2015. február 21., szombat

Chick Movies Night - Bajos Csajok




A csajos filmek kihívásában ezúttal a Bajos Csajok szolgált ihletőül. Ezt a filmet jó régen láttam és azt hiszem azért is szerettem annyira, mert elég jól bemutatja a szörnyű gimis éveket. Ha jól belegondolunk, a gimi elég kegyetlen időszak a legtöbb ember életében. A klikkesedés, a menő embereknek való megfelelési kényszer, vagy a különféle lelki terrorizálások mind megkeserítik a gimnazista lányok életét. Én személy szerint abba a kategóriába tartoztam, aki igyekezett láthatatlan maradni, de persze nem sikerült neki. A népszerű emberek gyakran pécéztek ki maguknak és szekáltak, ezzel biztosítva saját menőségüket - mert ugyebár csak az léphet a képzeletbeli dobogó csúcsára, aki elég szemét és kötekedő ahhoz, hogy a többiek tiszteljék. Én mondjuk ma már úgy gondolom, hogy azok, akik anno "Méhkirálynők" voltak igazából a félelmüket és az aggályaikat próbálták leplezni a gonosz viselkedésükkel. Egy idő után megtanultam nem foglalkozni velük, bár tagadhatatlan, hogy a gyerekkorom alakulása nagyban "köszönhető" volt a gimis és általános iskolai megaláztatásoknak. Ennek fényében ezt a filmet sosem tudtam úgy végignézni, hogy ne törtek volna fel belőlem az emlékek. Most is így történt, de hamar elhessegettem őket, mert már csak a múltam egy darabkái ezek, amik nem visznek előre, így nem is érdemes velük foglalkozni, gyötrődni általuk :)
A manikűrömet Cady buliruhája inspirálta, mivel ebben volt a lehető legkevesebb rózsaszín :P


Szerintem ez egy irtó ronda és előnytelen ruha, de gondoltam körmökön talán jobban mutat majd ez a színkombináció. Alapnak a fekete Flormar lakkomat használtam, majd az Essence Pink and Proud lakkjával csíkot festettem a gyűrűsujjamra. Hogy a többi körmöm se maradjon pucéran, francia manikűr jelleggel pöttyöket festettem az Essence lakkal rájuk, így lett elegáns és számomra tetszetős a végeredmény :)

Természetes fényben





Vakuval






Nektek hogy tetszik?


24 megjegyzés:

  1. A körmöd csodálatos!!! :)
    És tök jó ez a színkombináció...meg jó ötlet volt a pöttyözés is! :D
    (De az a ruha elég ocsmány...nem a színpárosítás...hanem az összhatás...brr...:S)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Nekem is tetszik ez a kombó, egész kellemes, viszont a ruha szörnyű - a szabása, az anyaga, a minta, jujj :S

      Törlés
  2. Ügyes megoldás! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a ruha is tetszik - oké, nem rajtam :D -, és a körmöd is nagyon :D Simán megcsinálom fehér-pasztellel valamelyik nap *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, a ruha béli ízlésünk meg hát nem lehet egyforma :P A fehér-pasztelle verziót szívesen megnézném :)

      Törlés
  4. Így voltam ezzel én is, semmiképp se akartam rózsaszínt... :D Jó lett a mani, tetszik! :)

    VálaszTörlés
  5. Milyen elegáns lett, nagyon tetszik! :)

    Hű, először rosszul olvastam, és báli ruhát láttam, mondom mi????
    Kicsit lesokkolódtam, hogy ilyenbe menne valaki bálozni. Aztán újra olvastam, úgy harmadjára felfogtam, hogy nem báli, hanem buli. Ja jó, akkor csak én vagyok béna és nem tudok olvasni :D Mindenesetre a ruha tényleg borzalmas :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Hű, szép is lenne ez báliruhának, mondjuk én sehova sem venném fel :D

      Törlés
  6. Hát igen, a ruha ronda, a film meg fura. Habár ilyen fél-ironikus módon eléggé kultfilm lett belőle. Legalábbis tumblr-ön:D
    De én körülbelül 0.1%-ban tudom átérezni. Annyira, de annyira nem ilyenek voltak a gimis éveim, nem is tudom... mint innen a Mars...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, van a filmben egy-két jó elszólás, azokat én is gyakran ismételgetem :P
      Nekem a gimis éveim hasonlóak voltak azt leszámítva, hogy én még a menők csajok közelébe sem jutottam soha, de nem is akartam. Olyan voltam inkább, mint a fekete hajú csajszi, akinek most nem ugrik be a neve.

      Törlés
    2. Jó, de hát a fekete hajú csajszi a legmenőbb az egész filmben?:D Nekem kifejezetten jó volt általánosból elkerülni gimnáziumba, ott hat év alatt semennyi lánydráma történt, el sem tudom képzelni, milyen lehetett neked, meg a többi olyan gyereknek, akinek szekálással kellett felnőnie... Pedig én is azok között voltam, akik pandaszemmel és "punk"/"goth"/"emo"/whatever kinézettel tolták. A matek tagozat előnye, hogy min. 50% kocka, szóval hova néznének ki?

      Törlés
    3. Nekünk valóban ő lehet a legmenőbb :P
      Hát akkor neked nagyon jó sulit és nagyon jó közeget sikerült kifognod, mert nekem mind az általános, mind a gimi szörnyű emlékeket hagyott bennem, borzalmas volt. De hát a legtöbb ember átél ilyesmit, szóval nem sajnálkozom rajta.

      Törlés
  7. Úgy érzem, hogy a legtöbben nem olvasták el az első részét a bejegyzésnek...nagyon sajnálom, hogy így emlékszel a gimis évekre :(
    A 10 évvel ezelőtti önmagam imádta ezt a ruhát :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem a legboldogabb éveim voltak, az biztos, de még mindig kellemesebben teltek, mint az általános iskolai évek, amik ennél sokkalta rosszabbak voltak :)
      Én már nem emlékszem régen hogy viszonyultam ehhez a gönchöz, de most nagyon nem gyere be :D

      Törlés
  8. Először ez a ruha fogott meg engem is, meg az a fekete masnis rózsaszín, amit a szőke csaj próbált fel. :D De aztán végül nem ezek lettek a befutók. :) Szép lett. nagyon kis csinos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nekem is tetszik a te alkotásod :)

      Törlés
  9. Szupi megoldas, valóban nem egy szép ruha de manid nagyszerű lett :)

    VálaszTörlés