2014. június 7., szombat

A világ ízei - Kelet-Európa

Ismét egy újabb állomáshoz érkeztünk a gasztronómiai utazásunk során, melyben ezúttal Kelet-Európába látogattunk el. Én ezen belül is Oroszországot választottam és mióta elkészítettem az ételeimet bátran kijelenthetem, hogy az oroszoknak kaja terén nagyon jó ízlésük van! :D Nekem legalábbis nagyon megtetszettek a fogásaik, biztos, hogy rendszeresen el fogom őket készíteni innentől kezdve. Mondjuk nem a céklalevest, mert az nekem nem túl guszta, és ezután már csak egy lépés lenne Mr. Magorium karalábé pudingja :D
Nézzük is akkor, mit sikerült alkotni.


Stroganoff sertésragu


Hozzávalók:

- fél kg sertéshús
- bacon ízlés szerint
- 1 fej vöröshagyma
- 25 dkg gomba
- 18 dkg csemegeuborka
- 5 dl tejföl
- 4 ek. mustár
- só, bors

Ennek a ragu jellegű ételnek az elkészítése roppantul egyszerű, hétköznapokon is simán össze lehet dobni. A bacont zsírjára pirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott vöröshagymát és megdinszteljük. Ezután hozzáadjuk a kockákra vágott sertéshúst, majd addig pirítjuk, míg kérget nem kap. Beletesszük a gombát és a csíkokra vágott uborkát, majd összeforraljuk őket. Végezetül a mustárt elkeverjük a tejföllel, és ezt a keveréket hozzáöntjük a húshoz. Ízesítjük sóval, borssal, és aki kicsit szaftosabban, levesesebben szereti bátran tegyen hozzá egy kis tejet. Tésztára halmozva tálaljuk.
Minden elfogultságtól mentesen baromi finom étel, nem is értem eddig miért nem készítettem, de az biztos, hogy innentől kezdve gyakori vendég lesz az itthoni menünkön.


Syrniki, avagy orosz túrópalacsinta

Hozzávalók: 

- 25 dgk túró
- 1 tojás
- 3 ek. porcukor
- 1 citrom reszelt héja és leve
- vanília aroma
- 50 g liszt
- vaj a sütéshez

Ez szintén egy végtelenül egyszerű recept. A túrót villával áttörjük, majd hozzáadjuk a porcukrot, a tojássárgát, a lisztet, a citrom héját és pici levét, majd a fehérjét kemény habbá verjük és ezzel lazítjuk fel a túrós tésztát. Vanília aromából ízlés szerint lehet beletenni. Miután összekevevertük pici vajat olvasztunk a serpenyőnkben, és egy evőkanálnyi masszát halmozunk bele. Ezt a kanál hátsó felével kicsit szétlapítjuk és pár perc alatt aranybarnára sütjük. Megfordítjuk a palacsintákat és a másik oldalukat is megsütjük. Nekünk ebből az adagból 8 db. palacsinta lett, melyet baracklekvárral fogyasztottunk, de friss gyümölccsel, esetleg porcukorral kikevert tejföllel is nagyon finom lehet. És ahogy nézem Tipegő Zombi is ezt az ételt választotta (picit más névvel, de hát ezeken a csodaszép orosz elnevezéseken a kutya sem igazodik ki), csak ő más formában sütötte ki őket.

A többiek finomságait itt találhatjátok:



14 megjegyzés:

  1. Mesés az a főétel. :)
    De a desszertet még így is sikerült máshogy megoldani. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ízre is remek lett, legalábbis a férjem nagyon elismerően hümmögött a falatozása közben :P
      A desszert meg hiába azonos, tényleg kicsit másként oldottuk meg, így pedig két külön ételnek tekinthető :P

      Törlés
    2. Megcsináltam tegnap a főételedet, és mit ne mondjak, tényleg finom lett. Sőt. Abbahagyhatatlan. :)

      Törlés
    3. Ennek igazán örülök, és bizony erősen addiktív kaja :P

      Törlés
  2. Nekem a nagymamám orosz, úgyhogy anya is rendszeresen csinál céklalevest (amit én mellesleg gyűlölök :D) meg ilyesmi orosz kajákat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, kicsi a világ :) Hát a céklalevesre én sem gerjedtem rá, de a fenti nyamik nagyon megtetszettek, és tuti, hogy egy piroggal sem lehet mellé lőni :)

      Törlés
  3. Még jó, hogy ebéd után vagyok!
    Nagyon gusztusosan néz ki mind a főétel, mind pedig a palacsinta is. A céklalevesre lehet, hogy én is húznám a nózimat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy :) Finom nyamik ezek, biztos, hogy el fogom még őket készíteni :) De a céklaleves valahogy tényleg nem vonz, pedig amilyen bizarr, ki kéne egyszer próbálnom :P

      Törlés
  4. Nyamii:) A főételt ki kell próbálnom, nagyon jól hangzik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülnék neki, ha kipróbálnád, és szerintem nem fogsz vele rosszul járni, mert nagyon fincsi :)

      Törlés
  5. Nem szabadott volna megnéznem ezt a posztot, csorooog a nyáálam! :P Ezek nagyon nyamik!! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszenek :P Érdemes kipróbálni őket, tényleg nagyon jók ^^

      Törlés
  6. Megnyugodtam, amikor megláttam, hogy miket főztetek, azt hittem, hogy csak nekem sikerült nehezebb, laktató főfogást találnom. Úgy néz ki az orosz kaják ilyenek.
    Jók lettek és örülök, hogy összehoztuk ezt a fordulót is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, úgy látszik az oroszok is elég laktató ételeket készítenek, nálunk ez csak jó a férjem miatt :P Bár nehéznek nem mondanám a főfogást sem, mert a zöldségektől kicsit sincs rossz telítettség érzésem. Én is örülök, hogy végül összehoztuk ezt a fordulót is :P

      Törlés