2014. július 13., vasárnap

Amiket használok - testápolás

Ezúttal azokat a testápolási termékeket veszem górcső alá, amiket jelenleg is használok.




Avon Solutions narancsbőr elleni krém: Ezt a krémet még édesanyámtól kaptam ajándékba, de nagyon örülök neki, hogy meglepett vele, mert nagyon megszerettem. A képen jóformán az üres flakont láthatjátok, már nagyon kevés van benne (de én minden cseppjét ki fogom préselni), viszont már meg is vettem belőle az utánpótlást. Természetesen nem helyettesíti a megfelelő táplálkozást és a mozgást, de ezekkel együtt nagyon szépen kifejti a hatását, én legalábbis magamon ezt tapasztalom. Nem drámai dologról van szó, lassan és hosszú távon fejti ki a hatását, de abszolút észrevehető, éppen ezért nem is volt kérdéses, hogy megvásárolom magamnak. A szagával sajnos továbbra sem vagyok kibékülve, nekem kifejezetten büdös, de ha használ, akkor nem érdekel.

Avon Simply Delicate intim lemosó: Ez a termék hozzátartozik a mindennapi higiéniámhoz, nem tudnék meglenni nélküle. Időről időre felhalmozok belőle pár flakonnal, most is lapul még egy a fiókomban azon kívül, amit épp használok és maximálisan meg vagyok vele elégedve. Ez még egy régebbi kiszerelés, géles állagú és mindenféle illatanyagtól mentes, számomra ez vált be. Az egyetlen szépséghibája, hogy rendkívül híg, így mikor kipumpálok egy kis adagot belőle előfordul, hogy nem a tenyeremben landol, hanem a fürdőkádban, de ez azért ritkán fordul elő, ismeres már a trükkjeit :P 

Isana olivás testápoló: Bevallom kissé szégyellem magam, hogy még mindig nem fogyasztottam el ezt az amúgy jó kis terméket, de olyan szinten lusta vagyok minden áldott nap testápolózni, hogy az valami borzalom. Pedig ez a kence nagyon is jó, az illata kellemes és a hidratálása is megfelel, egyedül annyi hátránya van, hogy kissé nehezen szívódik be, szóval nyáron kissé nehézkes a használata, de ősszel-télen tökéletes lehet egy ilyen testápoló. Viszont mentségemre legyen szólva, hogy nagyon-nagyon kevéske van belőle már csak, így szerintem pár napon belül el is fogom használni, hogy aztán kipróbálhassak más testápolókat is. 

Balea almás-fahéjas bőrradírozó olajos krémtusfürdő: Mikor anno elfogyott a citromos-tejes testradírom megfogadtam, hogy tőlük fogok újat vásárolni. Aztán megláttam a polcon ezt és rögtön tudtam, hogy jön haza velem, amit nem is bántam meg. Az illata mámorítóan finom, és habár először féltem, hogy karácsonyi hangulatot fog idézni, egyáltalán nem így történt, sőt, inkább a fahéj csak kiemeli benne a kellemes almás aromát. Állagát tekintve jóval hígabb, mint a citromos volt, de mivel ez egy bőrradírozó olajos krémtusfürdő, ezen annyira nem lepődhetünk meg. A radírozó szemcsék is jóval kisebbek benne, mint a citromosban, de azért én szeretem. Már belőle sincs sok, és ha elfogyott, akkor szerintem kipróbálok majd más testradírt is, mert hiába a finom illat, az elhalt hámsejtek leszedésében bizony nem teljesít olyan jól, legalábbis számomra. A vételét nem bántam meg és szeretem is, de talán egy erősebb radírozó hatással bíró termék most jobban jönne számomra.

The Body Shop rózsaszín grapefruitos tusfürdő: Ez volt az első TBS termékem, már régóta ácsingóztam valamire ettől a márkától, és mivel is lehetne kezdeni a dolgot, mint egy finom illatú tusfürdővel? mikor ebbe beleszimatoltam teljesen magával ragadott ez a finoman fanyar, kesernyés illatvilág, mert amúgy is imádom a grapefruitot. Használat közben is nagyon kellemes, szuperül habzik és teszi a dolgát, ahogy at egy tusfürdőnek tennie kell, ám az illata sajnos bőrön egyáltalán nem tartós. Engem mondjuk ez cseppet sem zavar, hiszen ha testápolót is használok (jó esetben :P), akkor annak az illata úgy is elnyom egy idő után minden mást, szóval nekem tökéletesen megfelel, hogy fürdés közben isteni illatfelhőbe lehetek burkolva :) Ez a flakon is hamarosan ki fog ürülni, az utánpótlás a barackos tusi személyében már megérkezett.

Avon Foot Works intenzív lábpuhító krém: A képen már az utánpótlást láthatjátok, ugyanis még a kép készülte előtt használtam el ennek az elődjét, de ebből már ki is következtethetitek, hogy meg voltam vele elégedve, hiszen újra vásároltam. Nagyon kellemes mentholos illata van és remekül felpuhítja a bőrt, amire nagy szükségem is van, mivel sajnos hajlamos vagyok a bőrkeményedésekre. Reggel és este kéne használni, amiből nálam inkább csak az este valósul meg, de a jövőben igyekezni fogok reggelente is használni, mert nagyon jó. 


Van tapasztalatok ezekkel a termékekkel? Ha igen, mi a véleményetek róluk?

16 megjegyzés:

  1. egyikkel sincs eddig tapasztalatom, a baleás radírral úgy voltam, hogy amikor megszagoltam nem tudtam elképzelni, csak télre, úgyhogy eddig kimaradt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes kipróbálni őket, bár a Baleás testradírt csak akkor ajánlom, ha lágyabb termékre vágysz, ez ugyanis eléggé kíméletes, én meg a jó durva szemcséset szeretem :) És használat közben abszolút nincs karácsony illata, tényleg a zamatos gyümölcsöt érezni csak, a fahéj meg inkább csak kiemeli azt.

      Törlés
  2. Én is ezeket az intim lemosókat használom, és nagyon meg vagyok vele elégedve. A Balea radírból három tubust fogyasztottam el, imádom, igaz most vettem helyette két Yves Rocher radírt, szóval most azokat fogom kipróbálni. :)
    Isana testápolót én is télen kedvelem, meglepődtem én is milyen jó, elég szkeptikus voltam vele kapcsolatban az elején.
    Na igen TBS szerelem :D Eddig mindegyik tusi amit próbáltam csoda :) És a narancsbőr elleni krém is tényleg hatásos, a Clinians krém mellett az Avonos a kedvencem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, te aztán alaposan fogyasztod a radírokat, nekem ez még csak az első flakonom és pont ma kezdett el "sípolni", jelezve, hogy kifogyóban van, úgyhogy holnap kereshetek újat. A narancsbőr elleni krémem is ma fogyott el, de abból szerencsére van utánpótlás. Az Isana testápoló meg nagyon klassz, csak a melegben újra leizzadok, mire a bőrömbe masszírozom, ugye sűrűbb állagú, zsírosabb krémről van szó. Viszont ettől függetlenül én nagyon szeretem :) TBS tusik közül legszívesebben mindből betáraznék ^^

      Törlés
  3. A testápolózás nálam is mumus, pedig egyébként igényelné a bőröm, bár mostanában igyekszem gyakrabban rávenni magam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Testradírból meg ami fenomenális, azok a Joanna termékek, mostmár a DM-ben is kapható négy illatban meg mindenféle kínai üzletekben is lehet kapni egy csomó fajtát :)

      Törlés
    2. Ne is mondd, az én bőröm is szomjazza a testápolót, de vagy elfelejtem, vagy nyafogok kettőt és nincs kedvem vele macerázni, aztán meg sírok, hogy húzódik a bőröm :D

      Törlés
    3. Ezeknek a Joanna testradíroknak akkor utána járok, mert pont most kezd elfogyni a Baleásom és kell az utánpótlás, remélem lesz az itteni dm-ben.

      Törlés
  4. Azzal az almás fahéjas testradírral annyit szemeztem, de egyszer sem tudtam rávenni magam. Így utólag már kicsit sajnálom, úgy szeretem a fahéjas illatokat! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem még lehet kapni, úgyhogy ha ki szeretnéd próbálni és a lágyabb radírokat szereted, akkor még be tudod szerezni magadnak. Az illata isteni, a hatása is jó, nekem csak annyi vele a bajom, hogy erősebb hámlasztó hatást vártam volna tőle.

      Törlés
  5. Az Avon Solutions narancsbőr elleni krémjét egy ideje ki akarom próbálni, de mindig találok valami másikat helyette, a Balea krémtusfürdője pedig tesztelésre várva áll a szekrényemben, de már annyi jót olvastam róla mindenhol,hogy azt hiszem ideje lesz nekem is kipróbálnom. Egy Avon Foot Works lábpuhító krém pedig épp tegnap fogyott el, én is teljesen meg voltam vele elégedve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt a narancsbőr elleni krémet én személy szerint nagyon tudom ajánlani, mert nekem szuperül bevált, és az Avon termékeiben maximálisan megbízom. Balea termékek közül meg még nem alálkoztam olyannal, ami ne lett volna jó, tényleg nagyon érdemes tőlük vásárolni, mert megfizethető árért jó minőséget kapunk. A lábpuhító krémet én is nagyon szeretem, habár biztos még hatásosabb lenne, ha reggel is használnám :)

      Törlés
  6. A két szélsőt használom én is :)
    A narancsbőr elleni krémnek szerencsére nincs túl sok dolga (már), de azért kenegetem szorgalmasan, épp most kaptam egy utánpótlást, így még jó darabig fogom is.
    A Foot Works termékeket pedig nagyon szeretik a lábaim, puhítják és jól hidratálják őket.
    Testápolóból a Babylove Ultra Sensitive testápolót használom, nekem ő vált be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó neked, hogy nem kell küzdened a narancsbőrrel, nálam sajnos még jócskán van dolga ennek a krémnek :D Testápolóból meg valami lágyabb, gélesebb állagút keresek így nyárra, remélem találok valami jót.

      Törlés
  7. A Simply delicate nálam is megy! :) Nekem is hiányozna, ha nem lenne. Ami az Isana márkát illeti, eddig még csak egyszer vettem ilyen márkájú szőrtelenítő krémet, de sajna a szőröm felét se szedte le, és a végén ott álltam foltos lábakkal, mint egy félig kifejlett hobbit... :/
    Testápolóból mindig kapok, literszámra, általában Avonosat, most épp egy tengeri algás-feszesítős van soron (ami necces, mert az édesvízi algára pl allergiás vagyok :S) de kifogyóban van egy szilvás-barackos testápoló is. ^^ Arcradírt, ha veszek, az Balea vagy Clean and Clear, de most épp az utóbbi márka Deep action típusú mélytisztító-frissítő arclemosójával szórakozok, és egész jó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is ez az Isana testápoló az első termékem a márkától, de nekem szimpatikus :) Bár a dm saját márkás Balea termékeit jobban kedvelem, azokhoz már szinte kötődöm :P Arcradírból én Garniert használok, az nagyon jó kis cucc, de ami legyalulja a fejemet az a Himalaya Herbals Neem maszkja. Azt nagyon tudom ajánlani neked is, most vettem egyet anyumnak is :)

      Törlés