem illett a helyzethez. Ha "és boldogan éltek, míg meg nem haltak" jellegű befejezése lett volna az Éhezők viadalának, akkor az egész sztori értelmét vesztette volna. Ezek egymásra épülő, egymásból táplálkozó sztorik, amiknek ha a végére érünk nincs katarzisos beteljesülés, nincs fanfár, sem felhőtlen boldogság. Mert a valóságban sincs ilyen, és ezt a könyv nagyon komolyan vette. Habár a háború véget ért, az emberek testileg-lelkileg roncsokká változtak. Megéltek egy hatalmas lázadást, ami meggyötörte őket, és habár a békesség napjai jöttek el számukra, megpihenni sosem tudnak majd teljesen. Mert akibe beidegződött a félelem, az mindig óvatos lesz, mindig a lelkén viseli majd a történtek nyomát.
Katnisst a történet végére sem tudtam igazán megkedvelni. Nem mondom, hogy utáltam, de azt sem, hogy szerettem. Olyan fajta lány volt, aki nehezen engedett másokat közel magához, a végére pedig olyan nővé vált, aki 5 méter vastag betonfalakat épített maga köré. Ez nem teszi őt túl vonzóvá, de a hitelességéhez nagyban hozzájárul. Ami Peetával történt rettenetesen kiborított. Pont ő, aki olyan nemes és jólelkű volt, pont neki kellett elszenvedni a poklok poklát - olyan igazságtalannak éreztem, de hát a háború már csak ilyen. Nem válogat. Nem nézi, ki milyen jellem, csak jön és pusztít.
Sokáig ragozhatnám még, de az az igazság, hogy ez a trilógia pontosan olyan, amit nem lehet igazán körbeírni egy rövidke kritika szavaival. El kell olvasni ahhoz, hogy értsük, mit akar üzenni nekünk. Én még mindig annyira a hatása alatt vagyok, hogy a gondolataim össze-vissza cikáznak egyik jelenetről a másikra, próbálom feldolgozni, megemészteni mindazt, amit kaptam, de ez nem egy napos meló lesz. Engem nagyon mélyen érintett ez a történet, és ki merem jelenteni, hogy az utóbbi évek egyik legfantasztikusabb olvasmánya számomra.
Mindenki számára ajánlom, mert ez a trilógia fantasztikus, és többet kapunk tőle, mint gondolnánk. Nem biztos, hogy amit kapunk, annak maradéktalanul örülni fogunk, de el fog minket gondolkodtatni.


És hogy egy ilyen élmény után mibe ásom el magam? Hát persze, hogy a Harry Potterbe :D Újraolvasom a septológiát ^^

4 megjegyzés:

  1. Sokáig nem tudtam mi ez a hype az Éhezők viadala körül, nem ismertem a történetet, nem tudtam róla semmit. Majd megnéztem a filmet, megtetszett, és kb egy hét alatt kiolvastam mindhárom könyvet. Azt hiszem ez elárulja, hogy mennyire tetszett...
    Egyetértek Veled: Katniss nem lett egy rettentően szimpatikus főszereplő, de épp ezért volt annyira hiteles az egész, Peeta pedig nekem is a kedvencem volt! Azt hiszem minden csaj ilyen szerelmet kíván magának :)
    Kedvet kaptam ismét elolvasni a könyveket (ami nagyon tetszik, sokszor újraolvasom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így voltam vele, aztán megindult a lavina és megállíthatatlan volt. Nekem kicsit több időbe tellett a trilógia elolvasása a munkám miatt, de szerintem 2 hét alatt én is lezavartam a könyveket. Katniss pedig így volt pont jó, így kellett viselkednie, hogy hiteles legyen a sztori. Az újraolvasás meg jó dolog, a nagy kedvenceimmel én is ezt csinálom - most pl. a Harry Potter a soros, megint :D

      Törlés
  2. Szerintem igazából külön erőssége a könyvnek, hogy Katniss nem feltétlenül egy olyan karakter, akivel "együtt lehet érezni". Túl sok tök-átlagos-lány főszereplő van. Kicsit megfáradtam a sok E/1-es YA regénybe, de ez az Éhezők viadalában talán elég jól működik - itt tényleg ki van használva, hogy Katniss néha "unreliable narrator", ha nem is túlságosan.

    Mondjuk nekem Katniss mégiscsak túl érzelmes volt, legalábbis az elején. Peeta meg, hát, túl szőke herceg, habár az idealizmusa azért nem lenézendő. Nem kell mindenkinek cinikusnak lennie. De azért a mellékszereplők között sokkal több érdekes karakter volt.

    Az egyetlen dolog, ami nagyon zavart, az a gyenge magyarázat a világra. Kicsit olyan, mintha csak a történet kedvéért lenne a világrend, nincs magyarázat, semmi, jó, nem feltétlenül ez a fókusz, csak nekem hiányzik. Egyszerűen nem hihető ez a kerületes cucc. Ennek ellenére azt, ami a könyv célja, nagyon jól el tudja érni, szóval... Plusz belegondoltam, hogy mégis mi van a világgal? Hogy tud működni egy ilyen rendszer, minden más ország kihalt, vagy mi? Aztán eszembe jut Észak-Korea...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Katniss karaktere nagyon különleges az irodalom világában. Nem kifejezetten jó, de nem is kifejezetten gonosz, nem lehet egyik szélsőséges oldal felé sem lökni, mert van benne fény és sötétség is. És összetett karakter, bonyolult pszichével, ami kifejezetten üdítő a sok Mary-Sue mellett. Peeta nekem nagyon kellett a sztoriba úgy, ahogy volt. Sok volt a sötétség, a borzalom, ő pedig fény volt mindezek közben. Ha ő nem lett volna, az érzelmesség is elveszett volna a kötetekből, legalábbis a gyöngédebb fajtája. A világ magyarázatáról én is olvastam volna még. ki tudja, talán lesz még róla valami leírás valahol, mert engem is érdekelne a végigvezetés, hogy miként jut el a társadalom ilyen szélsőséges helyzetig.

      Törlés