2014. június 30., hétfő

Gondolatok a vegetáriánus étrendről




Ez a téma mindig is foglalkoztatott, és most kedvet kaptam hozzá, hogy írjak is róla egy "keveset", mivel elég határozott véleményem van róla, no meg a tietekre is kíváncsi lennék.
A vegetáriánus étkezés nem újkeletű dolog, nap mint nap találkozhatunk vele, hiszen teljesen elfogadott dologgá vált manapság. Anno a sztárok miatt figyeltem fel rá, sok híresség vallotta be, hogy nem fogyaszt állati eredetű ételt, de ma már a közvetlen környezetemben is vannak olyan emberek, akik vegetáriánusok. Hogy mi a véleményem ezekről az emberekről? Az, hogy pont ugyanolyanok, mint a többi. Nem nőtt második fejük, nem aszalódtak össze, nem fanatikusok, egyszerűen csak egy másfajta életformát választottak maguknak ilyen-olyan okból kifolyólag. Van, aki az állatok iránti tisztelet és sajnálat miatt döntött így, van, aki egyszerűen nem szereti a hús ízét, és van, aki egészségesebben szeretett volna étkezni. Én úgy vagyok ezzel, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, mit fogyaszt, és ha valaki nem eszik húst, az teljes mértékben az adott illetőre tartozik, én pedig nem ítélkezem felette. Mind a húsmentes és a húst tartalmazó étkezésnek is meg vannak az előnyei és hátrányai, ezért nem hiszem, hogy kijelenthetnénk olyasmit, hogy márpedig csak ez, vagy csak az a jó megoldás. Ez szerintem személyre szabott dolog.


Én összességében úgy vélekedem erről a témáról, hogy az emberi fogazat alapvetően mindenevő, tehát mi, emberek is mindenevők vagyunk, ami alkalmassá tesz minket mindenféle táplálék elfogyasztására. Ez még nem jelenti azt, hogy kell is mindenfélét enni, de úgy gondolom, hogy az anyatermészet nem véletlenül úgy rakott össze minket, ahogy, tehát számomra a hús nélkülözhetetlen tartozéka a táplálkozásomnak. Ugyanakkor nem tartom jónak azt sem, ahogy a legtöbb magyar ember étkezik, azaz húst hússal tömnek magukba, mondván finom az íze és amúgy is, ők ragadozók, nem hajlandóak legelni. Ez, ha úgy vesszük pont a két véglet, hiszen az egyik oldal a zöldségeket preferálja, a másik meg a húst. Én úgy gondolom, hogy számomra az arany középút a járható. Nem mondom azt, hogy mindenkinek eszerint kellene étkeznie, mert tényleg hiszek abban, hogy ez egyénenként változó, de a magam részéről tudom, hogy a vegyes táplálkozás a legjobb számomra. Azon belül is inkább a sok zöldség-kevés hús arányt tartom a legjobbnak, mivel alapvetően nem vagyok egy nagy húsfogyasztó, sőt. Vannak bizonyos időszakok az életemben, amikor még csak ránézni sem bírok a húsra, az illatától pedig egyenesen rosszul vagyok. Egyszerűen megcsömörlök. Olyankor jóformán csak zöldségeken, gyümölcsökön élek, aztán pedig visszatérek a vegyes táplálkozásomhoz.


Nem gondolom azt a vegákról, hogy egészségesebbek, vagy pont ellenkezőleg, kevésbé egészségesek lennének, mint a húst is fogyasztó emberek. Egyszerűen elfogadom, hogy valakinek a szervezete nem igényli a húst, és anélkül is tud teljes értékű, egészséges életet élni. Egyébként is, a vegetarianizmusnak sok vállfaja van. Némelyek esznek tojást, vagy tejtermékeket, esetleg mindkettőt, és persze vannak a csakis növényi táplálékot fogyasztók. Én személy szerint a lacto-ovo verzióval még saját magam számára is ki lennék békülve, hiszen a zöldségek mellett a tejtermékek és a tojás fogyasztása teljesen megfelelne számomra. Éttermekben és teázókban, kávézókban is sokszor rendelek vega ételt, egyrészt mert nagyon finomak, másrészt mert laktatóak, szóval szerintem nagy tévhit az, hogy a vega ételek nem laktatják el az embert. Azt nem írom, hogy teljes körűen táplálóak is, mivel tápanyag szempontjából vannak a húsnak előnyös oldalai is, ami a zöldségekben nem található meg, de a vegetáriánusok nyilván más módon oldják meg a szükséges fehérje bevitelüket.


Nem szoktam fujjogni a vegákra csak azért, mert én eszem húst. Teljesen el tudom fogadni az érveiket a húsmentes étkezés mellett, mert ha számukra ez a legjobb, akkor hajrá és éljenek bátran így. Nem is értem, hogy egyesek miért köszörülik a nyelvüket rajtuk, mikor a döntésükkel nem ártanak senkinek, nekik pedig szívük joga eldönteni, hogy mit esznek. Úgy gondolom, hogy mindenki a maga portája körül sepregessen és ne szóljunk csak azért le egy embert, mert máshogy étkezik, mint az átlag. Én példának okáért, ha tehetném teljes mértékig japán módra ennék, mert véleményem szerint az a legegészségesebb étrend a világon, csak sajnos a mocskos anyagiak nem engedik. Viszont ha ez nem lehetséges, akkor igyekszem a lehető legjobb étrendet kialakítani magam számára, és abban bizony rengeteg zöldség szerepel. Szerencsére már sikeresen rászoktattam erre Viktort is, aki előtte sokakhoz hasonlóan ragadozóként jellemezte magát, aztán megkóstolta pár ételemet, amiben a zöldségek voltak túlsúlyban a hús mellett, és azóta imádja. Én ennek csak örülök, mert a zöldfélék tényleg nagyon egészségesek, változatosak, és szerintem a húsnak is sokkal jobban kiélvezhetjük az ízét úgy, ha megfelelő mennyiségű zöldségköret van mellette, ami kiemeli a finom fűszerezést, állagot, stb.


Volt egy rövid időszak az életemben, amikor kipróbáltam a vegetáriánus étrendet. Akkor semmi mást nem fogyasztottam, csak zöldséget, és sajnos nem jártam vele túl jól, számomra nem vált be. Pár hét után rosszul lettem, émelyegtem, szédültem, de ahogy fokozatosan elkezdtem visszaépíteni a húsféléket az életembe normális mennyiségben, úgy javult az állapotom is. Ebből rájöttem arra, hogy a teljesen vegán étrend semmiképpen nem lenne jó számomra, habár maga a tudat nagyon kellemes volt, hogy csak zöldségeket fogyasztottam. Most úgy vagyok vele, hogy azért ebből a rövid kis időszakból is megőriztem valami jót, mert a zöldségek, gyümölcsök szeretete és változatos felhasználása ezen kísérletezésemnek is köszönhető, illetve azóta szoktam rá arra is, hogy a zöldségek vannak túlsúlyban az étkezéseim során. Számomra ez vált be.
Úgy gondolom, hogy aki a vegetáriánus étrendet választja akármilyen okból, az semmivel sem jobb, vagy rosszabb másnál, szimplán egy másfajta életmódot követ, ami az ő magánügye, nekünk pedig illik elfogadni. Mindenkinek meg lehet a maga véleménye erről a témáról, nyilván nem érthetünk mindenben egyet, de szerintem semmi elítélni való nincs abban, hogy valaki hús nélkül étkezik. Én személy szerint nem tudnék így élni, mert arra a kevéske kis húsra, amit megeszek szükségem van és nem is szeretnék róla lemondani, de ez meg az én döntésem.

Nektek mi a véleményetek erről  témáról?

25 megjegyzés:

  1. Én már jó pár éve, ha jól számolom 7 vagy 8 vegetáriánus vagyok, de nem elsősorban azért, mert azt hiszem, hogy ezzel majd mennyire megóvom az állatokat, mert más úgy is megeszi, egyszerűen képtelen vagyok ránézni a húsra és megenni, ennyi az egész :) Nem mondom, hogy egészségesebb, mint akármelyik más étrend, azt sem, hogy jobb, nekem így jó és kész :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja igen, azt hozzáteszem még, hogy ugyan nem kifejezetten szeretem a tejtermékeket (laktózérzékeny is vagyok), azoktól nem zárkózom el.

      Törlés
    2. Van egy ismerősöm, aki pontosan ugyanezen ok miatt nem fogyaszt húst, ő lacto-ovo vegetáriánus, remek formában van és jól érzi magát a bőrében. Nem mellesleg remek recepteket szokott néha mesélni, amiket én is kipróbálok :) Én teljesen megértem és elfogadom, hogy te így étkezel, nincs ebben semmi rossz, mert ha neked ez a jó, akkor csakis azt kell nézned.

      Törlés
    3. Sajnos egyébként én is laktózérzékeny vagyok, ami kissé beszűkíti a tejtermékek fogyasztását, pedig én bolondulok értük :(

      Törlés
    4. Nekem pár hónapja derült ki, pontosabban kivizsgálva még nincs, én jöttem rá magamtól és amióta laktózmentes tejet iszom meg tejfölt veszünk azóta semmi bajom az ég világon...nem annyira jó dolog, egy csomószor félek, ha nem otthon eszem hogy rosszul leszek majd :(

      Törlés
    5. Igen, a laktózmentes termékek használata nekem is sokat segített. Nekem rendesen ki lett vizsgálva, és borzasztóan érzékeny vagyok, úgyhogy azóta szigorúan betartok mindent, és nem érdekel, hogy drágábbak a dolgok, inkább, mint hogy rosszul legyek. Nekem amúgy egyéb problémák miatt nézték, és a betegségem mellé még plusz grátiszként ezt is megállapították, boldog voltam nagyon :S Egyébként én a lactáz tablettát tudom neked javasolni, ha elmegyünk valahová, ahol mondjuk rendes tejjel készül a sütemény csak bekapok egy ilyen tabit és nincs baj. Egy tabletta egy deci tejet tud semlegesíteni. Elég drága, de ilyen esetekben jó, ha van.

      Törlés
    6. Tudok erről a tablettáról, még nem próbáltam, mert például egy kávét meg tudok inni sima tejjel is, a sajttal sincsen problémám, ha már valamit feldolgoztak akkor nem szoktam rosszul lenni :) Olyan vizsgálatról tudok direkt erre, ami terheléses, ergo ott helyben lennék rosszul, mondtam, hogy na akkor ezt nem játsszuk el, inkább ne legyen "bebizonyítva", hanem étkezem így anélkül hogy egy orvos igazolta volna.

      Törlés
    7. Hát nekem sajna muszáj néha bekapnom ezt a tabit, ha másokhoz megyek vendégségbe, mert a szervezetem hiperérzékeny a laktózra. Inkább nem mennék részletekbe, hogy ez a terhelés mit váltott ki nálam, de rendkívül kínos volt :D Addig is tudtam, hogy nem vagyok jóban a tejtermékekkel, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Megértem az ellenérzéseidet a teszttel kapcsolatban, de csak egyszer kell túlesni rajta és sokat segíthet. De persze ahogy neked a legjobb, végül is ha a mostani étkezési szokásod bevált, az is bőven elég lehet :)

      Törlés
    8. Egyszer mi is vendégségben voltunk, eperleves, hát, az nem jutott eszembe hogy ebben durván sok tejszín van, aztán még én csodálkoztam hogy mitől vagyok rosszul :D

      Törlés
    9. Igen, volt, hogy én is elfelejtettem bevenni a tabimat, aztán a tejeskávém felénél döbbentem rá, de hát utólag már nem volt érezhető hatása :P

      Törlés
  2. Szeretem a zöldségeket, de a legtöbbtől felpuffad a hasam, így nem tudom elképzelni, hogy tartósan nélkülözzem a húsokat az étrendemből. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, ez is érthető :) Én nagyjából 70/30 arányban szeretem tartani a zöldségeket a hússal, ez számomra tökéletesen bevált.

      Törlés
  3. Sajnos az emberek ilyenek, köpködnek a másikra ha már egy kicsivel is más, mint ők. Pedig el kéne már fogadni szerintem, hogy a 21. században élünk, és nem kellene ennyire "maradinak" lenni. Én egyébként nem vagyok vegetáriánus, kijelenthetem, bármit megeszem, habár az a bármi azért mégsem helytálló, mert az én gyomromnak is léteznek bizonyos ételek, amit akkor sem nyelnék le, ha fizetnének érte (például állati belsőségek: máj, vese, tüdő, szív, hasonlók!).
    Amit írtál a magyar ételekkel kapcsolatban, az sajnos igaz. Túl sok a hús, kevés a köret, és mindez iszonyat mennyiségű zsírral van elkészítve, úgy, hogy ahhoz töménytelen mennyiségű kenyeret kelljen elfogyasztanod még pluszban mellé. De ezek attól még ugyanúgy nem rosszak, újra lehet álmodni egy-egy fogást, kevesebb zsírmennyiséggel, több és változatosabb körettel, szintén csökkentett mennyiségű, esetleg másféle, zsírmentesebb hússal.
    Én nem tudnám elhagyni a húst az étkezésemből, és nem is szeretném.. :) Azért egy hétre szívesen ellátogatnék egy vegán háztartásba, ahol semmi állati eredetű származék nem található meg - tehát a tojást és a tejtermékeket is kihagyják az étrendjükből. Csupán kipróbálni, milyen, vagy hogyan készítenek el egy tortát tej és tojás nélkül. :) Milyen lehet az íze, stb. Nagyon jól leírtad, így raktak minket össze, mindent megehetünk, csupán rajtunk múlik, mi az.
    Az emberek pedig borzalmasak, szebb lenne az élet, ha nem ítélkezve néznének a "más" dolgokra, irányzatokra, hanem érdekességként szemlélnék azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére már nem találkozom olyan sűrűn hurrogókkal, de azért még akad néhány ember, akik annyira a saját étkezési szokásaikat tartják követendő példának, hogy a vegákat teljes mértékig leszólják, mindezt cinikus hangvételben, amitől egy pillanat alatt felforr az agyvizem. Egyrészt semmi közük hozzá, másrészt miért fáj nekik az, hogy egy ember úgy éli az életét, ahogy akarja? Én még egyetlen vegával sem találkoztam, aki odament volna egy vegyesen táplálkozóhoz és nekiállt volna fröcsögni arról, milyen rosszul étkezik a másik. Pedig bizony a magyaros ételek sem túl példásak, főleg ahogy te is írtad. A zsíros, nehéz ételeink, az elkészítési mód sem mindegy. Mi például szeretjük a hazai ízeket, de zsír helyett tökmagolajjal főzünk, vagy ha már zsiradék, akkor csakis házi mangalica zsír, ami bizonyítottan egészségesebb, mint az étolaj, és bőséges, változatos köret. Én speciel nem vagyok nagy pékáru kedvelő, sőt, ha tehetem kihagyom az étkezésemből, helyette párolt zöldséget, rizst, meg efféléket fogyasztok, és a magyaros ételeket is visszafogottabban készítem. Egyébként éttermekben is ki lehet próbálni vegán ételeket, egyszer-kétszer volt hozzájuk szerencsém és valami fenségesek :) Mondjuk vega süteményt még nem kóstoltam, pedig én is kíváncsi lennék hogy oldják meg a sütést tej és tojás nélkül. Az utolsó mondatoddal pedig mélységesen egyetértek :)

      Törlés
  4. Jókat mosolyogtam, miközben olvastam a bejegyzésed. Én nem vagyok vega, de a nagyszüleim kisebb koromban állandóan azzal piszkáltak, hogyha nem vagyok képes húst enni álljak ,,hülye" vegetáriánusnak. Ugyanis tudni kell rólam, hogy nagyon ritkán, sőt szinte sosem eszek húst. Egyszerűen nem kívánom, de két havonta-havonta néha rám jön a hús zabálhatnék, na és akkor viszont eszem. Csak hát ez sosem nagyszüleimnél jött elő, én meg ha nem akarok valamit megenni, vagy megkóstolni, akkor nem fogom. Gombát például utálom és a mai napig kipiszkálom mindenből, még a legkisebb darabokat is. Nagyszüleim is szerencsére elfogadták már, hogy én bizony nem fogok húst enni, ezért a nagyim mindig készül nekem rántott karfiollal vagy patiszonnal vasárnaponként :) De van, hogy csak köretet és salátát eszek és most már beszólás nélkül tudom megenni náluk, ami nagyon-nagyon jó :))

    A vicces az, hogy én nagyon zöldséges vagyok, de a két legjobb barátnőm egyáltalán nem. Azu-nyan, akivel együtt írom a blogunkat utálja a zöldségek egy részét (többek között a hagymát). Viszont ő nagy gyümölcs imádó és bárhol bármekkora mennyiségben képes gyümölcsöt fogyasztani. A másik barátnőm pedig zöldség és gyümölcs utáló is. Ő húst hússal képes enni, mert a családja is ilyen. Ez a barátnőm az, aki ha megérzi az uborka ,,szagát" rögtön elül az ablakhoz, mert nem hajlandó még csak elviselni sem. Viszont van egy lány ismerősöm, aki vegetáriánus és tudom is, hogy miért. Szegénynek még kisebb korában volt egy nyuszija lent vidéken a nagymamájánál és hát bizony azt szolgálták fel neki egyik alkalommal, majd el is mondták, hogy ez a nyuszid. Ez a gyerekkorában ért trauma változtatta meg őt és nem is eszik húst, de ezt mondjuk teljes mértékben megértem, lehet én is kiakadtam volna egy ilyen után...

    Egyébként én, ahogy minden mással ezzel is úgy vagyok, hogy mindenki egye azt, amit szeretne és kíván. Amíg nem akarja valaki rám erőltetni a nézeteit, hogy neked bizony így kéne táplálkoznod, addig minden szép és minden jó :) Hisz én se erőltetem rá másra a zöldségeket, akkor más se erőltesse rám a husikat. Egyébként a vega kaja sok esetben sokkal finomabb az éttermekben, gyakran van, hogy én is inkább azt kérek rendes helyett, mert finom és laktató :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én annyira nem vagyok hardcore, mint te, azért hetente fogyasztok húst, de van úgy, hogy egy hónapig rá se bírok nézni, még az illatát sem viselem el, legyen amúgy akármilyen guszta. És érdekes ez a nagyszülő dolog, mert mikor a nagymamámhoz megyünk látogatóba mindig gölődin levest, vagy rántott patiszont kérek tőle, ő meg fel van háborodva, hogy na és mi lesz a rántott hússal? :D Amit egyébként nem is nagyon szeretek. Szóval igen, már nálunk is el lett fogadva, hogy ha jövünk nem kell hús, de leves és zöldség az igen. Meg rétes ^^
      Nekem a baráti köröm nagyon változatos ilyen téren. Vannak vega barátaim, vannak megrögzött húsevők, de a zömük hasonló hozzám, azaz sok zöldséget esznek kevés hússal. Szerintem ez tekinthető egészséges táplálkozásnak. A barátod esete a nyuszival nagyon szörnyű, nálunk tesómmal csinálták meg ugyanezt, de ő nem lett vega, csak a nyúlhúst nem hajlandó megenni. Minden esetre őt is megrázta az esemény, és akárhányszor ha nyuszihúst emlegetünk neki, elborzad. A véleményeddel meg teljesen egyet értek :)

      Törlés
  5. Nagyon jól leírtad, hogy hogyan kéne vélekedniük az embereknek erről az egészről. Csak annyira nagyon kevés ember van így....
    Én voltam egy időben peszkatáriánus (ahogy írtad nagyon sok alfaja van ennek az egésznek, ez a verzió húst nem de halat eszik) és egyszerűen nem bírták felfogni az emberek, hogy nekem ez így jó. Én mondjuk abban az időben nagyon sok olyan videót meg kisfilmet néztem, ahol állathoz nem méltó körülmények között tartják a jószágokat és mint egy gép, úgy pörgetik belőlük a tejet, tojást. Szóval ezek láttán döntöttem úgy, hogy én köszönöm, de nem.

    A másik rettentő bosszantó dolog az volt, hogy szinte minden egyes embernek az volt kb. a második mondata, hogy "de ettől nem fogsz lefogyni" Hát ilyenkor azt hittem az eszemet eldobom!! Mivel olvasol így tudod, hogy egész életemben a súlyommal küzdöttem, a vaskosságom a peszkatáriánus életvitelem idejében is meg volt és ebből következett ez a fogyás téma. Hihetetlen zavaró volt, mivel az emberek agyáig nem a lényeg jutott el, hogy miért is választottam ezt az étkezési formát, hanem az, hogy na duci lány ezzel akar lefogyni.

    Azóta persze változott az étkezésem, hiszen én egyedül nem tudom megváltani a világot, illetve a hús nem evés sem fog változtatni az állattartási körülményeken, oda más kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sajnos vannak még, akik fujjognak a vegákra, de nem is értem, hogy miért, hiszen nem bántanak ők senkit azzal, hogy másként étkeznek, mint az átlag.
      Borzasztó videókat én is láttam, talán ezért is fogyasztok kevesebb húst, mert tényleg kegyetlen, ahogy az állatokkal bánnak :( Ám sajnos azzal, hogy én nem vásárolok húst más még fog, és amíg ilyen a fogyasztói társadalom, addig egyetlen ember tiltakozása még nem fogja megváltoztatni az állattartási szokásokat. Pedig ezek az állatok is megérdemelnék a rendes körülményeket.
      Egyébként nem értem miért vontak párhuzamot a döntésed és a fogyásod között. Vannak ugyan, akik azért lesznek vegák, mert fogyni akarnak, de akik ismernek téged biztosan tudják, hogy te más okból választottad a peszkatáriánus életmódot. Néha én is kapok hasonló beszólást pl. a tánc miatt, hogy hiába csinálom attól még nem fogok fogyni, de eszükbe nem jut, hogy esetleg azért táncolok, mert élvezem és mert ez az én döntésem. Egyébként meg igenis segít a formásodásban, de ezt már nem kötöttem az orrukra, mert úgyis mondhatok akármit, akkor is a maguk igazát fogják hajtogatni. De nem is kell velük foglalkozni, én általában diplomatikusan elmondom a saját meglátásaimat, aztán inkább ráhagyom az illetőre, ha továbbra sem áll le, mert semmi értelme tovább vitatkoznom vele.

      Törlés
    2. Hát sajnos nagyon sok gyökér ember van...
      De igen, általában én is ezt alkalmazom, hogy szépen elmondom nekik az én meglátásom aztán meg rájuk hagyom... úgyse ér a beszédem egy olyan ellen, aki csak fújja a magáét.

      Törlés
    3. hát ez sajnos így van :( Bár azért ellenpéldám is akad, volt, aki figyelmesen meghallgatta az érveimet, szóval akivel lehet beszélni, annak szívesen mondom, de akinél látom, hogy veszett ügy, annál nem erőlködöm.

      Törlés
    4. Igen amúgy, akadnak ellenpéldák, tőlem is van aki mindig érdeklődve kérdezi, hogy na ma mit hoztál enni? : D de ez nagyon kevés.

      Törlés
    5. Néha az én kajáimra is furán nézek, főleg mert mindennek pici zöldes színe van a tökmagolajtól, de engem nem szokott zavarni ^^

      Törlés
  6. Azt hiszem ebben is teljesen egyezik a véleményünk. :) Én nagyon szeretem a zöldségeket, van hogy napokig nem eszek semmilyen húst, de teljesen nem tudnék lemondani róla.
    Szerintem egyáltalán nem azon múlik, hogy ki mennyire egészséges, hogy vegetáriánus, vegán, vagy paleolit étrend szerint él.
    Mások vagyunk, mindenkinek más igényű a szervezete, ehhez kellene alkalmazkodni, nem pedig az aktuális trendekhez, vagy ahhoz amit az épp menő sorozatban látunk.
    Nekem is van vega ismerősöm, aki mindenre fujjol, hogy milyen egészségtelen, meg zsíros és bla bla bla... közben napi 1 doboz cigit szív és annyit szolizik, hogy 25 évesen olyan a bőre mint egy antik bőrkanapé. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom egyre több mindenben ^^
      Szerintem sem az éppen aktuális étkezési trendek azok, amik egészségessé tesznek minket, hanem a személyre szabott életvitel. Mindenkinek mást igényel a szervezete, ezt kell figyelni. Hiába mondják nekem egyesek a jól bevált trükkjeiket, ha nálam az nem működik. Egyébként az ismerősöd eléggé ellentmondásos életet él, sajnos sokan ilyenek :P

      Törlés
  7. A bátyám vegetáriánus, de fogalmam sincs hogy bírja ki... Egy időben még a tejtermékeket is kizárta, amivel együtt a főtt ételek nagy részét is sikerült neki, de annyira lefogyott, hogy muszáj volt kicsit visszaállnia legalább a tejtermékekre. Én javarészt ha húst eszek, akkor az max csirke, de arról nem mondanék le, na nem mintha olyan eszeveszett mennyiség lenne :D

    VálaszTörlés