2014. szeptember 30., kedd

Jung féle személyiségteszt

Zsófi oldalán találtam ezt a kis tesztet, ami ugyan már nekem is el volt mentve, de valahogy mindig elfelejtettem kitölteni. Most Zsófi eszembe juttatta és én is kitöltöttem a tesztet, aminek az eredménye döbbenetesen pontos lett. Én INFJ típus vagyok, azaz Idealista, azon belül is Tanácsadó, ami a legritkább embertípus a világon O.o
Itt ti is megtalálhatjátok a kérdőíveket, én a 72 kérdésből állót töltöttem ki, akárcsak Zsófi.



"Kapcsolatokat és értelmet keres a gondolatokban, barátságaiban és a dolgaiban. Jó emberismerő, az foglalkoztatja, hogy mi hajtja embertársait. Értékrendje biztos alapokon nyugszik. Tisztán látja, hogyan tevékenykedhet a leghatékonyabban a közjó érdekében. Szervezetten és határozottan hajtja végre elképzeléseit.
Az INFJ elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahova az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahol aszerint áll hozzá dolgokhoz, hogy mit érez velük kapcsolatban, vagy hogy hogyan illenek bele a személyes értékrendjébe.
Az INFJ-k gyengéd, törődő, összetett és nagyon intuitív egyének. Művésziek és kreatívak, a rejtett jelentések és lehetőségek világában élnek. A népességnek mindössze 1%-át teszi ki az INFJ személyiség típus, ami azt jelenti, hogy ez a legritkább típus az összes közül.
Az INFJ-k nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az őket körülvevő külvilágban rendezettség és rendszer legyen. Sok energiát fektetnek abba, hogy rájöjjenek, mi a legjobb rendszer a dolgok elvégzésére, és folyamatosan meghatározzák és újraértelmezik a prioritásokat az életükben. Ugyanakkor az INFJ-k egymagukban intuitív alapokon működnek, ami teljesen spontán. Ösztönösen tudnak dolgokat, anélkül, hogy meg tudnák mondani honnan, és úgy, hogy közben nem rendelkeznek részletes tudással a témáról. Általában igazuk van, és ezt tudják is. Következésképpen az INFJ-k elképesztően erős hittel bízzák rá magukat az ösztöneikre és a megérzéseikre. Ez amolyan konfliktust jelent a külvilág és a belső világuk között, és azt eredményezheti, hogy az INFJ nem olyan rendezett, mint amilyen a többi Megítélő (Judging) típus szokott lenni. Vagy megfigyelhetünk rendetlenségre utaló jeleket egy egyébként rendezettségre való hajlamban, mint például egy állandóan rendetlen íróasztal.
Az INFJ-k zavarbaejtően pontos meglátásokkal rendelkeznek embereket és szituációkat illetően. Megérzéseik vannak dolgokról és ösztönösen megértik őket. Szélsőséges példaként, néhány INFJ pszichikus természetű élményekről számol be, mint például erős megérzésük van, hogy egy szerettük bajban van, majd később derül ki számukra, hogy az illetőt autóbaleset érte. Ez az a fajta dolog, amin más típusok gúnyolódni szoktak és kinevetik, és maga az INFJ sem érti igazán a saját intuícióját olyan szinten, hogy el tudja magyarázni másoknak. Következésképpen a legtöbb INFJ féltve őrzi a belső énjét, és csak azt osztja meg, amit meg akar, akkor amikor ő akarja. Mély, összetett egyének, akik elég maguknak valók és jellemzően nehezen kiismerhetőek. Az INFJ-k nem fedik fel magukat teljesen, és olykor titokzatoskodóak.
De az INFJ épp annyira őszintén kedves, mint amilyen összetett. Az INFJ-k különleges helyet foglalnak el azok szívében, akikhez közel állnak, akik képesek meglátni a sajátos képességeiket és mélységes törődésüket. Az INFJ-k tekintettel vannak mások érzéseire, és kedvesek próbálnak lenni nehogy megbántsanak valakit. Nagyon érzékenyek a konfliktusra, és nem is viselik túl jól. Azok a szituációk, melyek konfliktustól terhesek, az általában békés INFJ-ben nyugtalanságot vagy felgyülemlő dühöt kelthetnek. Hajlamosak lehetnek a konfliktusokat fizikailag magukba zárni, internalizálni, ezáltal egészségügyi problémákat tapasztalni, amikor sok stressz éri őket.
Mivel az INFJ-nek ennyire erős az intuíciója, mindennél jobban bízik a megérzéseiben. Ez amolyan INFJ makacsságot eredményezhet, és hajlamot mások véleményének figyelmen kívül hagyására. Hisznek benne, hogy nekik van igazuk. Ugyanakkor az INFJ maximalista, aki kételkedik benne, hogy kihozza magából a maximumot. Az INFJ-k ritkán vannak teljesen kibékülve önmagukkal – mindig akad valami, amit tehetnének, hogy fejlesszék magukat vagy jobbá tegyék a világot maguk körül. Hisznek a folyamatos növekedésben, és ritkán szánnak időt a saját teljesítményeikben való gyönyörködésre. Erős értékrendjük van, és annak megfelelően kell élniük az életüket, hogy mit éreznek jónak, helyesnek. Ami a személyiségük Érző oldalát illeti, az INFJ-k bizonyos értelemben véve gyengédek és könnyedek. Viszont nagyon magasak az elvárásaik önmagukkal és gyakran a családtagjaikkal szemben. Nem hívei a kompromisszumoknak, ha a nézeteikről van szó.
Az INFJ született nevelő; türelmes, odaadó és védelmező. Szerető szülők válnak belőlük, és általában erős kötelék fűzi őket az utódaikhoz. Magas elvárásokat támasztanak a gyermekeikkel szemben, és arra ösztönzik őket, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. Ez olykor az INFJ makacsságában és önfejűségében nyilvánul meg. De általánosságban egy INFJ gyermeke odaadó és nyílt szülői gondoskodást kap, mély törődéssel kombinálva.
A munkát illetően az INFJ általában olyan területeken bukkan fel, ahol kreatív és valamelyest független lehet. Van érzékük a művészetekhez, és sokuk jeleskedik a tudományok terén, ahol az intuíciójukat ki tudják használni. Az INFJ-k szolgáltatás orientált munkakörökben is megtalálhatóak. Nem boldogulnak túl jól az apró részletekkel vagy a nagyon részletes feladatokkal. Az INFJ vagy kerüli az ilyesmit, vagy ha nincs választása, akkor átesik a ló túloldalára, és úgy elmerül a részletekben, hogy már nem látja az átfogó képet. Egy INFJ, aki rálépett az aprólékos részletek útjára, igencsak bírálóvá válhat azokkal szemben, akik nem tették ugyanezt.
Az INFJ személynek olyan fajta adottságai vannak, amik más típusoknak nincsenek. Az élet nem feltétlenül könnyű az INFJ számára, de nagyon mély érzésekre és személyes eredmények elérésére képesek.
A csöndes külső mögött az INFJ-nek határozott meggyőződései vannak az élet fontosabb dolgairól. Az aktivisták -- az INFJ-k gyakran  vonzódnak ehhez a szerephez – a célért küzdenek, nem a dicsőségért, vagy a politikai hatalomért..
Az INFJ-k az elnyomottak és az alárendeltek bajnokai. Egy vészhelyzet esetén gyakran észrevehetjük, amint azokat segítik, akik nagy veszélynek vannak kitéve. Sokszor álmodoznak a bosszúról, hogy megbüntethessék azokat, akik a védteleneknek ártanak. A ’költői igazságszolgáltatás’ ötlete nagyon vonzó lehet az INFJ-nek.
„Valami bűzlik Dániában.” Kételkednek mások indítékaiban, ezért az INFJ-ket nem könnyű átverni. Ők azok, akiket aligha lehet rászedni. Igaz, a legtöbb emberrel nyájasak és barátságosak, ennek ellenére az INFJ-k nagyon válogatósak a barátaikat illetően. Ezek a barátságok szoros kapcsolatok, amik túlmutatnak a puszta szavakon.
Az INFJ-k tehetségesek a folyékony nyelvezet és könnyű kommunikáció terén. Emellett, a nonverbális érzékenységük lehetővé teszi, hogy az INFJ-k mélyrehatóan ismerjék a környezetüket és a környezetük is ismerje őket.
Az írás, tanácsadás, közszolgálat, de akár még a politika is olyan terület, ahol az INFJ-k örömöt lelnek."


Hát ez elég döbbenetes volt számomra, ilyen alapos és átfogó személyiségteszttel még nem nagyon találkoztam. Tényleg durva, tökéletesen leír engem, és most már jobban értem saját magamat, a viselkedésemet, a jellememet. Mindenkinek ajánlom, hogy töltse ki, mert nagyon jó szórakozás és nem utolsó sorban remek önismereti lehetőség!
És a végére nem hagyhattam ki egy kis humort sem, mert annyira találó képek vannak fenn az oldalon a típusomról, hogy némelyiknél csak fogtam a fejem :D















Azt hiszem tényleg megtaláltam a hozzám leginkább passzoló stílust XD

Ha gondoljátok töltsétek ki ti is és osszátok meg velem is a végeredményt :)


28 megjegyzés:

  1. Én ENFP vagyok, de nem túl "erős" E, sok minden igaz rám az INFP leírásából is. A saját csoportom humor fül alatti képeit én is nagyon találónak érzem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig én pont olyan erős típusnak képzellek téged, mint amit az ENFP emberekre írnak :) Bár a Gyógyítók jóságossága is érződik rajtad ^^

      Törlés
    2. Köszönöm szépen! :)

      Én egyébként az erősséget nem feltétlenül arra értettem, hogy én erős vagyok vagy sem, hanem hogy nem vagyok szélsőségesen extrovertált. :)

      Törlés
  2. Ez a teszt, az újkori személyiség elemzés, az Enneagram elődje. ami nagy kedvencem, két vastag könyvem is van erről a témáról. Mindenféle érdekes elemzések vannak benne. Pl. hogyan romlanak le az egyes típusok, mi a végső stádium. Mik a mozgató rugóik, Összesen kilenc féle típus különböztet meg, amik természetesen nagyszámú variációkkal rendelkeznek.Dehát vannak felismerhető jegyek. Én az individualisták közé tartozom /4-es/. Minden vágyam az volt hogy a leendő párom A lojálisok /6-os/ csoportjából kerüljön ki... hát nagyon meglepődtem, amikor ez tényleg így lett. :)) Ezzel kapcsolatban egy játékos könyvet szereztem be először ami tele van vicces rajzokkal, ki-ki személyiség típusát illetőleg.
    E neten ebben a témában talán a legjobb ez az oldal:
    http://enneagram.blog.hu/
    :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a személyiségelemzést nem ismertem, de köszönöm, hogy megemlítetted, mindenképpen utána olvasok. Nagyon szeretem az ilyesmit ^^

      Törlés
  3. Én gondolkodtam rajta,hogy mi lenne ha újra kitölteném (: Mert ezt régebben töltöttem ki (: De izgalmas a dolog (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is bármikor kitöltheti az ember újra, de szerintem ami neked kijött az tökéletesen illik rád :)

      Törlés
  4. Én ENFJ vagyok. Ahogy elolvastam sok dolog igaz rám. Eszerint is emberekkel kell foglalkoznom, mert az illik hozzám. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy olvastam tényleg nagyon illik hozzád :)
      Update, nálunk Viktor is INFJ lett XD Két ritka egyed vagyunk :P

      Törlés
  5. Hű, jópofa volt ez így estére, nagyon köszönöm! :)
    Én ESTJ lettem, nagyon leegyszerűsítve egy lightos diktátor :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, azt hiszem nagyon jól illik rád a leírás :P Persze minden rosszindulat és gúnyos felhang nélkül, igazából csak azt hangsúlyozza a teszt, hogy erős, domináns típus vagy ^^

      Törlés
  6. Én elég sokat olvastam a témában, a hosszú tesztek tényleg elég pontosak szoktak lenni - mivel ez egy átfogó, általános teszt, és azért többé-kevésbé tudományos alapjai vannak, biztos lehetsz benne, hogy illeni fog rád. A betűkkel leírás kicsit pontatlan (igazából "kognitív funkciókat" különböztet meg, és az alapján sorol be). Ja, és ezt a pontos besorolást Myers és Briggs csinálta, külföldi forrásokban Myers-Briggs tesztként van, a funkciók szerinti típusokat dolgozta ki Jung. A fentebb is említett eneagrammal együtt már tényleg nagyon tuti. (Egyébként INTJ vagyok:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most, hogy megnéztem ezt a tesztet, szerintem nem valami pontos. A kognitív funkciókat nem igazán osztályozza megfelelően, főleg a P funkciókat, szinte semmi különbség nincs az Ni/Ne (introvertált ill. extrovertált intuíció) között, és Si/Se kérdésből sincs túl sok.
      Amúgy a népesség olyan 75%-a S és olyan 25%-a N, vajon milyen pszichológiai vagy más okai lehetnek, hogy a fashion bloggereknek ilyen nagy része intuitív? (Fenntartom, hogy a teszt nem valami jó, de azért nem hiszem, hogy ilyen sokan félretesztelték volna magukat.)

      Törlés
    2. Na látod én ilyen mélységekbe nem megyek bele, egyrészt mert nem értek hozzá, másrészt mert a gyermeki énem tiltakozik az ellen, hogy az ilyen dolgok elveszítsék ezáltal a varázsukat :P Persze azok, akik inkább ilyen alaposak meglátják az apróbb hibákat is :)

      Törlés
    3. Ja, és habár lehet, hogy nem túl pontos, de számomra nagyon érdekes volt és nekem személy szerint nagyon pontos leírást adott. Mintha kiolvasták volna a jellememet egy könyvből. Egyébként én ezeknek sosem járok utána, hogy mennyire pontos, mert tényleg nem foglalkozom ilyen témákkal, de aki nagyon körültekintő és tájékozott, az nyilván pontosságra törekszik. Én szimplán élveztem a kitöltést és az utána lévő értékelést :)

      Törlés
    4. Nekem is feltűnt, hogy milyen sok lett az N, pedig alapvetően a divat/beauty az S-eket kellene jobban lekösse.
      A 72 kérdéses tesztet nagyon sok ismerősöm kitöltötte, és mindenkinél nagyon pontos lett az eredmény.
      Ha S/N fronton annyira mégsem annyira jó, az szerintem annak lehet köszönhető, hogy az ezt vizsgáló kérdésekre (pl. az elméleti dolgok kevéssé foglalkoztatnak) nem biztos, hogy mindenki a megfelelő választ adja. A példaként felhozott kérdésnél a nemet jelöli be, de ha elkezdenék mesélni neki az elméletemről, hogy szerintem milyen hatások tehetnek arról, hogy egy gyermekből agresszív felnőtt lesz, vagy hogy milyen szimbolikusnak tartom a hintázást, minimum hülyének nézne.
      De még két ötletem van arra, hogy miért lett itt ennyire sok az intuitív:
      - egy fórumon olvastam, hogy a teszteket eleve nagyobb arányban töltik ki N-ek, mert az S-eket (az elméleti volta miatt?) nem foglalkoztatja annyira ez a téma

      - nekem Megaeráról és vele együtt a blogjáról is sugárzik az "N-ség", elvont lehet, de megeshet, hogy eleve kevesebb érzékelő jön ide.

      (Ui.: Némi önirónia. :D http://lelektanitipusok.net/sites/default/files/images/humor/enfp/2.jpg )

      Törlés
  7. Most meg foglak döbbenteni. :D Ugye milyen meglepő, hogy nekem is ez jött ki, mint neked? :D :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezen most nagyon megdöbbentem :D Egyébként tényleg, mert úgy látszik egyre több mindenben hasonlítunk, de valahol az ember tudat alatt bizonyos embereknél számít is a hasonlóságra, nem? :P

      Törlés
  8. Elég jól elkapott engem is ez a teszt. ISFJ jött ki és úgy gondolom, 99,9% igaz rám. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és akkor ezek szerint te is elég jó képet kaptál magadról - én is így voltam vele :)

      Törlés
  9. Én mindegyik tesztsort megcsináltam már, mondanom sem kell, egy csomó különböző eredmény jött ki :D INTP, INTJ, INFP jött ki legtöbbször (azért az IN elég fix nálam :D), de láttam egy videót, ahol magadat sorolhatod be jellemzők alapján, ahol viszont ISTJ jött ki, amiért nem lelkesedem, ugyanakkor erre is lehet azt mondani, hogy igaz rám.

    A fent írt trióból egyébként mindegyikben találtam olyat, amiről úgy éreztem, végre valaki megfogalmazta azt, amit én eddig nem tudtam, megvilágosodással volt egyenértékű, de volt olyan is, ami nem annyira illett rám.

    Most kitöltöm újra a 72-est, mindjárt jövök a válasszal :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. INTJ jött ki, az I és az N az, ami inkább határozott, a T és a J egyaránt 51%-al nyert, tehát ez nem olyan erős eredmény :D Ez amúgy a "lángelmék", háh :D Átfutottam a leírást, és tényleg eléggé igaz, kivéve, hogy szociális téren béna vagyok (egyszerűen kifejezve), de jobban belegondolva, ez valaha így is volt, inkább csak beletanultam a dolgokba. De kb. ugyanazt tudom elmondani az INTP-ről és az INFP-ről, onnan is nagyon sok mindenre magamra ismertem. Az INFP és az INTJ leírásából tudnék magamról összegyúrni egy leírást (meglepően kevés változtatással). Majd megnézem ezt az Enneagram dolgot is :)

      Törlés
    2. Végülis neki lehet állni többször is a dolognak, minél többet gondolkodik az ember a válaszokon, úgy változik az eredmény. Én az elsődleges válaszaimra alapoztam, amikor még nem volt lehetőségem agyalni rajtuk.

      Törlés
    3. Az is előfordulhat, hogy egy leírás nem teljesen passzol, sőt, az a nagyon ritka. 1-2 apróság nálam sem stimmelt, de ez olyasmi, mint a horoszkóp, ott sem lehet rábökni, hogy akkor 12 fajta ember van, mint ahogy ennél sem ennyi csoport van, mert sok az átfedés, sok a hézag és nyilván van benne hiba is. De átfogó képet kaphatunk és nem utolsó sorban szórakozhatunk egy kicsit :)

      Törlés
  10. nekünk is most kellett kitölteni ezt az egyetemen. az egyik órán eszerint leszünk beosztva a féléves munkára. melyik típus melyikkel tud jól együtt dolgozni. érdekes lesz : )
    nekem ENFP jött ki, a leírás abszolút igaz : ) és az ajánlott munkák is nagyon passzolnak : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, de érdekes ez a feladat, kíváncsi vagyok hogy fog alakulni :) Remélem majd pár szóban mesélsz róla.

      Törlés
  11. imádom ezt a személyiségtesztet :)) én INFP vagyok, és rám is teljes mértékben igaz a leírás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszett, örülök, ha neked is ^^

      Törlés