Ez a pillangó/szitakötőszárnyas manikűr azonnal levett a lábamról, rögtön tudtam, hogy ezt fogom újra alkotni. Igaz, hogy ez is manikűrvadászhoz készült, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt :P
Íme az eredeti
Az én verzióm
Most nagyon kékes kedvemben voltam, ezért az új kék Astor lakkomat használtam alapnak, melyre szivaccsal ütögettem egy kis halvány lilás-csillámos Maybelline Colorama-t (mindkét lakk a legújabb nyereményeimből való). Ezután körbefestettem a körmeim szélét a Flormar Miracle Colours U08-as lakkjával, majd a mintát is megrajzoltam vele. Néhány fekete pöttyöt nyomtam a vastagabb részhez, végül pedig az Essence Cool Breeze fedőjével díszítettem. Nekem tetszett a végeredmény, pedig azt hittem nehezebben fogok vele megküzdeni. Talán egyre gyakorlottabbá válok :)
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben, és ne felejtsétek el megnézni a többiek fantasztikus munkáit is! ^^
Jujj de szép lett! Igaz álomkék! :))
VálaszTörlésKöszönöm ^^ Életemben először volt ennyi kék a körmeimen :P
Törlésnagyon tuti!! : ))
VálaszTörlésNagyon jól sikerült, pedig nem is lila. :D
VálaszTörlésKöszönöm ^^ Igen, most kiléptem a komfort zónámból, gondoltam valami tőlem szokatlant alkotok, hát ez lett belőle :P
TörlésNagyon egy húron pendültünk, én is kékkel és glitterekkel operáltam :) Nagyon tetszik a manid, igazán tükrözi a "mesevilágodat" titokzatos és játékos egyszerre!
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha így látod :) Most igazából valami tündéres-pillangós fílinget próbáltam visszaadni.
TörlésNagyon szép lett. :)
VálaszTörlésBámulatos! ♥
VálaszTörlésÓ, de aranyos vagy, köszönöm ^^
TörlésNagyon szepseges! :3
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésNagyon tetszik! :)
VálaszTörlésEnnek igazán örülök :)
TörlésHuhh, türelem, az van :) Szép lett.
VálaszTörlésMeglepően kevés időbe tellett megalkotni, szóval nem is kellett hozzá sok türelem, de köszönöm az elismerést :)
TörlésBár nem szeretem a kéket, ez eszméletlen gyönyörű lett! :)
VálaszTörlésÉs rajtad jól mutat...:D (és én meg siratom a körmömet, mert semmit nem tudok rákenni...pedig az ilyen bejegyzésektől mindig kedvet kapok hozzá...:/)
Köszönöm ^^ Hát az elején én is így voltam, de tényleg ha gyakorol az ember egyre ügyesebb lesz. Lassan én is kezdek vállalható manikűröket csinálni :P
TörlésA kékségből sosem elég :) Nagyon szuper lett, tetszik a manikűröd.
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, ha tetszik :)
TörlésGyönyörű *-* de várom már hogy egyik manivadászon Téged kapjalak: )
VálaszTörlésKöszi szépen és nagyon drága vagy ^^ Én mondjuk rettegnék, ha téged kapnálak, mert olyan szépeket sosem tudnék csinálni, mint te :)
TörlésAd neki valami különleges sejtelmességet az, hogy nem annyira kontrasztosak a színek, mint az eredeti maniban. Szép munka, te pedig egyre jobb vagy, akármennyit is szerénykedsz. :))) Gyakorlat teszi a mestert! :)
VálaszTörlésHm, igen, most hogy mondod tényleg kicsit sejtelmes lett, pedig nem volt célom ilyenné alkotni. Minden esetre örülök, ha tetszik és köszönöm az elismerést is, igyekszem sokat gyakorolni :) Örülök, ha látszik is az eredmény ^^
TörlésSzépséges lett. :) Nagyon tetszenek a színeid. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
TörlésGyönyörű, nagyon szép és csillog, :) *-*!
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
TörlésBeleszerettem ebbe a manidba, olyan szépséges ez a kék ragyogás!
VálaszTörlésÓ, de jó ezt olvasni, nagyon köszönöm ^^
TörlésNagyon tetszik a manid*-* A színösszeállítás és a fedőlakk nagyon passzolnak:))
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, ha így gondolod :)
TörlésNagyon jó lett! :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésSzuper, gyönyörű lett *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
Törlés