2015. február 14., szombat

Chick Movie Night - A házinyuszi




A csajos filmek kihívásában ezúttal a Házinyuszi című "remekmű" által kellett inspirálódnunk, amit bevallom, gagyisága ellenére nagyon szeretek :) Persze mindenki tudja, hogy ezeket a filmeket nem a mély filozófiai mondanivaló miatt nézzük :P Néhol nagyon gáz és nagyon sablonos, de ezeknek a moziknak ilyennek is kell lenni. A humor viszont szuper benne, én legalábbis betegre röhögtem magam némelyik jelenetnél (ominózus táncjelenet: "Beszarooook!!!" XDDD), és ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ezt a filmet azóta többször is megnéztem. A mostani manikűrömet Shelley azték partis bikinije ihlette, mivel rózsaszín lakkok terén még mindig elég gyér a felhozatal nálam.


Az ihletadó fürdőruha



És a manikűr







Mint látható nagyon egyszerűre vettem a figurát, mivel maga a ruha sem túl díszes (és nincs is túl sok anyag, amit díszíteni lehetett volna :P). Alapnak egy kék Astor lakkot használtam, ebből két réteget vittem fel, majd erre jött egy Flormar Sorbet lakk, amitől szép csillogó lett a kék alapszín. Ezután az arany csillámos Deborah lakkomat használtam és egy szivacs segítségével ferde vonalban felütögettem a körmeimre a csillámot. A gyűrűs ujjamra két csíkban került a csillám. Nekem tetszett a végeredmény, meglehet ezt a kék kombót fogom még viselni hétköznapokon is. Sajnos ez a Flormar Sorbet lakk önmagában nem fed elég jól, de fedőlakknak tökéletes lesz, jól fel lehet majd vele dobni a kék manikűröket.

Remélem nektek is tetszeni fog :)


6 megjegyzés:

  1. csodás szín, és ez a kék ruha, erre nem is emlékeztem pedig jó párszor láttam már a filmet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Bennem nagyon megmaradt a ruha, mert gyönyörű a színe.

      Törlés
  2. Olyan együgyű ez a film, főleg a főszereplő, de mégis szórakoztató. :D
    Nekem is tetszik a manikűröd. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van :D És örülök, hogy tetszik a manikűr :)

      Törlés