Azért nem kell értem aggódni, igyekszem ezeket a helyzeteket okosan kezelni és nem rágódni rajtuk, az tényleg nem jó, de hát ez a blog arra is való, hogy néha kiírjam magamból a bánatom. Most viszont már teljesen jól vagyok, sőt, ha lehet még elszántabb, mint valaha, a jókedvem pedig töretlen, ugyanis tegnap volt az utolsó munkanapom, és most megint két hétig itthon lehetek ^^ Újra előtört belőlem az alkotókedv, szeretnék megint sminkeket csinálni, mert azokból vészesen kevés került fel (ennek oka a totális fáradtság és a 30 fokos meleg, amiben még a bőröm is leolvadt rólam). Most viszont egy manikűrt mutatnék nektek, amit jelenleg is viselek. Mivel ezer éve nem volt rajtam az Avon Emerald Noir lakkja, ezt kentem fel, illetve feldobtam egy kis csillámmal a Catrice Kitch me if you can lakkjának jóvoltából. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, mert egyszerű, mégis mutatós. Sajnos a képek zöme vakuval készült, mert még a sugárzó napsütésben sem voltak hajlandóak látszódni a képeken a csillámok, ami miatt szomorú vagyok, hiszen élőben csodálatosan csillognak. Azért remélem így is látszódik majd a lényeg. Ja, sajnos a mutató ujjamnál sikerült kicsit belenyúlnom a lakkba, de már nem volt kedvem lemosni és újrakenni XD
Remélem tetszik nektek ez a kis egyszerű manikűr - én már 3 napja viselem és semmi baja, se kopás, se lepattogzás, nagyon megszerettem ^^
Hűű de széspéges! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
TörlésCsodásan mutat, illik hozzád :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésSzééép :) Jut eszembe ez a lakk nekem is megvan, de valahogy nem szerettem meg a színét. Így viszont nagyon is figyelemreméltó, lehet hogy nekem is csillámokkal kellene megdobni.
VálaszTörlésÖnmagában nekem is kissé szokatlan magamon, főleg mert a hideg színeket nem szeretem annyira a körmömön. De gondoltam jól passzolna hozzá ez a rózsaszínes csillám, és így már nagyon szívesen hordom, többfélével is ki fogom próbálni :) Remélem csillámokkal feldobva te is szívesebben hordod majd :)
TörlésHmm tényleg sellős, nagyon tetszetős számomra ez a színvilág! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik neked :)
TörlésDe szép lett *-*
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésNagyon szép az összhatás :) Az alapszín nem áll hozzám közel, de csillámokkal feldobtad, tényleg sellős lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik :) Hasonlóképpen voltam én is ezzel a lakkal, de csillámokkal feldobva tetszik :)
TörlésTényleg nagyon gyönyörű! :) Különleges ez a szín :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésEzek a fajta petrolkékek nagy kedvenceim. Szuper lett! :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
Törlésnagyon szép lett ez a kombó! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszik ^^
Törlésez egy olyan kombináció, amire sosem gondoltam volna, mégis milyen csodás :)) nagyon összepasszol, szép :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik neked - én valószínűleg ezt a lakkot mindig valami glitterrel fogom párosítani, mert így tetszik igazán.
TörlésNagyon tetszik ez a mani :)
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésSzépséges csodamani lett ez is! ^^
VálaszTörlésKöszi szépen :)
Törlés