Hátvánbán háthátván á bábászáppán

Hát igen, tegnap nyakunkba vettük anyuval a világot és elutaztunk meglátogatni a mamámat Hatvanban. A címért elnézést, de muszáj volt, régen anyuval sokat viccelődtünk ezzel és persze tegnap is sokszor megemlítettük, miközben jót nevettünk rajta :)
Na de nem kell aggódni, mert habár kissé ideges állapotban mentünk látogatni a mamát, végül is egy nagyon vidám nap alakult ki belőle, jóformán kirándultunk egyet anyuval és nagyon jól éreztük magunkat :)
9-kor indultunk itthonról, mentünk helyi busszal, hévvel, villamossal, metróval és távolsági busszal, egyszóval irtó nagy út volt, de nagyon kellemes telt az idő. Persze dög meleg volt, úgyhogy kb. úgy éreztem magam, mint a szegény nyugati boszorkány, mikor leöntik vízzel, bár én azért örültem volna neki :D Legalább 2 és fél, 3 órát utaztunk oda Szigetszentmiklósról, szóval a napunk nagy része utazással telt, de élveztük, mert közben egy csomó mindenről beszélgettünk anyuval, és tényleg mindenféle téma felvetődött. Pont olyan érzés volt, mint anno, mikor még kisebb voltam, mintha ismét két barátnő lettünk volna :) Mondjuk én anyut mindig is a barátomnak fogom tekinteni amellett persze, hogy az édesanyám, mert vele olyan önfeledten tudok beszélgetni mindig. Kicsit vásárolgattunk is Hatvanban, persze csak enni és innivalót, mivel tényleg reggeltől estig úton voltunk. Aztán elmentünk a kórházba a mama kórterméhez, ahová először be sem akartak engedni, na de mindegy, végül bejutottunk. A mama először szerintem föl sem fogta, hogy ott vagyok, aztán leesett neki és nagyon örült nekem, bár a mosolya már kissé megfáradt volt. Tényleg nincs jó bőrben, konkrétan már csak egy csontváz - mikor puszit akartam neki adni, már csak az arccsontjára tapadt bőrt éreztem, hús nem volt rajta. Sokszor elbarangolt fejben, nem mindig volt velünk, meg rengetegszer elszunyókált, de hát már bizony ő sem lesz fiatalabb. Viszont amikor beszélgettünk vele, akkor megint nagyon remekül telt a hangulat, nevetgéltünk, beszélgettünk a többi beteggel is, bár az egyik néni még a bódítás hatása alatt állt és magán kívül kiabált néha. Azért mi elvoltunk. Mama végre evett is valamit, anyu hozott neki sárgadinnyét, azt elmajszolgatta. Aztán anyu megtornáztatta a lábát. Nem volt egyszerű menet, mert pont arról a lábáról van szó, ami fekélyes, ráadásul ott is törte össze magát, úgyhogy hangos kiabálások és méltatlankodások közepette zajlott a torna. Én biztattam a mamát, anyu pedig hajthatatlanul nyomatta maminak a mozgást, sőt, még a másik törött lábú néninek is mutatott pár gyakorlatot, hogy az egészséges lábát hogyan tudná átmozgatni. A végére mamának is egyre jobban ment, már nem is kiabált, csak sziszegett, de csinálta és tűrte a "kínzást" :) Jót tett neki, hogy meglátogattuk, mert az elején még nagyon bele volt süppedve a saját kis sanyarúságába, de amint eltereltük erről a szót és kellemesebb témákat hoztunk fel, ő is mintha élettel telibbnek tűnt volna. Nem tudom, hogy csak bebeszélem-e magamnak, vagy tényleg így van, de szeretném hinni, hogy az utóbbi az. Sajnos csak pár órát tudtunk maradni, mert édesanyának mennie kellett éjszakára dolgozni és vissza kellett érnünk időben. Elbúcsúztunk mamától, aki sokkal, de sokkal jobb színben volt, mint mikor megérkeztünk hozzá, és nagy örömhír az, hogy jövő hét elején átszállítják őt a Rókus kórházba, így nem kell ezt a hatalmas utat megtennünk minden nap. Anyu, mióta megtörtént a baleset folyamatosan, minden nap leutazott hozzá - energia és anyagiak terén sem volt egyszerű. De így könnyebb lesz az életünk, mama jó kezekben lesz, közel, mi pedig sűrűn meglátogathatjuk :)
Mielőtt még felszálltunk a buszra anyu meghívott egy kis fagyira. Sűrűn szokott az egyik hatvani fagyizóban enni, mikor jön a mamához, mert gigantikus méretű gombócokat lehet ott kapni és nagyon finomak. Én citromot és áfonyát kértem.

Anyu pedig puncsot, áfonyát és madártejet

Isteni volt az összes íz (mert persze anyu a fele fagyiját átlapátolta hozzám, hiába kértem direkt csak két gombóccal), főleg a madártej ízlett. Akkora adag volt, hogy én konkrétan jól laktam vele, sőt, alig bírtam legyűrni. Aztán még vártunk a buszra, mert nem nagyon lehet kiszámolni az indulást, de közben beszélgettünk, nevettünk, hülyét csináltunk magunkból, mert anyuval azt is lehet :P Régen is annyit bolondoztunk utazás közben, szerintem a többi utas nem tudta mire vélni, hogy két felnőtt, normálisnak látszó (haha, csak látszó! :D) ember hogy lehet ennyire lökött :P Lehet napszúrást kaptunk :P Végül Viktorral jöttem haza, mert megvárt a melóhelyénél, s mikor hazaértünk én úgy eldőltem, mint egy zsák krumpli. Nagyon elfáradtam, de jól esett ez a kis kirándulás. Sokat sétáltunk, sokat nevettünk, a mamába is visszacibáltuk az életet, szóval a tegnapi nap nagyon jól alakult, a lelkem is jobban van már :) 

Remélem nektek is jól telnek a napjaitok! 

(ui.: most vettem észre, hogy az előző bejegyzésben említett himalaya termék nem is a maszk, hanem az arcradír XD Ilyen az én formám, annyira egyformák a tubusok, hogy csak lekaptam és most vettem észre, hogy nem jót vettem. Azért szerintem el fogom tudni használni és remélem anyu is, fizu után pedig rohanok a legközelebbi drogériába feltölteni a készletemet, meg akkor anyunak is veszek egyet - de most alaposan meg fogom nézni a nevét :P)