2014. november 23., vasárnap

Bevetésen a MAC Twig és a BelláPierre Cocoa pigment

Mikor megvettem életem első MAC rúzsát, a Twig-et, azonnal tudtam, hogy a Reninél nyert BellaPierre pigmenttel fogom párosítani. A színviláguk nagyon hasonló, szerintem szuperül illenek is egymáshoz, mert a Twig is kissé barnás amellett, hogy mályvás nude, a pigment pedig nagyon szép középbarna árnyalat. Cocoa fantázianéven fut, de közel nem olyan erős, mint a valódi kakaópor, annál jóval diszkrétebb, emiatt hétköznap is simán lehet viselni, már aki nem ódzkodik a csillámos sminkektől :) Én közismerten fittyet hányok a sminkelés alapszabályaira, így hétköznap is simán viselek csillámos sminket, és hozzá kell tennem, hogy azért ez sem diszkógömb hatású pigment.


MAC Twig: mivel ez életem első rúzsa ettől a márkától, még nincs összehasonlítási alapom, de mondjuk ez nem is annyira lehetséges, hiszen annyiféle állag és finish van náluk. Viszont a meglévő rúzskollekcióm darabjaival összehasonlítva óriási a különbség. Már a felkenése is egy élmény, olyan könnyedén siklik az ajkaimon, mint a bársony, ugyanakkor nagyon pigmentált és tartós is. Ez a rúzs Satine finish-ű, aminél már csak a Matte finish a tartósabb. Közvetlenül felkenéskor még kicsit fényes az ajkakon, de pár perc után kissé megszárad és nagyon kellemes félmatt hatást kapunk. Több óra hosszát kibírt az ajkaimon anélkül, hogy javítgatnom kellett volna, ráadásul kontúrceruza sem kellett hozzá.


Van egy szolid, visszafogott vanília illata, ami szerencsére még pont elviselhető (utálom smink és tisztálkodási termékekben a vaníliát), és teljesen csillám mentes. Valamiért luxus érzetet kelt bennem a viselése, ami nyilván a márka miatt van, de ha ezt félre teszem akkor is egy nagyon könnyed érzetű rúzsnak mondanám a Twig-et. Olyan, mintha ott sem lenne, holott nagyon is rajtunk van órákon keresztül. Azt azért hozzátenném, hogy érdemes előtte aláhidratálni kicsit, mert natúr ajkakon hajlamos lehet a szárításra. Én a Carmex használata után nem tapasztalok ilyet, de olyan érzésem sincs, mintha csúszkálna a rúzs az ajakápolón. Ez nyilván függ a rúzstól és az ajakápolótól is. Összességében ez az eddigi legjobb rúzsom, leírhatatlanul imádom és kicsit sem bántam meg, hogy kiadtam érte azt a sok pénzt, amennyibe került. Sőt, karácsonyra megbeszéltem pasassal, hogy semmi mást nem kérek tőle, csak a MAC Diva rúzsát, és azt hiszem innentől kezdve menthetetlenül rá leszek kattanva a MAC rúzsokra. Pont olyan könnyen az ember szenvedélyévé válhatnak, mint a Picture Polish lakkok.


BellaPierre Cocoa pigment: nem ismertem a márkát, mikor megnyertem Reninél ezt a kis szépséget, de ahogy kézbe vettem és megcsodáltam rögtön tudtam, hogy imádni fogom és hogy fantasztikus lesz. A tégelyben csak úgy ragyog, folyékony homokként siklik ide-oda, nézegetni is gyönyör. Hát még sminkelni vele! Nagyon szeretem a pigmenteket, de a legtöbbel az a bajom, hogy hajlamosak potyogni. Na ez a pigment nem potyog. Lealapoztam a szemhéjaimat az ArtDeco alapozójával, és utána ecsettel vittem fel a pigmentet.


A szemhéjamra való ütögetés után meg sem moccant, nem pergett, egyetlen csillám sem volt a szemem alatt, pedig ez elég gyakran előfordul velem. És mielőtt a szemhéjalap jelentőségét említenénk meg kell jegyeznem, hogy a többi pigmentemet is ezzel az alappal használom, de azok mind potyognak, szóval valamit mégis csak jobban tud ez a BellaPierre. Csodálatosan szép barna színe van, kellemes, meleg árnyalat, a csillogása pedig élőben inkább szolid fénnyé változik, tehát nem kell attól aggódni, hogy túl erőteljes lenne hétköznapra.
Most pedig következzen a smink, amit ezzel a két termékkel készítettem:



Imígyen látható az új szemöldököm is :PPP








Szerintem ezzel a két termékkel egy nappal is viselhető, kicsit extrásabb sminket sikerült alkotnom. Ha valakinek a pigment túl sok lenne hétköznapra, lecserélheti bármely más, visszafogottabb színre, de én azóta sokszor sminkeltem vele magam munkába is.

Nektek hogy tetszik?

42 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a sminked, kollektíve minden jól mutat rajtad.
    A szemöldököd is jó lett, bár nekem a vékonyabb is nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen ^^
      A régi szemöldökömet is szerettem, de ez valahogy természetesebbnek hat.

      Törlés
  2. Nagyon jól áll ez a smink, csodaszép vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az elismerést és a bókot is, nagyon jól esik ^^

      Törlés
  3. Csodás ez a rúzs! :)
    Nagyon jól áll, és az egész smink is, nagyon szép vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, én is imádom, örülök, hogy végül rászántam magam a megvételére :)

      Törlés
  4. Gyönyörűséges ez a rúzs *-* Én egy egy különlegesebb MAC szemhéjpúderrel kacérkodom, de annyira annyira drágák :( Egyébként szerintem tökéletesen mutat ezzel a szemfestéssel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény és való, hogy drágák - én sem tervezek nagyon sokat vásárolni tőlük, maximum rúzsokat, de azokat is apránként. Viszont az érzés és a végeredmény, amit nyújtanak csodás.

      Törlés
  5. Nagyon szép ez a smink, nagyon tetszik, és szerintem is hordható munkahelyre is! :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj, hát az a rúzs valami csodaszép! *-*

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett a smink és az a rúzs!!! Ahhh *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy minden tetszik neked, én is jól éreztem magam a viselésük közben :)

      Törlés
  8. Jobb a szemöldököd, bár az előző sem volt csúnya, sőt! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én is jobbnak érzem :) Az előző sem volt rossz, de ez azért talán kicsit előnyösebb.

      Törlés
  9. De szép vagy így természetesebben is...:D
    A szemöldököd is nagyon jó lett (bár nekem az előző is tetszett), a smink csodás, a rúzs gyönyörű, és nagyon jól áll neked (vagyis a smink és a rúzs és a szemöldök is :)). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát köszönöm :D Néha nem vadulok :P
      Na örülök, hogy minden ennyire tetszik ^^ A szemöldökömmel még lesz munka, szerdán megyek korrekcióra, de utána békesség *.*

      Törlés
  10. Nagyon szép, a szemöldököd is, a hétköznapias szemsmink is, minden nagyon rendben van. És hát az a rúzs... szuper színe van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik neked ez a munkám is :)

      Törlés
  11. Nagyon szép, ez még pont az a sötétségű nude, ami nekem is tetszik:) (vagy ez már nem is számít nude-nak?)
    És bevallom, nekem sokkal jobban tetszik az új szemöldököd, mondjuk én nagy híve vagyok a természetes vastagságnak, szóval ez személyes ízlés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem is tudom, szerintem végülis nude, csak abból is már a sötétebb fajta. Van, akinek a bőrén teljesen nude, nálam azért van egy kis mályvás tónusa.
      Örülök, hogy a szemöldököm is tetszik :) Sajnos nekem fogalmam sincs milyen lenne a természetes vastagsága, mivel soha nem volt, de ezzel most elégedett vagyok.

      Törlés
  12. Nagyon szép, olyan puhák vele a vonásaid! Nagyon jól eltaláltad! Szerintem ez a fajta smink nagyon vonzó a nőkön, nem közönséges, mégis, nagyon mutatós!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ezt a kedves kommentet :) Én az utóbbi időben hétköznapra egyre többször hordok ilyesmi sminket, mert hamarabb el is készül, mint a védjegyemmé vált füstös fekete smink, és a munkahelyemen is jobban preferálják. Persze azért néha muszáj gótulnom, mert sokáig úgy sem bírom, de jól esik néha natúrabbnak is lenni :)

      Törlés
  13. Ójaj de szép az a szemsmink...! A szemöldököd is csodás lett:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kamii ^^ Ez a pigment nagyon jó, tiszta boldog vagyok, hogy az enyém lehet, mert amúgy nem biztos, hogy felfedeztem volna.

      Törlés
  14. Fantasztikusan áll ez a hozzád képest natúr színvilágú smink, annyira egyben van az egész! *.*
    A szemöldököd is nagyon szép lett, szvsz jobban illik hozzád és szebb mint az előző. :)
    ...óóó és igen, a Picture Polish-os utalásnál hevesen bólogattam :D (holnap jön a következő csomag és adom is fel az újabb rendelést jajjj)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon aranyos vagy, és örülök, hogy a natúrabb smink is tetszik neked rajtam :)
      A szemöldökömnél már megállapítottuk össznépileg, hogy tényleg jobb ez, úgyhogy most már el is hiszem :P
      De jó neked, hogy ennyit rendelsz, nálunk most koplalás van ilyen téren, de csak szombatig, mert lesz bloggertali az Árkádban és jajj... biztos nem jövök haza üres kézzel :D

      Törlés
  15. Ez a szemhéjfesték nem is landolhatott volna jobb helyen, veszettül jól áll Rajtad, viseld egészséggel! :DDD
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  16. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni.. Gyönyörű a sminked! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm szépen ^^ Örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  17. Gyönyörű rúzs és nagyon jól áll!!!
    Szemhéjfesték is tetszik nem tudod hol lehet beszerezni? :) Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      A szemhéjfestéket én is csak ajándékba kaptam, így nem tudom hol lehet beszerezni, de a google biztos kidob a márkanévre pár lehetőséget :)

      Törlés
  18. Gyönyörű a pigment színe, de a rúzs is tetszik, jól áll! :)

    VálaszTörlés
  19. Óóóó, az a rúzs!:)
    A szemöldököd pedig szuper!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kellemes színe van, bárkinek jó választás lehet a rúzs ^^ A dicséretet pedig köszönöm, most nekem is tetszik a szemöldököm.

      Törlés
  20. Nagyon gyönyörű vagy, istenien áll ez a smink! Nekem még csak egy MAC rúzsom volt, de az nagyon szárította a számat, azóta annyira nem vonzanak :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy :)
      A matt rúzsaik tényleg szárítanak, de ha aláhidratál az ember azért nem olyan vészes. A Diva alá nekem is fog kelleni ajakápoló és még úgy is lehet, hogy szárítani fog, de az a szín nekem mindent megér :)

      Törlés
  21. A rúzs is nagyon szép, de nekem most az szúrt inkább szemet, hogy Te milyen szép vagy :]

    VálaszTörlés