2014. december 18., csütörtök

Blog karácsony :)

Mikor Iluss meghirdette idén is a blog karácsonyt, nem volt kérdés, hogy jelentkezzek-e rá :) Tavaly is benne voltam az ajándékozósdiban és idén sem szerettem volna kihagyni. Nagyon jó élményekkel gazdagodtam tavaly is és most is, hiszen mindig jó érzés megismerni más bloggereket, azt is, akinek küldesz ajándékot, és azt is, akitől kapod :) Én idén Nórit leptem meg egy csomaggal, remélem örült a tartalmának, bár ahogy a levélváltásainkat olvastam valóban így történt :) Engem pedig Virág lepett meg egy csodás pakkal, amiben szuperebbnél szuperebb dolgok lapultak - nagyon eltalálta az ízlésemet és igazán személyre szóló ajándékokat sikerült választania nekem :)




Mint látjátok igen bőkezű volt velem Virág, rengeteg mindent kaptam :) Volt itt két mogyorós nápolyi, ami isteni volt, aztán kaptam egy nagyon tetszetős gyűrűt is, aminek nagyon érdekes láncos-felső ujjperces megoldása van. Virág azt írta, hogy a tánc iránti szenvedélyem miatt vette ezt meg nekem, és telitalálat volt, mert biztos, hogy fellépéseken örömmel fogom viselni ezt a gyűrűt :) Aztán volt még itt egy aloe verás habmaszk (a kis zöld flakon), amihez hasonlóval még soha nem találkoztam, de alig várom, hogy kipróbálhassam :) Mellette egy mesés barackos pirosító található, aminek irtóra örülök, mert nagyon szerettem volna már ilyen árnyalatot. Kaptam még 4 teafiltert is, ami "pumpkin spice" fantázia néven fut és már a csomagolását szaglászva is bevadulok, wah :D Alatta egy karácsonyi illatú fürdőkészítmény van, amit szintén örömmel fogok kipróbálni :) Igaz, annyira nem vagyok kádban pancsolós, kicsit nehézkesek a körülmények az albérletünkben ehhez, de reméljük azért mégis fel tudom avatni ezt az isteni narancsos-fűszeres illatú terméket. A legvégére a kedvencemet hagytam, ugyanis Virág írt nekem egy képeslapot is :) A tartalma annyira megmelengette a szívemet és olyan nagyon jól esett, hogy mikor kézhez kaptam, többször is elolvastam és végig vigyorogtam :) 
Kedves Virág, nagyon szépen köszönöm ezt a sok földi jót, igazán boldoggá tettél ^^
Remélem Nóri is örömmel fogja használni a csomagja tartalmát :)

Köszönöm Ilussnak a szervezést és hogy ismét részt vehettem ebben a nagyon jó kis kezdeményezésben :)

20 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz dolgokat kaptál te is. :) Írsz majd a pirosítóról? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Persze, biztos lesz majd teszt róla, mert nagyon szép színe van, alig várom, hogy kipróbálhassam ^^

      Törlés
  2. Nagyon ötletes dolog ez az ajándékozás. Mi cégen belül is csináltunk az idén.
    Üdv.
    Marika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó dolog, ráadásul így egy kicsit megismerkedhetünk más bloggerekkel :)

      Törlés
  3. Azért, mert úgy szeretlek!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Micsoda vagány gyűrű :D A pirosítóra kíváncsi leszek :D Klassz csomag :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, nekem irtóra tetszik :P A pirosítót meg hamarosan felavatom remélhetőleg :)

      Törlés
  5. Aranyos csomagot kaptál, az a tea biztos nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Még nem kóstoltam meg, de tasakon keresztül álomi az illata *.*

      Törlés
  6. Jó kis dolgokat kaptál. Ahogy nézem a posztokat egyre jobban sajnálom, hogy lemaradtam róla. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Jövőre te is jelentkezz, tényleg nagyon jó élmény, és nem csak az ajándékok miatt, hanem mert ismerkedhetünk egy kicsit másokkal :)

      Törlés
  7. Habmaszk? WOW! Remélem írsz majd róla! A teának már a neve tökéletes, biztos nagyon fincsi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen írok róla, nagyon kíváncsi vagyok rá. A kezemen bevallom ki is próbáltam, valami isteni az illata, remélem a hatása is szuper lesz :) A tea meg igazi fűszeres finomság ^^

      Törlés
  8. Nagyon jó dolgokat kaptál, a gyűrű tök menő, a pirosítóra pedig én is kíváncsi vagyok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is imádom az ajándékaimat :) A pirosító pedig hamarosan debütál a blogon ^^

      Törlés