Nem vagyok egy PP lakk fanatikus, de van néhány árnyalat, amiért bolondulok. Ezek közül már három a birtokomban van (Gravity, Dorothy és a Time Warp), de volt még három, amit nagyon szerettem volna magaménak tudni. A Hope és a Monroe sajnos váratnak még magukra, de voltam olyan piszok mázlista, hogy
Erzsitől be tudtam szerezni a másik nagy szerelmemet, a Grace-t. Talán ez a legelső igazán pasztelles, szinte már nude jellegű lakkom, ráadásul rózsaszín is, így tényleg kiléptem vele a komfortzónámból. Mégis az egyik leggyönyörűbb szépségnek tartom a PP lakkok közül, igazi hercegnős, elegáns árnyalat dugig tömve holo csillámokkal. Már az üvegen keresztül szerelembe estem vele, hát még mikor felkentem a körmeimre! Sokan a környezetemben furcsállták is a választásom, mondván " semmi fekete?", meg "semmi alvadt vér szín?", de úgy érzem a sötét színek mellett ez a lakk is közel áll a természetemhez, hiszen a kifinomult eleganciát legalább annyira kedvelem, mint a sötétséget. A lakk egyébként hozza a szokásos PP minőséget, az ecsettel álomian könnyű dolgozni, a tartósságára pedig egy szavam sem lehet, negyedik napja van rajtam és nulla kopás, nulla pattogzás. Annyi az egyetlen megemlítendő apróság a Grace-szel kapcsolatban, hogy 3 réteg kell belőle a tökéletes fedés érdekében, de én ezt simán elnézem neki, mert napfényben olyan csodásan, mégsem tolakodóan szikrázik, hogy egész nap csak a körmeimet bámulom.
A képeket szabad fénynél készítettem. Érdemes őket kinagyítani, akkor jobban kivehető a csillogás.
Nektek hogy tetszik?
Szerintem fantasztikusan szép *.*
Gyönyörűen mutat a körmeiden, nagyon szép :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :)
TörlésNagyon tetszik ez a lakk, szép a csillogása is!
VálaszTörlésÖrülök, ha tetszik, élőben még szemkápráztatóbb amúgy :)
TörlésTényleg nagyon szép ez a lakk! Gyönyörűen csillog! :))))
VálaszTörlésUgye? :) Én is csak bámulom és bámulom, mert szokatlan ugyan rajtam, de mégis szeretem :)
TörlésImádom! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik, én is beleszerettem ^^
TörlésA lakk gyönyörű, viszont a hosszabb körmök neked jobban állnak :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik a lakk :) A körmeim azért rövidek, mert gyerekekkel foglalkozom és mostanában többször megkarcoltam őket, ezért rövidebbre vágtam :) Nekem így is megfelel, és nem mellesleg kényelmesebb gépelni is vele :P Azért még meg fogom növeszteni, de nem túl hosszúra, elvégre fő a biztonság :)
TörlésHihi, én meg pont azt akartam írni, hogy tetszik Rajtad a rövidebb köröm :-) Amúgy most reszeltem le a körmöm csutkára hegedülés miatt, és először alig tudtam gépelni így :-D
TörlésKöszönöm, örülök, hogy neked azért tetszenek a rövid körmeim :D Szokatlan még, de egy hét múlva úgy is visszanő :P A gépelés nekem rövid körömmel egyből megy, szinte felüdülés, hogy végre nem koporásznom kell :D
TörlésCsodaszép a színe :) Jól áll Neked :)
VálaszTörlésAz biztos, hogy a feketétől messze áll ez a szín, de tény, hogy gyönyörű! :) Örülök, h tetszik :)
VálaszTörlésAmi a legfontosabb, h jól is áll a bőrtónusodhoz. :)
Az utolsó képen szépen látszik, bár nagyon nehéz élethűen befotózni, nekem nem sikerült.
A Monroe és a Bridget ami kívánságlistás nálam, szeretem a PP lakkok minőségét, színét. :)
Jaj, nagyon imádom :) A későbbi őszi és téli időszakban egyébként még jobban fog passzolni a bőrömhöz, mert lekopik rólam az a kevéske kis nyári barnaság, és a hófehér bőrömmel jól egybe fog olvadni ez a szín :)
TörlésA Monroe-ra én is vágyom, meg még a Hope-ra. Tényleg jók a PP lakkok, élmény velük lakkozni, de igazából jelenleg csak ez a két árnyalat tetszik még.
Szépséges, nekem is ez az egy vágyálmom az új kiadásból: )
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :) Szerintem neked is nagyon jól állna, remélem sikerül beszerezned.
Törlés