2014. október 8., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc zenék




Úgy döntöttem, hogy én is szeretnék csatlakozni a VKP csapatához, mert annyira jó témákkal foglalkoznak és úgy szerettem a többiek bejegyzéseit olvasgatni, hogy nekem is muszáj volt kipróbálnom magam benne. Nagyon köszönöm a lehetőséget és hogy bevettetek magatok közé, lányok! :)
A mostani téma a kedvenc zenénk, ami számomra rettenetesen tág témakör. Azt tudni kell rólam, hogy nincs kedvenc zenekarom, de stílusilag elég határozottan be lehet lőni, mivel metal szférában mozgok elég rendesen. Persze nem vagyok szűklátókörű, meghallgatok én mást is, mert szeretem az igényes pop-ot, a rockot, a countryt, a folk-ot és a fura, zajszerű képződményeket is (dubstep, elektronikus zenék és társaik, ezek főleg a tánc miatt vannak jelen az életemben). Most akkor hoznék nektek pár példát mindegyik műfajból, amiket szeretek :)

Metal:


Az örök kedvenc, a soha el nem múló szerelem, mötááál! :D Nagyon régóta imádom, és a metalon belül rengeteg műfajt szeretek (goth, trash (nagy-nagy kedvenc!!!), industrial, power, heavy, military, epic)


Rock



Mert a lightosabb verziót is szeressük :) (és olyan kis cuki az énekes :D)


Pop



Egek, ezt is megéltük, kitettem egy Taylor Swift számot XD Alapjáraton a hölgy "művészete" nem annyira a kedvencem, de ez a száma kifejezetten tetszik. És tudom, eredetileg ő country műfajban operál, de ez a száma számomra abszolút pop. És nagyon buli zene, olyan jókat ugrándozok rá :D

Country



Jaj, nagyon imádom a countryt :) Későn kedveltem meg, de azóta annál jobban belezúgok, olyan szép és kis kedves is egyszerre. Most épp Keith Urbantól választottam dalt, de ez akár lehetne Miranda Lambert, a The Band Perry, vagy Carrie Underwood is.


Folk



Élek-halok a folk zenéért is, imádom rá tombolni, pörögni-forogni, mint egy dervis. Érzem a ritmusában a föld szívverését, a trillázó dallamaiban a természet énekét, egyszerűen csodálatos! Az Omnia mellett még a Corvus Corax is nagy kedvencem, meg persze ezer más folk zenekar is. Éééés ne felejtsük el megemlíteni a jó öreg Korpiklaani-t, ami habár metal, de azon belül is folk! :D Éljen a vidámság!


Fura zajszerű képződmény



Erre de jó is lenne táncolni :P Imádom az ilyen beteg, groteszk, félelmet keltő zajokat, annyira megihletnek!

Persze ezeken túl még nagyon vegyes a zenei ízlésem, mert metalon belül is annyi sok különféle, egymástól távol álló kategória van, hogy ihaj, de most inkább csak nagyvonalakban meséltem nektek az ízlésemről. Mint láthatjátok és hallgatjátok nagyon vegyes vagyok, nem ragadok le egy műfajnál, ami tetszik, azt hallgatom. Persze a metal lesz mindig is a szívem csücske, de azért néha jól esik mást is hallgatni.


32 megjegyzés:

  1. Taylor Swift számot XD én is szeretem :) klassz zenék bár a metál az nem az én stílusom :) De az első szám az kifejezetten tetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Taylortól csak ezt szeretem, a többitől heveny hányinger tör rám :P Hát én kifejezetten metal fogyasztó vagyok, és örülök, hogy tetszett a Bodom :P

      Törlés
  2. A második nagyon tetszik! Nem ismertem eddig. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megtetszettek, a többi zenéjük is nagyon jó :)

      Törlés
  3. Na a Taylor Swift itt is :D
    Örülök, hogy csatlakoztál! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik Taylor tarol:)

      Törlés
    2. Még a többiekét nem volt lehetőségem megnézni, de hamarosan pótolom. Ezek szerint több helyen is megtalálható Taylor :P
      Én köszönöm, hogy csatlakozhattam, szuper ez a kezdeményezés :)

      Törlés
    3. Egyébként ezt a Taylor számot kb. két hete folyamatosan hallgatom, nehéz is visszafognom magam a buszon, hogy ne kezdjek el rá bugizni :P

      Törlés
  4. na jó, Taylor Swiften én is felnevettem :D Hip hop zene? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint a klipjén? Mert azon én is, néhány szerepkör nagyon nem illik hozzá :P

      Törlés
  5. Ez a Taylor mindenkinek bejön, most már bevallom, hogy én is szeretem :D
    A másodikat nem ismertem, de nagyon tetszik, jó kis zúzós, viszem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ebben semmi letagadni való, ez a száma tök jópofa lett, dallamos, érthető, ha sokan szeretik ^^
      Örülök, hogy a japán rockzenekar is megtetszett, én is imádom őket :)

      Törlés
  6. Nem csalódtam az ízlésedben D Az Omnia nagyon megtetszett, szeretem az ilyen zenét :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ennek örülök :P Hozom a formámat, mint mindig :) Az Omnia régi kedvencem, de mostanában ritkábban hallgatom, pedig csodás zenét csinálnak.

      Törlés
  7. Hohó, Bodom, a kis finnjeim :D Keith Urban meg...awww <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az északiak mindig jó zenét csinálnak :P
      Keith Urbant meg nagyon szeretem, olyan kellemes hangja van ^^

      Törlés
  8. ehehehhhh are you dead yet régen nagy kedvencem volt :))

    VálaszTörlés
  9. Ahh életem első koncertje egy CoB volt<3
    A folkot általában nem szeretem, de az Eluveitie kivétel, őket szereted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az biztos remek élmény lehetett :)
      Én hatalmas folk rajongó vagyok, de az Eluveitie-hez rossz emlékeim kötődnek, így nem tudom meghallgatni a zenéjüket. Plusz ráadásul az énekes lány sokszor hamis, amit az én fülem nehezen visel el :(

      Törlés
  10. Are you dead yet nálam is aratott régen, még most is rajta van a mobilomon nosztalgiás napokra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is most fedeztem fel őket újra magamnak :)

      Törlés
  11. Egy csomót nem ismertem név szerint csak dúdolgattam köszi hoyg kiraktad :D
    Amúgy Taylor úgy látszik mindenkinél arat
    http://the-lists-of-everything.blogger.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszettek :)
      Feltételezem sok blogon lett kitéve Taylor száma, hamarosan én is megnézem :)

      Törlés
  12. Zenében nem egyezik az ízlésünk, mégis jó volt olvasni a bejegyzésed! Örülök, hogy csatlakoztál ehhez a kis csapathoz, én is szívesen olvasom a bejegyzéseiket! Ha megsúgnád nekem, hogy hogyan kerültél közéjük, én is belépnék közétek, és végtelenül hálás lennék... ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy a zenei különbségek ellenére tetszett ez a bejegyzés :) Szerintem a te csatlakozásodnak is nagyon örülne a főszervező, úgyhogy csak annyit kell tenned, hogy írsz neki egy emailt és ő majd leírja a továbbiakat:
      http://eletespillecukor.blogspot.hu/2014/02/egy-uj-kezdemenyezes_19.html

      Törlés
  13. Nekem is elég vegyes a zenei ízlésem, sőt túlságosan is :D Nekem Taylor zenéi abszolút nem jönnek be, Keith Urban-on meglepődtem, mert nem gondoltam, hogy szereted és úgy alapjáraton a country zenét, de kellemes csalódás volt. A többit nem ismerem, de OMNIA zenéje eléggé bejön :D

    Én is kíváncsi lennék hogyan lehet a csapathoz tartozni, szeretném én is megcsinálni ezt a zenés posztot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Taylor többi számát én sem szeretem, de ez annyira aranyos, hogy nem lehet nem imádni :P A country pedig kései szerelem, mert csak 1-2 éve fedeztem fel magamnak ezt a műfajt, azóta viszont egyre inkább imádom :) Omnia pedig remek zenét csinál, én imádok rájuk táncolni ^^
      Csatlakozni Szilvinél, a Pillecukor blog írójnál lehet, vele kell felvenni a kapcsolatot:
      http://eletespillecukor.blogspot.hu/2014/02/egy-uj-kezdemenyezes_19.html

      Törlés
  14. Taylor Swift száma csodával határos módon nekem is tetszik, pedig nem az én stílusom. Vagy nem tudom.... lehet, nincs is stílusom! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy olyan zene, ami jóformán mindenki számára hallgatható :)

      Törlés