2014. október 5., vasárnap

The lip product addict tag

Ezúttal egy TAG-et hoztam, amit már régen kitöltöttem, de valahogy elfelejtődött. 1-2 héttel/hónappal ezelőtt sokan kitöltötték, akkor én is lementettem magamnak, csak sokáig kallódott, de most itt van. Nem is maradhatnék ki belőle, hiszen vérbeli rúzsmániás vagyok, vagy ha úgy tetszik az ajakra való termékek rajongója volnék, így elég tetemes mennyiséget vagyok képes belőlük felhalmozni. Viszont arra mindig odafigyelek, hogy egyik se menjen veszendőbe, felváltva használom mindegyiket. Nyilván hétköznapra azért nem kenek magamra rikító pinket, de mindegyik rúzsnak meg van a maga alkalma, amikor tökéletes őket viselni :)



Az ömlesztett áru



És kiterítve az összes szájra való kenceficém. Végül is annyira nem is vészes, másoknak ennél sokkal több van.

1. Kedvenc ajakbalzsam

Csakis a Carmex. Nagyon sok ajakbalzsamot kipróbáltam már, de azok mind viaszos réteget képeztek az ajkaimon, ez az egyedüli, ami teszi is a dolgát. Nagyon szeretem, habár az illatával kellett barátkoznom, mert először csípősen mentholos, de aztán visszafogott vaníliába csap át. Sajnos ez utóbbi sem a kedvenceim egyike, de a végére elég topma lesz az illata, szóval el tudom viselni.


2. Legjobb vörös

Catrice Ultimate Colour: My red card. Vaciláltam az Avon Berry Berry rúzsával, de végül azért győzött a Catrice, mert az csillámmentes, igazi klasszikus mélyvörös, az Avonos pedig picit pinkbe hajló vörös dugig csillámokkal. Habár mindkettőt imádom, a kettő közül mégis csak az örök klasszikus fajtát választom.


3. Legjobb luxus és legjobb drogériás

Nos luxus rúzsaim nincsenek és nem is lesznek. A fizetésemből nem tudnék megengedni magamnak ilyesmit, egy PP lakk megvásárlása után is bűntudatom van. Legtöbbször Avonból rendelek rúzst, mert szerintem kiváló minőségűek (habár lehetne a katalógusokban több matt termék is), a többi szájravalóm pedig drogériás. Ezek közül nagyon szeretem az Essence Stay with me szájfényeit és az Astor ajakfilcemet.


4. Legjobb MAC rúzs

Még ilyen sincs, de a közeljövőben tervezem megvenni az elsőt. 


5. A legnagyobb csalódás

Szerencsére eddig még nem csalódtam semmilyen szájra való termékben. Minden rúzst, szájfényt és egyebet használok, amit valaha kaptam, vagy vásároltam.


6. Ajakceruza - Igen vagy nem?

Bizonyos színekhez muszáj. Vörös, vagy bordó rúzst nem kenek fel kontúrozás nélkül, de a világosabb árnyalatoknál már nem tartom fontosnak.


7. Legjobb szájfény

Essence Stay with me szájfényei, nekem nagyon beváltak. Ja, és imádom az Avon Mauve Metal szájfényét, tökéletes hétköznapokra.


8. Valami extra

Hát ide nem tudom pontosan mit kéne írnom, de ha valami extra kell, akkor megemlíteném a másik kedvenc rúzsomat, az Avon Make Out Red-jét, ami egy vibráló, sötétrózsaszín rúzs. A drámaibb sminkjeimnél előszeretettel használom, mivel elég feltűnő darab.


Ti milyen gyakran szoktatok rúzsozni? 
Kedvelitek az erősebb színeket?


16 megjegyzés:

  1. Wow mennyi szepseg...:o
    Amúgy ne aggódj ez annyira még azért nem beteges mint nálam...egyrészt jóval nagyobb kupacom van...mármint ruzsokbol is (én is felvaltva használom őket egy rúzs van csak amit meg nem használtam, de az is csak mert be akarom előtte fényképezni...xD), másrészt fejből tudom az összes fantázia nevét, felismerem őket használat közben színről, és egyiktol se tudnék megvalni...sőt ha atnezem a kicsikeimet és valami nincs a dobozban, márka és szín szerint rudom, hogy melyik hianyzik...(pedig minimum negyven másik van még ott)...sőt tudom eseményekhez kötni is, hogy mikor melyik volt rajtam, illetve elnevezem a szamozottakat...xD
    Szóval megnyugtatlak, a te függőséged egészen normális, és ruzsmaniasként teljesen megertheto is számomra..
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, van egy pár, de azért ennyire meghitt viszonyom nincs a rúzskollekciómmal, mint neked :D Én kb. a könyveimmel vagyok úgy, mint te a rúzsokkal. De azért emlékek nekem is kötődnek hozzájuk, és van olyan is, hogy némelyiket annyira megszeretem, hogy elhasználásuk határán sem vagyok hajlandó tőlük megválni, mert a részeim, a kis családom tagjai :P De ez inkább a könyveknél erős nálam.

      Törlés
    2. Az elhasznalasrol nem is beszélve...van olyan árnyalat, amit kétszer újra vettem...és az egyik üres dobozt is eltettem mert szép...xD
      (meg hátha jo lesz valamire...pl ha szettorik egy tartom, atmutom bele a rúzst és máris használható lesz...)

      Törlés
    3. Hát én sajna olyan szerencsétlen vagyok, hogy ami megtetszik, elhasználáskor már nem kapható :( Sokszor csak hasonmásokat vadászok.

      Törlés
  2. Hú, ez rengeteg az én szememben :D Mondjuk pont hogy nem vagyok rúzsmániás, mert mindig a szememet hangsúlyozom, a számra meg meg valami nude szín vagy éppen színezett ajakápoló kerül és ennyi. Nem szoktál tanácstalanul állni a dobozka mellett, hogy akkor most melyiket is kenjem? :) Kicsit nekem is bővítenem kell beismerem, mert szájfényekkel együtt max 7-8 szájravalóm van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ez még nem is olyan sok, másnak duplája is meg van :P Én meg olyan vagyok, hogy szemet és ajkat is hangsúlyozok egyszerre, a sminkelési aranyszabályok sosem érdekeltek :D Hm, tanácstalanság néha van, de általában ruhához választok rúzst, vagy hangulathoz.

      Törlés
  3. Hát, nekem sincs ennyi rúzsom, de én még csak most kezdtem el gyűjteni őket... De kifejezetten csak a sötét színűeket szeretem. A legvilágosabb színem egy közép bogyós rózsaszín az essence-től... És most már azt is lila szájceruzával használom, nagyon szép színe van a kettőnek együtt:D A szájfényeket annyira nem szeretem, inkább a matt/félmatt rúzsokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a sötétek a kedvenceim, de kedvelem a világosabbakat is. A nude árnyalatokkal nem tudok barátságot kötni, szerintem nem illenek hozzám, de a bogyószínek, bordók, vörösek, sötétebb rózsaszínek nagy kedvenceim. És én is előszeretettel rúzsozok inkább, mint szájfényezek, bár nyáron csak utóbbit viselem el magamon.

      Törlés
  4. Szép kis gyűjtemény :-) Régen mindig világosabb árnyalatokat hordtam, aztán szépen lassan felbátorodtam, és egyre gyakrabban nyúlok a sötétebb árnyalatok felé, amiben viszont csillám van szóba sem jöhet :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont fordítva vagyok, sötéteket hordtam régen és most nyitok a világosabbak felé, de csak módjával :P Én veled ellentétben szeretem a csillámos szájkencéket, feltéve ha nem leszek tőlük diszkógömb :)

      Törlés
  5. Waó! Nekem egy labellom van, meg egy oriflames balzsamom. Gáz, igaz?! :D :D
    Annyira, de annyira szeretnék kipróbálni pár színt. Például egy pirosat, vajon jól állna?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy gáz, nem mindenki ilyen elborult elme, mint én :D Régen én is eléltem egy ajakbalzsammal, csak aztán jöttek a nőcis dolgok, aztán nem volt megállás.
      Hm, kezdetnek talán ne rögtön pirossal kezdj, én egy szép rózsaszínt, esetleg korallos árnyalatot el tudnék képzelni rajtad :)

      Törlés
  6. Hű, mennyi rúzs! :) Nekem van vagy 4 (amiből kettőt nyertem, egy meg zsákbamacskában volt), meg vagy 3 szájfény, amiket kaptam... :D De az ajakápolókat szeretem. :) Akármilyen rúzst felkenek, annak mindig az a vége, hogy 10 perc alatt lenyalom, mert soknak érzem. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, vannak, akiknek nem kényelmes rúzst viselni, de én pl. imádom, nélkülük meztelennek érzem magam :)

      Törlés
  7. El tudnék itt nézelődni, úgy érzem :-D Sok szép darabod van, és gratula, hogy mindet használod is. Én rossz gazdi vagyok, és vannak hanyagolt darabok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igyekszem senkit sem elhanyagolni, meg szeretem a változatosságot és azt is, hogy amim van, azt használjam.

      Törlés