2015. január 9., péntek

Amiktől a falra mászom - JÉG!




Viszonylag rég volt már ilyen bejegyzés a blogon, aminek örülök, mert ezek szerint kevesebbet bosszankodom (vagy csak nem annyira lényegesek, hogy írjak is róluk, de akárhogy is, mindenképpen pozitívum), most viszont sajnos megint volt min puffognom.
Mint tudjátok azon kevesek közé tartozom, akik imádják a telet és a hideget. Tényleg nagyon szeretem ezt az évszakot, de van egy valami, amitől minden évben rettegek: a jég. Én nem tudom mi lehet velem, talán rám duplán hat a gravitáció, de ha valami csúszós felületre tévedek, tuti, hogy elesem. Ezért is utálom a jeget, mert nagyon könnyen összetöröm magam rajta, és a 9x kiment bokámmal ez annyira nem vicces buli.
Erre föl ma reggel, mikor mentünk volna dolgozni a kapun kilépve azt láttuk, hogy mindent, de MINDENT egy merő jégpáncél borít. Tükörjég mindenütt! Na ott már éreztem, hogy itt nagyon nagy bajok lesznek, mert hogy fogok bejutni? A kocsiig még eltipegtem, Viktor segített, de csak hogy meglegyen a napi adrenalin a melóhely előtt kicsivel kaptunk egy piros lámpát. Meg szerettünk volna állni, de a kocsi másként gondolta, mert csak gurultunk tovább és tovább, át a másik sávba... Szerencsére nem jött senki, gyors visszatolatás, miközben rájöttünk, hogy a lekanyarodó sávot rohadtul nem sózták fel! Értitek, az útszakasz mindkét sávja szépen le van takarítva, de a lekanyarodó sáv ott maradt tükörjéggel. Minden esetre örültünk, hogy nem lett gond, vártuk, hogy mehessünk tovább, aztán egyszer csak bumm, kaptunk egy akkora löketet, hogy csak pislogtunk. Hát naná, hogy más sem tudott megállni és szépen belénk jöttek hátulról.
Viktor rohant is intézkedni és akkor már tudtam, hogy én ma nem érek be időben dolgozni. Gyors telefonálások, szakadkozások, "sietekahogytudok", és aztán felmértük a károkat. A kocsink hátulját alaposan megpuszilták, a bal hátsó lökhárító enyhén szólva lóg és berepedt a fenekünk, de szerencsére a csomagtartó még nyitható és zárható. A másik autós nem járt ilyen jól, neki lerepült a rendszámtáblája és alaposan összenyomorodott a kocsija eleje. Látszott, hogy próbálta félrerántani az autót, hogy inkább a szalagkorlátnak menjen neki, de sajnos nem kapcsolt időben.
Mi egyáltalán nem haragudtunk, nem is bosszankodtunk, mert ez tényleg nem az ő hibája volt, mi sem tudtunk megállni. Kitöltöttük a szükséges papírokat és reménykedünk abban, hogy a biztosító szíveskedik majd tevékenykedni. Ja, a vicc az egészben az, hogy a srác, akivel karamboloztunk szintén szigetszentmiklósi :D De tényleg rendes volt, mert elismerte, hogy ő jött belénk (nem mintha a jégpáncélon meg tudott volna állni szerencsétlen), a rendőrséget is felhívta volna és ott is bevallotta volna, hogy az ő hibája volt, de mi nem ragaszkodtunk ehhez, épp elég szívás a kocsikat javíttatni. Végül sikeresen begördültünk Viktor munkahelyére, én pedig remegő térdekkel szálltam ki az autóból. Az egy dolog, hogy a főbb utakat felsózták, de a járdák, a busz és villamosmegállók maradtak szépen jegesen. Halál félelmem volt. A villamosig eljutni sem volt egyszerű, mert lejtett az út, rettegtem, hogy összetöröm magam. Végül átjutottam, lementem egy megállót abban reménykedve, hogy Újbuda központ már le lesz takarítva, elvégre elég forgalmas csomópont már reggel is. Egy frászt! Jég mindenütt! Az idősek tyúklépésben totyogva, bottal próbáltak közlekedni, a babakocsik csúsztak a szélrózsa minden irányába gyerekkel együtt, szirénázás hallattszott minden irányból. Én is addig sétáltam, amíg találtam egy olyan zebrát, ahol viszonylag békésen át tudok kelni, de a buszmegállóig érdekes utat tettem meg. Minden lámpaoszlopba, buszváró pavilonba, betontömbbe belekapaszkodtam és totyogtam előre, miközben a könnyeimmel küszködtem. Végül épségben beértem a melóba, szerencsére ott már felsózták a járdát (felfelé megy az út, másként nem is jutottam volna be), de a reggeli trauma itt még nem ért véget.
Egész délelőtt az egekben volt a vérnyomásom, tiszta vörös volt a képem, és ami a legrosszabb, szédültem, mint a fene és hányingerem volt. Nagyon vacak állapotban voltam, kb. mint egy zombi, nem is nagyon voltam képben. Aztán jött a védőnéni, megvizsgált és közölte, hogy ez bizony enyhe agyrázkódás. O.O Nekem fogalmam nem volt arról, hogy egy rándulástól is lehet agyrázkódásom, de ezek szerint igen. Még eléggé kába vagyok és kicsit folydogál a világ, de a pihenés jót fog tenni. Ez sajnos csak holnap este lesz, mert szombaton is dolgozom, de a hétvége fennmaradó részét biztos, hogy masszív pihenéssel töltöm.
Viszont, amin fel vagyok háborodva: hogy lehet az, hogy a járdákat nem sózzák fel? Ráadásul egy forgalmas helyen? Mi az, hogy a megállókban csúszkálva, hasraesve kell közlekedni? A gyalogos nem számít? Jó, persze, nyilván más szervezet felelős érte, de csak tudtak róla, elvégre elég sok helyen volt lefagyás.

Rég féltem már ennyire. A karambol is megviselt, mert még soha nem éltem át ilyet és nagyon rossz élmény volt, de hogy utána egymagamban kellett a jégpáncélon közlekedni a forgalmas utakon, na az maga volt a pokol. Persze sokaknak a jég jó élmény volt, mert csúszkáltak, nevetgéltek, jól érezték magukat, ám sajnos sokan voltak olyanok, akik rettegtek ettől. Hihetetlennek tartom, hogy az utak egyes szakaszait felsózzák, a másik felét meg kihagyják, és hogy a járdákon nem lehet közlekedni. Hozzátenném, sok gyalogos ezért az úton való közlekedést választotta, ami miatt mentek a dudálások ezerrel, de nem hiszem el, hogy az autósok nem látták a jeget mindenütt (máskor nem szokása az embereknek autóúton császkálni).

Szóval így jártunk. A kezdeti sokk után inkább az ideg jött ki belőlem, mert ezek tényleg nagyon bosszantottak, de most már azért lehiggadtam valamelyest. Hazafelé járhatóak voltak az utak, csak néhol maradt jég, de a reggeli élmények azt hiszem még sokáig bennem maradnak.

Nálatok milyen volt ma az időjárás? 
Máshol is volt tükörjég?
Remélem nektek nem esett bajotok és jól vagytok :)


30 megjegyzés:

  1. Nem mondod, hogy szigetszentmiklósi vagy?!:) Viszonylag sokszor járok oda. :) Ami a posztnak a lényegi részét illeti nálunk is reggel kelek fel erre anyukám mondja, hogy nagyon vigyázzak suliba menet és kétszer nézzek körbe nehogy valaki -amiért nem tud megállni- elcsapjon vagy elessek stb. Mikor kiléptem az ajtón, még eltipegtem félútig de utána úgy megcsúsztam, hogyha nincs ott az egyik barátnőm akkor bizony a hátsó felem látja kárát. Nálunk sóztak de én valahogy nem vettem észre. Tükörsima volt a jég. Szerintem korival kellene mennem holnap suliba. Remélem azért nem ijedtetek meg nagyon a koccanáskor és, hogy jól vagy! Pihenj tényleg sokat, maradj ágyban és igyál meg egy nagy bögre finom teát. Talán annyit a tea nem is segít se legalább segít a pihiben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De bizony, törzsgyökeres miklósi volnék :P Remélem egyszer összefutunk ^^
      Hát tényleg szörnyű volt a helyzet, szerencsére nagyobb bajunk nem lett, de irtóra megijedtem :( Bár a kocsi javítása miatt még biztos rosszul leszek :D A pihenés meg ma viszonylag sikerült is (a sok tennivaló után :P), este tervezek is teázni :) Köszönöm a kedves kommented, nagyon aranyos vagy :)

      Törlés
  2. Bakker. Hát az kemény- de mitől lett ott ekkora jég? Olvastam minden pesti kommentjét fb-on de itt meg semmi nem volt.
    Viszont nem semmi,tényleg nagyon para,mert elég egy rossz lépés és töri zúzza magát az ember.
    A pihenés meg most nem ártana,főleg ha ilyen agyrázkódásos eset volt :O Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ónos eső lehetett, mert a sima jég nem csúszik ennyire és nem lesz belőle tükörsima jégfelület sem. Nagyon durva volt O.O Amúgy pihengetek, meg próbálok már nem rágondolni, szóval jól leszek, ne aggódj :) Csak remélni merem, hogy idén több ilyesmi már nem lesz, mert ez irtó vacak volt :(

      Törlés
    2. Nekem erről még az ugrott be,hogy lehet ide is lejön ez az idő. És az ónos eső eléggé megkeseríti az emberek életét =/
      De ja,reméljük nem lesz ilyen többet. Életveszély.

      Törlés
    3. hát, nem akarok vészmadár lenni, de ki tudja, meg van rá az esély :( Adja ég, hogy ne legyen igazam, mert ott aztán tényleg kegyetlen lenne egy lefagyott ónos eső.

      Törlés
  3. Remélem, már jobban vagy, igazán sajnálom, ami történt. Szerencsére itt nálunk nem volt jégpáncél, néhol 1-2 foltban igen, de az kikerülhető, viszont eléggé félek az eséstől, úgy is, hogy soha semmi (lekopogtam) törésem, zúzódásom, ficamom és rándulásom nem volt, viszont nem is szeretném, hogy legyen...
    Errefelé általában az szokott probléma lenni, hogy városon kívül takarítják az utakat, a városon belül pedig mindenki oda csúszik, amerre tud...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már alakulóban vagyok, már csak kicsit szédülök estefelé :)
      Én azon voltam kiakadva, hogy nem kezdték meg időben a járdák sózását és csomó baleset volt. Az ilyesmire jobban oda kell figyelni, főleg ha a szervezetek tudták, hogy ónos eső várható.

      Törlés
  4. Hű te, mozgalmas napod volt. :S Itt csak hó van meg pici jég, de nekem is meggyűlik a bajom vele, ha kiviszem a kutyát. Pláne, hogy medencetörés óta rettegek attól hogy seggreülök valahol, így csak tyúklépésben közlekedem ha egy picit is csúszik.


    Mi úgy tanultuk, hogy az agyrázkódás alapkövetelménye az eszméletvesztés és ezt most nem azért írom hogy okoskodhassak, hanem azért, hogy ne ijedj meg, mert valószínűleg nem az volt neked. Viszont nem sokkal jobb a helyzet mert kaphatott a fejed egy akkora behatást, hogy ezeket a tüneteket produkálod. Sok fekvés, sok-sok folyadék, ne hajolgass, ne lógasd a fejedet (pár napig ne is tornázz azért, biztos, ami tuti). Jobbulást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked aztán pláne vigyáznod kell magadra, csak óvatosan! Szerencsére du. már járható volt minden, de a reggel az horror volt :(
      Köszönöm az infókat, nagyon kedves tőled, hogy próbálsz nyugtatni. Sajnos az agyrázkódás megtörtént annak ellenére is, hogy nem volt eszméletvesztésem (bementünk édesanyámhoz a kórházba, ahol a főorvos megvizsgált), állítólag akkorát rándult a nyakam, hogy ennyi elég is volt a fejemnek :( De mindegy is, most már alakulok, holnapra szerintem teljesen jól leszek :) Ma is igyekszem még pihenni, ahogy javasoltátok, szóval hamarosan teljesen rendben leszek ^^

      Törlés
    2. Ó szegény :(
      Jobban vagy már?

      Törlés
    3. Köszönöm szépen, már teljesen jól vagyok, kutya bajom sincs :) Tényleg pici agyrázkódás volt csak, 2-3 nap alatt el is múlt minden panaszom :)

      Törlés
  5. Sajnálom, hogy így jártatok! :(
    Én meg azok miatt bosszankodom, akik képesek ilyenkor elindulni, mikor látják, hogy fel van fagyva. Apumnak megbeszélt találkozója volt reggel és lemondta a jég miatt. Akihez ment volna, az a saját udvarán esett el reggel, miközben a házából átment az egy udvarban lévő munkahelyére. Nem éri meg elindulni... Számtalan baleset volt ma az autópályákon is. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hát sajnos ez van, bárkivel megtörténhet bármi :(
      Mi azért indultunk el, mert az utak le voltak takarítva szinte mindenhol, egyedül az a lekanyarodó sáv valahogy kimaradt. Meg hát a járdák, azok borzasztóak voltak :(

      Törlés
  6. Ismerős helyzet. Falun lakom, itt soha semmit nem takarítanak le az útról és nem is sózzák fel. Vagy kijutsz a faluból a főútig (ahol kulturáltabb a helyzet), vagy nem. Ez ellen nem tudunk mit tenni, ez van... Gyűlölöm a telet, utálom a havat, rühellem a hideget, nyarat akarok 40 fokkal, mert azt imádom! *.*
    Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én imádom a telet, de a jég esküdt ellenségem és ezt az egyet nem szeretem ebben az évszakban :( Falun tényleg nagyon nehéz lehet, nálunk délutánra már jobb lett a helyzet, de a reggel az felért egy horrorral :(

      Törlés
  7. Ez elég durva O.O "sima" jég, semmi ónos eső? Ijesztő lehetett, örülök, hogy ennyivel megúsztátok. Egy ilyen helyzetben még csak uralni sem lehet az autót.
    Felháborítónak tartom, hogy nem gondoskodnak ilyenkor az utak és járdák biztonságáról, nemes egyszerűséggel életveszélyes így bármiféle közlekedés. Ez alap dolog lenne így télen.

    Mindenképpen pihenj sokat, amikor már tudsz, minél több fekvéssel. Ha agyrázkódás volt, akkor azt muszáj kifeküdni, még akkor is, ha nem súlyos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg ónos eső lehetett, mert a sima jég nem csúszik ennyire és nem fagy rá ilyen egybefüggő rétegben. Mi is örülünk, hogy nem lett semmi komoly, mert az autó tényleg önálló életet élt, csak csúszott tovább, és a másik emberé is, nem lehetett megállítani :(
      A járdák miatt én is nagyon ki voltam bukva, egyszerűen nonszensz, hogy nem takarították le, rengeteg baleset volt belőle reggel :(
      A pihenés meg most már meg van, holnapra már teljesen jól leszek, bár a szombati munkanap nem esett túl jól :S

      Törlés
  8. Jobbulást, Szilvi!
    Nem tudom, hogy mennyire vigasztal most ez téged, de nálunk (Nyíregyházán) esik az eső, és az összes hó elolvadt már.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösznöm szépen :)
      Remélem nem fog lefagyni az eső nálatok és nem lesz jég! Szombaton már itt is csak eső volt, meg ma is pici jégesővel, de ha nem fagy meg, akkor nincs vele gondom.

      Törlés
  9. Ez durva. Nálunk sem sózták fel a jeget hajnalban, de aztán napközben, már mindenhol megoldódott a dolog. Én sem értem ha tudják előre milyen idő várható, akkor miért nem csinálnak semmit. Előfordult már hogy előre lesózták az utakat. Jobbulást, és vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod én is ezen voltam kibukva, hogy meg lehetett volna a reggeli balhékat előzni :( Délutánra már jó volt, de reggel, mikor mindenki munkába indult katasztrófa volt a helyzet. A jókívánságot köszönöm, igyekszem sokat pihenni és akkor majd jobb lesz, már csak kicsit kótyagos a fejem.

      Törlés
  10. Te jó ég! Szerencse, hogy nem esett nagyobb bajotok! Én voltam már frontális ütközés áldozata, egy vagány német terepjárósnak köszönhetően, aki szabálytalanul előzött. Mindketten az árokban kötöttünk ki, mindkét autó totálkáros lett, mi megúsztuk kisebb sérülésekkel. Nekem akkor rándult meg a nyakam, jó ideig Schanz gallért kellett viselnem, de azóta sem tudom rendesen elfordítani a fejem az egyik irányba és sokáig fájt és zúgott a fejem. Kíméld magad, próbálj megnyugodni, kitartás, biztos hamarosan rendbe jössz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére ennyivel megúsztuk, járhattunk volna sokkal rosszabbul is. Hallottam, hogy volt ötös karambol is, meg volt, aki árokba borult és órákig fejjel lefelé ültek a kocsiban a bent rekedt utasok :(((
      Hű, látom téged se kímélt az élet, nem semmi, hogy miket kellett átélned! Remélem több ilyesmi veled sem fordul elő. Én már viszonylag jól vagyok, holnapra kutya bajom sem lesz.

      Törlés
  11. Azóta rettegek a jégtől, amióta lecsúsztunk autóval az útról. Szerencsére nem lett bajunk, de az élmény örökre megmarad... Belénk is jöttek már kocsival, olyan hangja volt, mint a filmekben. Nagyon félelmetes volt. Remélem, hamar rendbe jössz! Vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég, még szerencse, hogy nem sérültetek meg! :O Az élmény és a félelem érzése azt hiszem bennem is örökre megmarad. Köszönöm a jókívánságot, már alakulok, de ma még próbálok sokat pihenni :)

      Törlés
  12. Oh, még szerencse, hogy nem lett nagyobb baj. Remélem, hétvégén sikerül kipihenni ezt az egész "kalandot".
    Nálunk részlegesen volt felsózva minden reggel, minden kapualj a saját területén ügyködött, de mire ki kellett itthonról mozdulni, már járható volt a dolog.
    A jégpáncélt én sem szeretem, a karambol meg rossz élmény nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon nagy mákunk volt, megúsztuk a komolyabb sérüléseket - más sajnos nem volt aznap ilyen szerencsés :(
      Igen, én is úgy hallottam, hogy a járdákat mindenkinek magának kellett volna sóznia, de mi a helyzet a közterületekkel? Azt a közterületeseknek kellett volna felsóznia, de nem volt semmi. Iszonyatosan ki voltam akkor bukva erre és még most is bosszant a dolog.

      Törlés
  13. Jesszus! :O Remélem jobban vagy már, hogy érzed magad? Az ember azt hinné, hogy nagyvárosban jobban odafigyelnek az utakra, mert oké, hogy itt nálunk kis helyen annyira azért nem, nem is sóznak, hanem homokkal szórják fel a jeges utakat, utána meg marad a mocsokban mászkálás, meg szépen beleteszik a helyi tv-be, h ha nem akarsz elcsúszni gondoskodj a saját telked előtt a jégmentesítésről.
    Jobbulást és pihizz sokat a hétvégén! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, most már azért jobban vagyok :) Kicsit még kótyagosan, de holnapra semmi bajom sem lesz ^^ Általában amúgy figyelnek az ilyesmikre, mert pl. ha leesik a hó rögtön jönnek a hókotrók, felsózzák az utakat is, de hogy most, ónos esőnél miért állt meg a tudomány, nem is értem :S
      Köszönöm, pihizek is, aztán már kutya bajom sem lesz :)

      Törlés