Harmadik témájához ért a halloween-i körömkihívás, ezúttal a boszorkányok és a csontvázak voltak ihletőink. Jellemileg hozzám a boszorkány áll közelebb (muhahaha :P), én mégis inkább a csontvázat választottam, abból is az egyik leghíresebbet, a Nightmare Before Christmas Jack Skeleton-ját. Sajnos nem sikerült ennél a manikűrnél minden olyanra, mint szerettem volna, de már nem volt türelmem újra nekiállni, remélem elnézitek majd nekem a hibákat. A középső és a gyűrűs ujjam kivételével mindenhova az Essence Twilight kollekciós Edward's Love nevezetű lakkját festettem, melyre a Maybelline Colorama fehér lakkommal csíkokat húztam, ezt Jack öltönye inspirálta. Ez még a hüvelyk ujjamnál szépen működött, de a többinél már elbénáztam a csíkokat és túl vastagok lettek :S A középső ujjamra Jack koponya fejét festettem, habár az orrlyuka némiképp nagyobb lett a kelleténél, a gyűrűs ujjamra pedig egy holdat festettem egy pezsgőszínű S-He lakkal, és azt a kihajló kis hegyet/csúcsot, ahol Jack lesétál, ezt pedig ha jól emlékszem, akkor Rimmel lakkal. Ezzel a részével csodával határos módon elégedett vagyok a manikűrömnek.
Bocsi a vakus képekért, de este tudtam csak körmözni :S
Remélem azért tetszik nektek :)
Hát ez milyen kis cuki, vidám csontváz! Nem félek, bí-bí! :D
VálaszTörlésIgen, ez ilyen anti-halloween lett :D Mentségemre legyen mondva, először próbálkoztam vele, a rémisztő pofákat még gyakorolni kell.
TörlésAnnyira cuki, ahogy mosolyog! :)) Most itt nézem újra és vigyorgok rajta! :))))
TörlésAjj, pedig rettegned kéne tőle :P
TörlésCuki lett a csontvaz ;)
VálaszTörléshahaha : DDDD nagyon egy rugóra járt az agyunk!!!!
VálaszTörlésjó lett ^_^
Ú, és tényleg, nemrég néztem a tiédet, hát mintha összebeszéltünk volna :D De azért a tiéd sokkal jobb lett, mint az enyém :P
TörlésUuuu nagyon jó lett! Tetszik ez a csontváz nagyon! :3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :)
Törlésnagyon rémisztő :D :D jó a csontváz is!
VálaszTörlésUgye, hogy halálos rettegés járta át tested-lelked, miközben megnézted? :P
TörlésNagyon jól sikerült, eltaláltad a megfelelő hangulatot. (-:
VálaszTörlésSzerintem nagyon találó lett, nekem nagyon tetszik. :)
VálaszTörlésCuki az a koponya... :D
VálaszTörlésMost mondanám, hogy direkt lett cuki, de na :P
Törlés