2014. augusztus 22., péntek

Ebelin szivacsos körömlakklemosó teszt

Nagyon szeretem a homoklakkokat és a csillámos fedőket is, mint gondolom sokan mások. Viszont a lemosásával utálok szenvedni, kész rémálom, hiszen hosszú ideig kell áztatnom a körmeimet a lemosós vattakorongban. Aztán egyszer csak szembe jött velem a megoldás az Ebelin szivacsos lemosójának személyében.



Ő lenne az


És ilyen a belseje

Mióta ezt használom sokkal, de sokkal könnyebb az életem, a legdurvább lakkokat is leszedi pillanatok alatt ez az ügyes kis találmány. A használata nagyon kényelmes, ugyanis csak bedugjuk a körmünket a szivacson található lyukba, az szépen körbeöleli a körmünket, majd pár körkörös mozdulattal el is távolítja a nehezen leszedhető lakkot. A legegyszerűbben úgy tudom nektek megmutatni a teljesítményét, ha látjátok miként is működik élesben.



Ezt a lakkot szeretném eltávolítani a körmömről, ami alap esetben, vattakoronggal jó 20-25 percet vesz igénybe, ha az összes körmömet beleszámítjuk. 



Kb. háromszor forgattam meg az ujjamat a szivacsos tégelyben, ekkor így néz ki az eredmény. Az alaplakkot simán leszedte, a nagyobb csillámokkal picit még küzdenie kell, de így is elég szép az eredmény.



A körkörös mozdulatot még háromszor megismételtem, s ezúttal már tökéletesen eltávolította a csillámokat is. Nagyjából egy percig tartott a művelet.

Én nagyon megszerettem ezt a terméket, már a második dobozzal használom. Ez részben azért is van, mert sajnos a benne lévő szivacs a nagyon durva lakkoktól apránként lemorzsolódik, látni is fogjátok használat közben, hogy apró fekete szivacsdarabok lesznek az ujjaitokon. Persze jó lenne, ha tartósabb lenne a szivacs, és akkor elegendő lenne csak feltölteni időnként lemosóval, de sajnos ez a termék sem örökéletű. Én ezen apró negatívum ellenére is imádom és nincs az az isten, hogy újra vattakoronggal bajlódjak. Dm üzletekben tudjátok megvásárolni, mint minden Ebelin terméket kb. 700 forintért. 

Remélem hasznos volt számotokra ez a kis teszt :)

4 megjegyzés:

  1. Neked egy doboz mennyi ideig volt elég? :)
    Egy ideje már birizgálja a fantáziámat, mert ígéretesnek hangzik, de nem tudom, hogy a gyakori lakkozás mellett is megéri-e a 700 forintot, szemben az Isana mandulásával!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyjából 2-3 hónapig használtam, a végére már eléggé tönkrement benne a szivacs. De mivel a sima lakkozásokhoz továbbra is klasszikus lemosót használok, ezért elég sokáig kitart, így szerintem megéri beruházni rá.

      Törlés
  2. Megkérdezhetem, hogy milyen az illata? :D Lehet, hogy hülye kérdés, csak érdekel, mert lassan vennék megint ilyen szivacsos lemosót, és ha ennek is jó az illata, kipróbálnám ezt is inkább az Isana-s helyett :D Köszi előre is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ennek tipikus lemosó illata van. Engem nem zavar, nem olyan borzasztóan erős. Az Isana termékét még nem próbáltam, de úgy tudom annál lazább a szivacs.

      Törlés