2014. szeptember 11., csütörtök

Őszi elmélkedések



Nos, nagyjából minden blogon sikeresen beköszöntött az ősz, így aki ablak nélkül éli az életét, az most már informálódhatott erről :P Na de nem gonoszkodni szeretnék, távol álljon tőlem, mivel gyanítom a többi emberke sem az évszakváltásra próbálta felhívni a figyelmünket, hanem arra, hogy az ősznek miféle szépségei vannak. Én egyébként nagyon szeretem olvasni mások őszköszöntő bejegyzéseit, mert szeretem tudni, hogy mit is szeretnek ebben az évszakban. A legtöbb ember tavasz és nyár párti, én mondjuk utóbbiért nem rajongok, de a tavasszal ki tudok békülni.


Mégis, a szívemnek a hűvösebb évszakok kedvesebbek, elsősorban a tél, és persze a színpompás ősz, ami azt hiszem teljes mellbedobással megérkezett hozzánk is. Nagyon vártam már, mert annyi örömet és kellemes élményt tartogat számomra. Szeptember elsejével mintha betonfallal választották volna el a nyarat az ősztől, olyan csapadékos és hűvös tanévkezdetünk volt, hogy ihaj.


(Hát most mondjátok meg, nem egy kis cuki? ^^)

Aztán persze jött az indián nyár, ahol még kihasználtam a papucs-szoknya kombót, de bevallom közben epedtem már a jó, meleg pulóvereimért és sáljaimért, a cuki pomponos satyómért, meg a bokacsizmáimért. Annyi minden van ebben az évszakban, amit imádok, hogy szinte végtelenségig sorolhatnám. Kiszimatol az ember a levegőbe, és mindennek harmatos füst illata van. Magam sem tudom miért, de ezt érzem a levegőben. Tiszta, üde, kicsit csípős illat. Öltözködni kissé körülményes, hiszen több réteget kell magunkra húznunk, de engem ez csöppet sem zavar, sőt, élvezem, hogy ennyiféle ruhát húzhatok fel egyszerre, és hogy előkerülhetnek a melegebb holmijaim.


Az őszi öltözködés szerintem maga a sikk és csinosság. Oda meg vissza vagyok az átmeneti kabátokért és a bokacsizmákért, vékonyabb sálakat is hordok már ilyenkor, és persze a színek, ó, azok a csodás színek! Tombzódok az őszi színekben, mert ilyenkor kiélhetem magam. Nyáron mindenki ferde szemmel néz rám, mert bordó a körmöm és a szám, de végre eljött az időszak, amikor ez teljesen természetes. Tudjátok rólam, hogy szeretek merészebb sminkeket viselni, hétköznapokon sem riadok vissza egy sötétebb rúzstól :P Ezen kívül imádom az ősznek ezt az összebújós hangulatát.


Talán a hűvösödő idő teszi, de ilyenkor már úgy szeretek bebújni a köntösömbe esténként, vagy a jó, meleg paplanjaim rejtekében olvasni, miközben egy finom, fűszeres illatgyertyát égetek, az éjjeli szekrényemen pedig óriási nyuszis bögrében forró gyümölcstea gőzölög. Jön a sütőtök szezon, ami a dinnyeszezon után a második legjobb dolog a világon - az az édes, karamellás íz és illat egyszerűen fenomenális, ha tehetném állandóan ezt majszolnám.


És persze jönnek az esti összekucorodós, pingvinesen bújós filmezések, amikor kakaót iszunk és idétlen zokniban flangálunk, meg szőrmés mamuszban :) Süteményt sütünk, aminek az illata betölti az egész lakást, jöhet a megunhatatlan almás-fahéjas kombó, és úgy októberig csodás kiránduló idő szokott lenni, ilyenkor szoktunk felkerekedni és kivonulunk a természetbe, miközben galád módon belegázolok a levélkupacokba (azért egyes szám első személy, mert Viktor ilyenkor csak fejcsóválva néz a távolból és próbál letagadni :P).


Rengeteget esik az eső is, amit én személy szerint imádok, nálunk épp most is zuhog. Nincs is jobb érzés, mint az eső kopogására elaludni, sőt - tudom, furcsa lesz, de - szeretek felébredni a viharra. Nem számít, hogy épp hajnali 3 óra van, ha felriaszt egy mennydörgés, muszáj odamennem az ablakhoz bámulni a természet csodáját, miközben drukkolok Thornak, hogy csapjon le még néhány óriást :P Aztán visszabújok a kihűlt, hűvös ágyamba, hogy Viktor ölelése ismét felmelegítsen ^^ És tudjátok mi a legjobb az őszben? Hogy utána jön a tél és a karácsony!!! :D


16 megjegyzés:

  1. Az utolsó mondatért pacsiiii:D amúgy engem már elkapott a láz, de egyelőre semmi karácsonyi dekort nem vettem elő.... ciki lenne:D szóval lefoglaltam magam az ősszel, megcsináltam a blog halloweeni fejlécét, hátha lesz hangulat, nincs...tegnap skicceltem fel a karácsonyit:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, szintén karácsony-mániás :P Én egyelőre még az őszt élvezem, de amint 10 fok alá megy a hősmérséklet, menthetetlenül el fog kapni a karácsonyi láz. Most úgy vagyok vele, hogy minden évszak szépségét próbálom kiélvezni, és az ősz is olyan csodálatos :)

      Törlés
  2. :)
    A képek gyönyörűek, a kutyust imádom! A gondolatokkal pedig abzsolút egyetértek.
    Épp a minap kérdezte meg tőlem az Ember kissé cinikusan, hogy számolom-e már a napokat karácsonyig :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)
      Á, igen, azt hiszem hamarosan én is elő leszek véve a témában. Az én uram akkor szokott kezdeni gúnyolódni velem, mikor akaratlanul elkezdek karácsonyi dalokat dúdolni, egyből jön a csípős kis megyjegyzéseivel :P

      Törlés
  3. Na jó, októberig még OK az ősz, de utána lehetne helyből december eleje, karácsony, aztán tavasz :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, októberig csodagyönyörű az idő, de a november is jó, mert az meg rákészít a télre. És egész télen lehetne karácsonyi időszak :P A tavasz is rendben van, de csak áprilisig, a nyarat meg törölhetnénk a naptárból :P

      Törlés
  4. olyan jó volt olvasni : ) én is hasonlóan érzek : ))
    és pontosan az a harmatosan füstös illat *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett neked és hogy te is érzed ezt a finom illatot - nehéz pontosan megfogalmazni, de valami ilyesmi illata van az ősznek.

      Törlés
  5. Valahogy számomra szeptember közepétől, végétől olyan különös / különleges érzésem támad. Nem is tudom szavakba önteni. A hűvösebb idő, a lehullott falevelek, a köd, a hamar sötétedés, a fűszeresebb, erőteljesebb illatok, a melegebb ruhák... Nem is tudom :)

    Furcsa ez így egy kicsit, mert számomra abszolút a nyár a kedvenc évszakom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon meghitt lesz a hangulat, talán mert egyre inkább beszorulunk a lakásba, ahol sok időt töltünk a szeretteinkkel, sokkal többet beszélgetünk, filmezünk, olyan dolgokat csinálunk, ami az időjárásból kifolyólag adja magát, és ezek mind olyan meghitt hangulatúak :)
      Hű, a nyarat én ki nem állhatom, de az ősz és a tél jöhet.

      Törlés
  6. Én imádom az ősz hangulatát, olyan novemberig, mert utána fázom... bénán fűtött tantermek>:(
    Én is imádom a viharokat - a szobából. A hideg esőben sétálni viszont kevésbé izgi - ugyan az álomvárosom London, de utálok elázni, főleg, ha sok cuccot cipelek magammal. És olyankor a tömegközlekedés egy rémálom. Asszem sokkal jobban szeretném az őszt, ha elég gazdag lennék ahhoz, hogy mindenhova taxival járjak:D
    Viszont a sötét ruhás/rúzsos dolog nagyon igaz. Én mondjuk nagy lelki nyugalommal hordok feketét nyáron is, de ilyenkor azért kényelmesebb. És hát a sötét rúzsok... habár tapasztalataim szerint a sötétlila még ősszel is megzavarja az emberek nyugalmát, na de hát kit érdekel, nem?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem valahogy még a fázásban is van valami hangulatos, pedig én is rosszul viselem, mégis szeretem ^^ Tudom, furi vagyok :D Az esőt is imádom, még utazni sem utálok benne, mert általában kevés motyót viszek magammal. Kintről és bentről is imádom, bár a felhőszakadás jobb bentről :P
      Én is 98%-ban feketében mászkáltam nyáron, szóval ismerős a helyzet, de ilyenkor legalább nem néznek "annyira" hülyének az emberek. ez nagyjából azt jelenti, hogy továbbra is túl merésznek ítélik a színválasztásomat, de egy vállvonással elintézik. Nyáron, a neon időszakban olyan tekinteteket kapok a hipóreklám bőröm és a sötét sminkem miatt, hogy ihaj :D De ahogy te is írtad, ez minket nem zavar, jöhet a fekete és a bordó télen-nyáron ^^

      Törlés
  7. Hát kb. mintha minden egyes szót a fejemből szedtél volna ^^ Ugyanígy vélekedek az őszről ,és ideje már hogy beköszöntött (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen meg sem lepődünk, igaz? :P Hát igen, már nagyon vártam, olyan szép ez az évszak :)

      Törlés
  8. Imádom! Tegnap már annyira magával ragadott, hogy vettem sütőtököt és mindjárt állok is neki a krémlevesnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont tegnap sütöttem meg egy teljes egész sütőtököt, amit csak úgy, natúron fogyasztok, és az egész egyedül az enyém, mert férjecske "sajnos" nem szereti :P

      Törlés