2014. május 24., szombat

Gravitálódjunk :)

Ígértem egy bejegyzést életem első (de tartok tőle nem utolsó) Picture Polish lakkjáról, a Gravityről. Sajnos eléggé elmaradtam nem csak ezzel a bejegyzéssel, de úgy ánblokk a blogolással, ennek változatlanul a borzasztóan zűrös családi életem az oka. Nem szépítgetek, tényleg nagyon ramatyul vagyok, mert azóta több probléma is beütött hozzánk, és kezd egy kicsit sok lenni. De nem szeretném elhagyni magam és nyavalyogni sem, attól még nem oldódik meg semmi, és a blogolás legalább jókedvre derít, úgyhogy ha ritkábban is, de folytatom a bejegyzések gyártását :) Egyébként mint mindig, most is megoldjuk a problémáinkat, ez nem is kérdés, csak tudjátok hogy van ez, szegény embert az ág is húzza, meg a baj csőstül jön. Kicsit nehezebb így az élet, de ettől az örömforrástól, amit a blog jelent nekem nem szeretném megfosztani magam, úgyhogy ráérős perceimben továbbra is jelentkezem. Aztán ha szép lassan helyreállnak a dolgaim remélhetőleg újra naponta fáraszthatlak benneteket, ráadásul hamarosan jön a nyári szünet, amikor bőven lesz időm blogolni és pihenni is :)

Na de akkor térjünk a lényegre, mégpedig a Gravity-re. Több blogon is olvashattatok róla, és ahány blogger annyi vélemény - van, aki imádja, van, aki kissé csalódott benne. Én az előbbi tábort népesítem, nem véletlenül akartam annyira magaménak tudni. Tisztában voltam vele, hogy ez egy fedőlakk, hiszen sok helyen olvastam már róla, de engem ez sem tartott vissza attól, hogy kifizessem érte a borsos árat, ugyanis ez a fedő minden forintot megért számomra! Egy percig sem bánom, hogy megvettem, ugyanis ez a lakk maga a csoda, egy kis üvegbe töltött univerzum tele csillagokkal és fényekkel.
Már kézbe venni is öröm, nagyon kellemes a fogása. A kupakja mattított műanyag, így az ujjlenyomatok nem látszódnak rajta, az üveg pedig szögletes formájú, amit valamiért sokkal kellemesebbnek érzek, mint a hengeres, kerekített formákat. Olyan guszta érzés, ne kérdezzétek miért :D
Mint azt valószínűleg tudjátok, a Gravity a többi limitált szériás fedőlakkhoz hasonlóan csakis fekete alaplakkon érvényesül igazán. Nem tudom, hogy más alapokon hogyan szuperál, de én nem akartam kísérletezgetni, vettem hozzá egy fekete lakkot, a nemrégiben mutatott olcsó kis Miss Sporty-t. Nem volt még fekete lakkom, inkább bordós vagyok, ha már sötét színekről van szó, de mivel meg lettem győzve a Miss Sporty lakkok minőségéről, bátrabban emeltem le a polcról. És nem, nem érzem szentségtörésnek, hogy egy olcsó drogériás fekete lakkra kentem rá a Gravity-t, ugyanis a kis Miss Sporty tényleg ügyesen helyt állt, nagyon meg vagyok vele elégedve! Két rétegben vittem fel a körmeimre a fekete alapot, majd miután az koppanásra száradt felvittem rá egy rétegben a Gravity-t. Az ecsete nagyon könnyen kezelhető és maga a lakk is gyorsan száradt, bár igazság szerint az sem érdekelt volna, ha két órán keresztül kell mozdulatlanul maradnom, mert rögtön felvitel után teljesen megbabonázva vizslattam a körmeimet és más már nem is érdekelt. Gyerekek, ha éltetek már meg elképesztően gyönyörű lakkot, akkor ez még azt is fölül múlja! Durván multikróm teletömve szabálytalan csillámokkal, amik egyfajta mélységet is adnak az ember manikűrjének, ettől pedig tényleg olyan érzésem támad, mintha a világűrben zuhannék. Teljesen magába tudja szippantani az embert, szinte hipnotikus a hatása! Rengeteg féle arcát mutatja, főként kék és lila, de ezeken kívül találunk benne mályvás, rezes és pinkes csillanásokat is egy lehelletnyi fenyőzölddel és sárgával megspékelve.
Mikor felkentem sajnos pont szörnyen borús idő volt, de aztán mikor mentünk mozizni kisütött a nap, így a kocsiban ismét megpróbálkozhattam a különféle arculatainak megörökítésével (első körben ugyanis csúfos kudarcot vallottam, borult időben csak a kéket és a feketét tudtam képernyővégre kapni). Hát ő lenne az:



Amikor a színek nem láthatóak, de a befelé mélyülő apró csillámok annál inkább. Igazi csillagos esti égbolt :)



Vakuval a kékség lép előtérbe



Itt királykék, lila és egy kis mályvás-bordós örvénylés



Itt van minden - türkizes, zöldeskékes csillogás, lila, réz, meg amit kérsz



Itt a sötétebb árnyalatok érvényesülnek, főleg a sötétkék, a sötétlila és a fekete



Itt pedig a világosabb színek emelkednek ki, a rezes csillogás és a lilának inkább a violás, élénk árnyalata, ami már szinte ciklámen.



Az ujjaim állapotáért bocsánat, de néha az ideg bőrtépkedés formájában jön ki rajtam :/ Egyébként nekem ez az arculata tetszik a legjobban, a sötétkékbe hajló lilás-feketés színkavalkád :)



Itt pedig a csillámtenger van megörökítve. Veszélyes ezzel a lakkal közlekedni, mert minden másra vak lesz tőle az ember :P

Összegzés: én egyszerűen bolondulok ezért a lakkért és hiába fedő, én mégis mindenkinek csak ajánlani tudom, mert iszonyatosan sokoldalú, káprázatosan szép és nem lehet vele betelni. Számomra maximálisan megérte az árát! :)

23 megjegyzés:

  1. fúúú hogy ez milyen szép *-*

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Köszi, szerintem is, maga a mennyei mámor :P

      Törlés
  3. Úristen, csodaszép *.* nem is gondoltam volna, hogy ilyen mélységei vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Bizony, nagyon sokoldalú lakkocska ^^

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a lakk. Akarom akarom akarom:D

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű! A 3. kép a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ott tényleg elég jól sikerült lekapni a sokoldalúságát :)

      Törlés
  6. hogy lehet ezt nem szeretni?? olyan gyönyörű...
    egy ideje már beleszerettem az indie lakkokba, de olyan drágák:( nem csóró egyetemista büdzséhez valók sajna, de egyszer lesz egy DigitalNails lakkom az tuti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van, aki nem tud megbarátkozni azzal, hogy fedőlakk és hogy csak feketén érvényesül igazán. Engem kicsit sem zavar :) Ez a lakk is baromi drága, de nem sajnáltam kiadni érte annyit, mert nagyon megérte. Amióta van pár márkásabb lakkom nagyon is érzem a különbséget a drogériás lakkok némelyike és ezek között, teljesen más, megéri néhány kedvencre beruházni :)

      Törlés
  7. Aztaaa *-*
    Szerelmes lettem szerintem, csoda szép!!!!! :D

    VálaszTörlés
  8. Hát ez egy komplett galaxis! Nem csodálom, hogy eluralkodott Rajtad a KELL érzése :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az bizony, csodálatos, teljesen beleszerettem :)

      Törlés
  9. A 3., 4. és 6. képen valami hihetetlen gyönyörű! *.*

    VálaszTörlés