2014. november 24., hétfő

Csomagot kaptam :)

A múlt hetem elég ramatyul alakult (nulla alvás Viktor ápolása miatt, plusz iszonyatosan húzós napok a munkahelyen, háztartás vezetés és egyéb katasztrófák), így nagyon jól esett, mikor megérkezett hozzám két várva várt csomagocskám. Nagyon kellett már ez a lelkemnek, és tényleg boldogabbnak éreztem magam attól, hogy valamit kaptam. Az egyik csomagom a Testvérkódexes lányoktól érkezett, ugyanis voltam olyan szerencsés nyerni náluk. Két csodaszép körömlakkot kaptam, meg persze egy elmaradhatatlan tábla csokit is egy kedves kis üzenettel kísérve.



Egy gyönyörű meggypiros L'Oreal lakk és egy hozzá tökéletesen passzoló arany csillámos csoda, a márka neve Deborah. Tuti, hogy együtt fogom őket kipróbálni :) A csoki csodával határos módon megmenekült attól, hogy ott helyben felfaljam (de erről ti nem tudtok!), így most azt is meg tudtam örökíteni. Köszönöm lányok a szuper ajándékokat, nagyon tetszik mindegyik ^^


Aztán történt egy olyan, hogy Zitu megkeresett engem email-ben, miszerint van néhány olyan sminkterméke, amiket ő nem használ, nem is passzolnak hozzá, és szívesen megajándékozna velük. Én persze köpni-nyelni nem tudtam a megilletődöttségtől, mert még mindig nem tudom megszokni, hogy az olvasóim csak úgy, minden ok nélkül küldjenek nekem dolgokat amikért nem várnak semmit cserébe. Annyira jó érzés még ilyen önzetlen és nagylelkű emberekkel találkozni :) Zituval egyébként is váltottunk már párszor csomagot, mivel egyszer nyertem nála, aztán meg én ajándékoztam meg őt egy kis blogos ajándékozás keretein belül, és most megint ő lepett meg engem - remélem lesz alkalmam viszonozni a kedvességét, mert természetesen nem csak azokat a termékeket küldte el, amiket megbeszéltünk :P



Eredetileg a Max Factor ajakfilcet, a Fructise hajolajat és a Catrice Matte Velvet burgundi színű szemhéjpúderét vártam (meg két palettát, amit egy kedves barátnőmnek szántam - meg is kapta őket és nagyon örült nekik, ezért is nincsenek rajta a képen), ehhez képest Zitu még becsempészett pár szuper cuccot a csomagomba. Akkora pakkot kaptam, hogy csak pislogtam, mondom 5 dolog csak nem ilyen terebélyes. Kibontáskor derült ki a turpisság, ugyanis a megbeszélt termékek mellé kaptam még egy Rimmel szemceruzát, egy Miss Sporty rúzst, egy Catrice sötétlila mono szemhéjpúdert, egy Lovely lilás trió szemhéjpúdert és egy lila csillámos Lora lakkot. Persze azonnal magamra kellett kennem mindent és örültem, mint majom a farkának, mert szinte mindegyik nagyon-nagyon szuper! Zitu, ezúton is szeretném megköszönni még egyszer a kedvességedet, komolyan nagyon boldoggá tettél és remélem nem zsákmányoltalak ki teljesen :D Az viszont biztos, hogy ezek a cuccok nálam használva lesznek :P

Talán feltűnt nektek, hogy a Catrice Matte Velvet szemhéjpúder nem látható a képen - pedig de, ott van a tetején, az a kis amorf csomagocska. Történt ugyanis, hogy kis baleset érte a púdert, így összetört a tartalma, de én azért szerettem volna kezdeni vele valamit, ezért megkértem Zitut, hogy ha tudja küldje ezt is el nekem. Még életemben nem javítottam törött szemhéjpúdert, de egy kis gyógyszertári alkohol és egy fültisztító pálcika csodát tett vele. Szépnek ugyan nem mondható, de egyben van, a színe pedig csodás! 





Kicsit rücskös maradt a felülete, de oda se neki. Én már kipróbáltam, miután kiszáradt belőle az alkohol és csodásan pigmentált, gyönyörű burgundi színt kaptam, ami tökéletesen használható. Világosnak tűnik így a képeken, de ha megpiszkálom a felszínét rögtön előjön a csodás árnyalata. Holnap tuti ezzel fogok sminket készíteni :P Ezt is nagyon köszönöm, mivel másoknál nagyon tetszett ez a termék, de mivel a Rossmann üzletek még mindig nem elérhetőek nálunk, csak álmodozhattam erről. Zitunak hála végre enyém lehetett ez a kis szépség ^^



Ja, és még egy Yankee Candle tartot is kaptam, a Christmas Memories-t. Emlékszem, mikor az Allee-ban szimatoltam ő már nem fért bele a keretembe, de Zitu biztos médium és ráérzett, hogy erre vágytam még nagyon :P Örök hálám ezért is! Azt még hozzá kell tennem, hogy kész kínzás ez az illat Viktor számára. Már fólián keresztül is annyira intenzív mézes sütemény illata van, hogy majd megbolondul tőle és ahogy megérzi, mézeskalácsot akar enni :D


Hát ezeket a csodás meglepiket kaptam, mindegyiknek nagyon örültem, köszönöm lányok! ^^ 
A Matte Velvet-tel tervezek majd sminket hozni, és az ajakkencéket is viszont láthatjátok majd valamikor :)


12 megjegyzés:

  1. Hű, mennyi szuper dolog, már várom a sminket és a manikat :-) A Christmas Memories pedig egy szuper illat :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindent meg fogok mutatni, ne aggódj :P A tart-ot pedig dugdosnom kell Viktor elől, mert félő, hogy megeszi :D

      Törlés
  2. Nagyon szuper minden. :) Úgy látom sokunk számára ez nem a legpozitívabb időszak...
    K is ezt csinálja:D megszagolja a tartot és közli hogy most azonnal mézeskalácsot akar enni...:D
    Ellenében nem sütöttem még... na majd idén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, elég vacak egy évvége jött össze mindkettőnknek..
      Nálunk minden évben van mézeskalács, most sem fogom kihagyni. Érdemes megsütni, mert sok lesz belőle, baromi finom és egyszerű :)

      Törlés
  3. Néztem azt a Matt Velvet szemhéjpúdert, de sokkal burgundisabb árnyalatra számítottam, nekem valahogy túl sötét :(

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszenek a lakkok. A csoki pedig engedélyezett mindig, ha az ember rossz passzban van :)
    A többi dolog is szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom őket, hamarosan fel is avatom mindkettőt! :) A csoki pedig azóta rejtélyes módon eggyé vált az éterrel :P

      Törlés
  5. használd őket egészséggel Szilvi! :) Úgy örülök, hogy sikerült a Catrice-t újra használhatóvá tenned. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Zitu, egy tündér vagy! Remélem egyszer viszonozni tudom a kedvességedet. A szemhéjpúder miatt meg ne aggódj, tökéletesen szuperál :) Igaz, nem lett olyan szép, de a színe a lényeg :P

      Törlés