2014. augusztus 10., vasárnap

A világ ízei - Skandinávia

Nagyon vártam már ezt a fordulót is, hiszen így végre kedvezhettem az én drága férjecskémnek, aki rajong a skandináv országokért és szívesen megkóstolta volna valamelyik nemzet ételét. Habár a Feröer szigetekhez vonzódik a legjobban (TYR ^^), az ottani gasztronómia, nos, hogy is mondjam... kissé korlátolt és talán nem annyira a magyar ember szájíze szerint működik :D Na de Norvégia, a második számú kedvenc már megfelelő alanynak bizonyult, így én ezt az országot választottam :)


Hideg áfonyaleves



Hozzávalók:
- 2 dl joghurt
- 4 dl tejszín
- 10 dkg szeder
- 30 dkg áfonya
- fahéj ízlés szerint
- 5 db. szegfűszeg
- citromlé
- kristálycukor

A norvégok rentegeg bogyós gyümölcsöt esznek, úgyhogy nagyon nagy pacsi nekik! Főleg az áfonya dívik náluk, ezért is választottam ezt a hideg, tejszínes gyümölcslevest előételnek. Nagyon egyszerű az elkészítése. Az áfonyát, a szedret és a fűszereket feltesszük főni egy fazékban kb. 3-4 liter vízben. Forrástól számítva az áfonya kb. 10 perc alatt megfő, ekkor botmixerrel leturmixoljuk, majd beleöntjük a joghurtot és a főzőtejszínt. Addig főzzük, amíg lágy, krémes állagot nem kap, majd ízlés szerint ízesítjük cukorral. Hűtve tálaljuk. Nagyon laktató és finom, a nyári melegben különösen jól esett a fogyasztása.


Norvég húsgombóc barnamártással, főtt krumplival és bazsalikomos zöldborsópürével





Hozzávalók a húsgombóchoz:
- fél kg darált hús
- másfél tk só
- bors, szerecsendió és gyömbér ízlés szerit
- 2, 5 ek liszt
- 2 dl tej

Meglepő, de a norvégok kedvenc étele nem a lazac, hanem a húsgombóc! Újabb pacsi! Mi imádjuk a húsgombócot, úgyhogy örömmel próbáltuk ki ezt a változatot is. Az alapanyagokat összegyűrjuk, de én a tejből csak 1 dl-t használtam fel, mert különben már túl pépesnek éreztem volna a húst. Ezután pici vajon megpirítottam a gombócokat, majd forrásban lévő vízben 10 percig főztem őket. 
A barnamártás sajnos nem az én érdemem, ennyi mindenre már nem futotta idegből. Egy Aldi-s zacskós verziót locsoltam a gombócokra, nagyon finom, fűszeres, és egyben zöldséges ízt adtak neki. Sima főtt krumplit tálaltam hozzá, amihez szintén jól illett ez a mártás.

Hozzávalók a bazsalikomos zöldborsópüréhez:
- 15 dkg zöldborsó
- 1 kk só
- bazsalikom ízlés szerint
- 2,5 dkg vaj

A borsót annyi vízben feltesszük főni, amennyi ellepi. Pár perc alatt megfőzzük (ha mirelitet használunk értelem szerűen tovább tart a főzés), majd a főzővízből félreteszünk egy keveset, a maradékot pedig leöntjük róla. Hozzáadjuk a borsóhoz a bazsalikomot és a sót, botmixerrel pürésítjük. Ha homogén állagú lett, mehet bele a vaj is és annyi főzővíz, amennyit szeretnénk. 
Remekül illett ehhez az ételhez a zöldborsó püré, Viktor is imádta, pedig először furcsán nézett erre a zöld trutyira, aztán meg két pofára kanalazta :P Ezt az ételt ilyen felállásban még biztos, hogy el fogom készíteni, mert nagyon finom és laktató. 


Verdens beste (jelentése a világ legjobb süteménye)




Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás sárgája
- 20 dkg Rama
- 20 dkg cukor
- 20 dkg liszt
- 3 kk sütőpor
- 6 ek tej

Tetejére: 
- 6 tojás fehérje
- 20 dkg porcukor

Töltelék:
- 1 cs. vaníliás pudingpor
- fél l tej
- 3 ek cukor
- rum
- 1 cs. vaníliás cukor
- 20 dkg Rama

A tészta készítésénél a Rama-t habosra keverjük a tojások sárgáival és a cukorral. Hozzáadjuk a tejet és a sütőporos lisztet. A tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, majd a sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a sárga masszát, arra pedig ráhalmozzuk a habot. 170 fokos sütőben addig sütjük, míg a hab rózsaszínűre nem pirul. Vigyázni kell vele, mert nálam mikor a hab már rózsaszín lett a tészta belseje még nyers volt, így a süti tetejét letakartam alufóliával és úgy sütöttem tovább. Sajnos picit megkapta az alját, de azért így is finom volt. Mikor megsült megvárjuk, míg kihűl, közben pedig elkészítjük a krémet.
A pudingot a csomagolás hátulján lévő leírás alapján elkészítjük, majd mikor sűrűsödik ízlés szerint teszünk bele rumot. Óvatosan vele, mert hígítja a krémet. Mikor a puding kihűlt hozzákeverjük a vajat is. 
A sütés ezen pontján a tésztát ketté kell vágni és betölteni a krémmel, de én annyira rettegtem attól, hogy szanaszét töröm a tetején lévő habot (plusz hogy bénán fogom elvágni a tésztát), hogy végül nem töltöttem be egyszerre az egészet, hanem felvágtam szeletekre a süteményt, és mikor megkívántuk, közvetlenül előtte töltöttem be. Így is nagyon finom volt és megspóroltam magamnak egy csomó fölösleges idegeskedést.
Van, aki úgy készíti ezt a sütit, hogy a habos tésztát két adagban megsüti és úgy tölti be, így a krém alatt is található habos réteg, de nekem nem volt kedvem még ezzel is macerázni. Nagyon finom lett így is, tömény, laktató. A neve jelentése az, hogy a világ legjobb süteménye - nos, tény és való, hogy ez egy különlegesen ízletes desszert, de azért számomra a világ legjobbja akkor is a fekete erdő torta marad :P 

Remélem tetszettek nektek ezek a receptek és valamelyiket kipróbáljátok majd :)
További szép estét nektek!

24 megjegyzés:

  1. Ezek nagyon jól néznek ki! Rengeteget dolgozhattál vele, le a kalappal :) biztosan nagyon finomak is, a levest tuti el fogom készíteni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igen, volt velük munkám, de megérte, mert lett egy nagyon finom ebédünk :) A levest szívesen elkészíteném gyakrabban is, ha nem lenne arany árban az áfonya :/

      Törlés
  2. Mindet megenném. Most azonnal. :)
    Főleg a levest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :P A leves valóban isteni volt, ebben a kánikulában kifejezetten jól esett.

      Törlés
  3. Mindegyik nagyon jól néz ki és gondolom, hogy mennyire finomak voltak :D Sajnos szeretek enni :D
    Viszont a fekete erdő tortával már ki lehet kergetni a világból :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Hát nem akarok beképzeltnek tűnni, de tényleg minden nagyon fincsi lett :P A fekete erdő tortát én sosem tudnám megunni, csak úgy, mint a túrótortát, ezt a kettőt végtelenségig vagyok képes majszolni :)

      Törlés
  4. Na ez így sorban jöhetne nekem is, nagyon jól néznek ki. Előző életemben skandináv lehettem, az Ikeában is mindig az élelmiszerboltot fosztom ki, ahogy látom a norvég konyha is elég hasonló ahhoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Meglepődtem én is, hogy mennyire kellemes ízvilága van a norvégoknak - kicsit lightosabb, mint a magyar (bár annál fűszeresebbet maximum mexikóban találunk), de nekünk nagyon bejött.

      Törlés
  5. ŰAAh, pont a barna szószra lettem volna kíváncsi :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát arra már sajna nem volt energiám :( De egyszer azért elkészítem külön is, mert engem is érdekel a házi verzió :)

      Törlés
  6. Minden nagyon ínycsiklandozónak tűnik. Szerintem ki is fogom próbálni őket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Remélem neked is ízleni fognak, akármelyiket is próbáld ki.

      Törlés
  7. A képek láttán most megéheztem :D Biztos nagyon finomak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy ^^ Hát nekünk nagyon ízlettek, bár a zöldborsópüré esetleg megosztó lehet mások szemében :P

      Törlés
  8. A süti nagyon is szimpatikus :D Idevele :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, gondoltam :D Na majd ha jössz hozzánk lehet ráveszem magam, hogy újra megsüssem :P

      Törlés
  9. Kérkek: D guszta mindegyik, és nagyon nagyon finomnak néz ki. Tényleg le a kalappal, sokat dolgozhattál vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Hát volt velük munka, de megérte, mert jól sikerültek :) A húsgombócot mindenképpen el fogom még készíteni, meg a borsópürét is, és habár macerás volt, de a süti is levett a lábamról. Meg a leves is :D Na jó, mindegyiket újrafőzöm :D

      Törlés
  10. Jujj de fincsin néz ki mindegyik!! Kérés nélkül megenném az összeset. De hogy egy kicsit panaszkodjak is, nem ehetek egy hete akármit, mert kerülnöm kell minden tejterméket... pápá tejcsoki..:((
    Halálomon vagyok, hogy körülbelül minden finomságról le kell mondanom, és minden kérdésem: van benne tej?:DD
    Eszméletlen.. és még hátra vannak a vizsgálatok..
    De senki nem mondta hogy nem lehet csalni egy incipincit :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Á, a tejtermékek kerülése nekem sem ismeretlen, laktóz érzékeny vagyok, úgyhogy mindenből laktózmenteset kell választanom. Ezek az ételek is laktózmentes termékekkel készültek, de ha esetleg bűnözni támad kedvem mindig van nálam laktáz tabletta, ami semlegesíti a laktózt a szervezetemben. Eleinte én is azt hittem, hogy borzalmas lesz, mert imádom a tejtermékeket, de aztán rátaláltam a nekem való verziókra, és pl. a laktózmentes tej sokkal finomabb, mint a sima, mert enyhe karamell íze van ^^ Nagy melegben hidegen valami isteni!

      Törlés
    2. Nagyon örülök annak, amit írtál. Így már ha kiderül a vizsgálat után, hogy tényleg bajom van a tejtermékkel, már nem leszek annyira rémült. :D
      Ahogy leírtad, nem is olyan szörnyű..:))

      Törlés
    3. Egyáltalán nem szörnyű, simán lehet vele élni, csak kicsit jobban oda kell figyelni mit veszünk, meg hát picit drágábbak, de kibírható :)

      Törlés
  11. Oké, a látványtól híztam 5 kilót :D
    Csodásan néznek ki és az ízük is elég csodás lehetett!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      Köszönöm szépen, tényleg jók lettek - nekem főleg a húsgombóc jött most be, nagyon feldobta a szerecsendió.

      Törlés