2014. november 2., vasárnap

Kultikus filmek a gyerekkoromból - A koboldok varázslatos legendája




Mikor elindítottam ezt a kis rovatot, el nem tudtam volna képzelni, hogy ennyi filmet szerettem volna gyerekkoromban, amik ráadásul megváltoztatták az életemet. A sokadik élménybeszámolót, nosztalgia-bejegyzést írom és még mindig érzem mindegyiknél azt a csodálatos, elmerengő hangulatot, hogy aztán visszacsöppenjek a régi időkbe, mikor kislányként néztem ezeket a filmeket. A jó történetek mindig magukkal tudtak ragadni, talán ezért is szeretek annyira mozizni mai napig is.


A mostani filmem szintén különleges helyet foglal el a szívemben. Aki ismer az tudja, hogy rajongok a tündérmesékért - de azokért az igazikért ám, amik tényleg mesések és tényleg tündérek, meg koboldok, meg más "mesebeli" lények vannak benne. Azért tettem idézőjelbe, mert van, akinek ezek a lények mesebeliek, és van, akiknek nem. Én utóbbiak közé tartozom. Számomra a tündérek létezése nem volt kérdés, mindig is hittem bennük és hiszek a mai napig is. Mindez talán az ír felmenőimnek köszönhető, a kelta mesevilág szeretete könnyen lehet, hogy valami rokonsági hozadék. Akárhogy is, a tipikus ír mesevilágra épülő történetekért mióta az eszemet tudom, bolondultam. Már nem emlékszem hogyan találtam rá a Koboldok varázslatos legendáira - gyanítom a tévében csíphettem el és ott felejtettem magam előtte. Teljesen rabul ejtett az a világ - kicsit a magaménak éreztem, még ha giccsesen is vannak ábrázolva a szereplők. A koboldok viccesek és örökké vidámak, szeretnek jókat zenélni, táncolni, inni és persze borsot törni mások orra alá. A tündérek ezzel szemben éteriek, az egész világuk nagyon légiesnek, kecsesnek, királyinak van ábrázolva. Arra konkrétan emlékszem, hogy Jessica hercegnő sminkjét imádtam :D


A történet tulajdonképpen egy modern feldolgozása a Rómeó és Júliának. Ebben már csak az a vicces, hogy én azt a sztorit nem is szeretem annyira, mégis itt olyan környezetben mutatták be, ami még engem is megfogott. A koboldfiiú és a tündérhercegnő egymásba szeret, ám ez a két család viszályához vezet, s a végén mindenkinek nagy áldozatokat kell hoznia a békéért. Nem is nagyon kell több szót ejteni erről a meséről, mert a történetszál végig Shakespeare méltán híres művét követi. Amiben ez a film más, az a szereplők és a környezet, illetve beletettek egy kis emberi részt is, gondolom hogy kicsit visszatérhessünk a realitás talajára. Bevallom én azokat a részeket annyira nem kedvelem, mindig átpörgetem őket és inkább a tündérek, meg koboldok világában merülök el. Az a sok szép díszlet, ruha és romantika, no meg persze a csipetnyi humor sem hiányzik :) Összességében ez egy kedves, aranyos film, amit a hozzám hasonló gyermeklelkű felnőttek igazán tudnak élvezni.


És ami még igazán különlegessé teszi ezt a mozit, az a végén található esküvői rész. A koboldfiú és a tündérhercegnő összeházasodnak, a lagzijuk végén pedig felcsendült A Dal. Mikor meghallottam (voltam kb. 10 éves) tudtam, hogy erre kell majd nekem is táncolnom az esküvőmön. Hát úgy is lett, mert bizony ez volt az a zene, amire a nyitótáncunkat előadtuk, én pedig végtelenül boldog voltam, hogy ezen gyerekkori álmom is valóra válhatott :)


Ha még nem láttátok ezt a történetet, de szeretitek a meséket és a romantikát, no meg szerettek gyönyörködni a csodaszép ír tájban, akkor feltétlenül nézzétek meg, higgyétek el - egy élmény :)



A Dal :)


12 megjegyzés:

  1. ÓÓÓÓÓ, de imádom ezt a filmet! Már ezerszer láttam, de nem tudom megunni :) Most meg is jött hozzá a kedvem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy te is szereted ^^ Én is biztosan megnézem a napokban :)

      Törlés
  2. Nagyon nagy kedvencem :) pár évente meg szoktam nézni, olyan szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy te is szereted :) Én is elég gyakran megnézem, olyan szép és bájos, imádom ^^

      Törlés
  3. Megfogom nézni,mindenképp! Viszont, nem is tudtam, hogy férjnél vagy!! gratulálok:) amúgy tündérek léteznek, én láttam is pár éve egyet, hiszem,hogy amit láttam az tényleg egy tündér volt! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem tetszeni fog neked :)
      Igen, két éve vagyok férjnél ^^ A tündérek létezését pedig én magam is mindig sziklaszilárdan hittem és nem csak azért, mert ezt akarom hinni, hanem mert képes vagyok érzékelni bizonyos dolgokat, amiket mások nem. Ebbe nem szeretnék itt nagyon belemenni, de a lényeg az, hogy a hitem nem csak vak hit, hanem alá is van támasztva tapasztalatok által :)

      Törlés
  4. Legyen igazad,bár +4évvel a bejegyzésed után,csak remélni tudom,hogy még mindig így gondolod.....én is nagyon szeretem a skót.s ír zenét,ezért is kérlek,segíts abban,hogy melyik zenekar játsza a film zenéjét?!Valamikor meg vot kazettán,de elkeveredett,a fejemből pedig kihullott a nevük.
    Előre is köszönöm Neked!Üdv!Zs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem most rögtön válaszolni neked, nehogy elfelejtsem :) Ha a film végén lévő zenére gondolsz - amit ugye én is említettem itt a bejegyzésben -, akkor az Emma Townshend Fly Away című száma. Belinkelem neked a zenét: https://www.youtube.com/watch?v=9h7-kKEj4vU
      Remélem tudtam vele segíteni és így te is újra élvezheted ezt a gyönyörű muzsikát ^^

      Törlés
  5. Köszönöm, ez sem rossz,sőt....
    Viszont én a bunyós jelenet(nem a nagy csata!)zenéjét,illetve a zenekarát hajtom(szintén ír családi szerveződésű csapat!) akik egy jó pörgős,dobra hangolt számot zenélnek....összetéveszthetetlen ír hangzású nóta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, azt sajnos nem tudom, most keresgéltem youtube-on de nincs fent a hivatalos ost, és a keresőben sem nagyon találom :( Próbáltam megnézni a film végén, hátha felsorolják a zenekarokat, de sajnos ott sem találtam semmit, csak ezt a dalt emelték ki, amit én is kiraktam :( Esetleg ha youtube-on megkeresed azt a bunyós jelenetet, talán a Shazam program felismeri, nem tudom ismered-e, használod-e.

      Törlés
    2. He-he,én már tudom....
      Megkérdeztem a volt feleségemet,ketten összeraktuk a nevüket.Coors,és a youtube is hozza Őket....ajánlom Neked is!Kösz,és üdv!

      Törlés
  6. Újból köszönöm a tippet,a lányomnak van ez az alkalmazás a telóján,majd próbálkozok.

    VálaszTörlés