2014. március 15., szombat

A világ ízei - Távol-Kelet

Újabb forduló érkezett el a főzős projectünkben, amit Nallag-gal, az ötlet kitalálójával, Tipegő Zombival és egy új taggal, Fairyland-del csinálunk, úgyhogy lessétek meg az ő finomságaikat is :)
Azt hiszem ez volt az a forduló, amit a leginkább közel éreztem magamhoz, mivel a Távol-Kelet ízvilága abszolút a kedvencem! Ha tehetném csakis ázsiai ételeket fogyasztanék, de tartok tőle Viktor nem örülne annyira az ötletnek (hiányozna neki a csülkös bableves meg a pacal) :P Úgyhogy csak néha napján engedek meg magamnak ázsiai finomságokat, de olyankor rendesen belevetem magam. Nem is volt kérdés számomra, hogy mely országot választom:




Japán kulináris világába szeretnélek elkalauzolni benneteket :)


Amit érdemes tudni a japán konyháról: a felkelő nap országának ízvilága teljesen más, mint a magyar konyháé. Az erőteljes, csípős fűszerezés nem jellemző (leszámítva a wasabit), viszont szinte minden hal és szója alapú. A japán ételekre jellemző a frissesség, a rengeteg zöldség, a szezonalitás és a precizitás, mivel vágott szemű barátaink az étkezésből is művészetet csinálnak. Öt alapanyag van, ami minden japán háztartásban napi szinten megtalálható: hal, szója, zöldség, tea és rizs. Édességeket szinte egyáltalán nem fogyasztanak, így ezzel eléggé bajban voltam, de kárpótlásul többféle japán ételt is készítettem, hogy kompenzáljam a japán desszertbéli hiányosságaimat. És amit még érdemes tudni a japán konyháról, hogy bizonyítottan ez a világ legegészségesebb étrendje! :)


Hideg előétel: teriyaki csirkés-újhagymás maki sushi




Hozzávalók:
- 200 dkg sushi rizs
- 2 ek rizsecet
- nori (japán algalap)
- 1 ek. porcukor
- csirke
- teriyaki szósz
- újhagyma
- wasabi

Egyéb tárgyi feltételek: gyékény tekercselő


Először a rizst készítjük el. A japánok a rizst kötelezően háromszor megmossák főzés előtt, és mikor már tisztán folyik le róla a víz, akkor teszik fel főzni. Só és minden egyéb fűszer nélkül készül, de maga a főzés módja klasszikus. A 200 dkg rizst másfélszer annyi vízzel felöntjük, majd mikor a víz felforrt, alacsonyabb fokozaton 10 percig főzzük. Egyszer-kétszer átmozgatjuk (épp csak átemeljük a rizst, mert könnyen szétfő), pótolhatjuk az elfőtt vizet, ha szükséges, majd ha elkészült hagyjuk kihűlni. Én egy pici rizst kivettem ebből a 200 dkg-ból, mert más ételhez szükségem volt rá. Mikor langyos a rizs hozzákeverünk 2 ek. rizsecetet, 1 ek. porcukrot és pici sót, majd mikor a cukor teljesen felolvadt hozzáöntjük a rizshez. 
A teriyaki csirke elkészítése roppantul egyszerű. A csirkemellet csíkokra vágjuk, majd készen kapható teriyaki szósszal meglocsoljuk és lepirítjuk. A szószt külön is el lehet készíteni, de nekem most nem volt kedvem macerázni vele. Lényegében ennyi a művelet. A csirkéből is kivettem egy keveset, mert a főételemhez szükségem volt rá. 
A következő mozzanat a tekercselés. Szükségünk lesz hozzá egy gyékényből készült tekercselőre. Úgy helyezzük le magunk elé, hogy fel tudjuk majd görgetni vele a sushit. A gyékényre lehelyezünk egy nori algalapot, majd bevizezett kézzel elkezdjük ráhalmozni a rizst. A kezünk mindig legyen egy kicsit nedves, különben a rendkívül ragadós sushi rizs rá fog tapadni. Mikor a nori háromnegyedére rákerült a rizs kenünk rá hosszában egy kis wasabit, majd a hozzánk közeli oldalra elhelyezünk pár darab teriyaki csirkét és egy fél újhagymát. Ezután a tekercselő segítségével felgörgetjük a sushit, a nori széleit pedig pici vízzel tudjuk odatapasztani a tekercsünkhöz. A sushit addig formázzunk a kezünkkel, amíg tökéletes henger alakot nem kapunk. Egy nagyon éles késsel karikákra vágjuk és azonnal tálaljuk. Szójaszósszal fogyasztva a legfinomabb, és szerintem ez a fajta sushi a magyar ember ízlésének is egészen jól megfelel.


Meleg előétel: udon leves




Hozzávalók:
- másfél liter dashi (hal-alaplé)
- 3 újhagyma
- 60 ml mirin (japán főzőbor)
- 60 ml szójaszósz
- 2 tk cukor
- udon tészta
- shichimi togarashi (hétfűszer keverék tálaláshoz, elhagyható)
- wakame (szárított alga)

A dashit nagyon egyszerűen készítettem, mivel por formájában is lehet kapni az Ázsia bt.-ben (ezt az üzletet egyébként mindenkinek ajánlom, aki kedveli az ázsiai ízeket). Másfél liter vízhez 4 tasak dashi alapot használtam fel. Mikor feloldódott, hozzáadjuk a mirint, a szójaszószt, a cukrot és a hosszúkásra vágott újhagymát, illetve ízlés szerint wakame-t. Én nagyon kedvelem az algát, úgyhogy jó sokat tettem belőle. Amíg forr egyet a leves kifőzzük az udon tésztát. Bevallom nagyon szerettem volna házilag elkészíteni, de kicsit túlvállaltam magam az ételekkel és sokfélét főztem, így a házi udon tészta készítés most elmaradt, de egyszer valamikor pótolni fogom :) Most friss udont használtam, amit sós vízben kifőztem, majd jeges vízzel átöblögettem, hogy ne főjön tovább. A tésztának ruganyos állagúnak kell maradnia. A tésztát kiadagoljuk mélytányérokba, majd rámerjük a levest. Rendkívül finom étel, kissé édes és halas jellegű.


Főétel: japán tojástekercs teriyaki csirkével, rizzsel, újhagymával és gombával töltve




Hozzávalók:
- egy kis adag teriyaki csirke
- kis adag rizs
- különféle gombák ízlés szerint
- 3 tojás
- 2 újhagyma
- 2 fokhagyma gerezd reszelve
- 1 fej vöröshagyma

Először a tölteléket készítjük el. Mivel nekem a csirke és a rizs előzőleg elkészült nem volt túl sok teendőm, csupán bedobtam őket a wokba, hozzá adtam különféle gombákat, újhagymát, vöröshagymát, fokhagymát és ezt az egészet kicsit összefőztem. Mivel a teriyaki csirke elég sós, nem adtam hozzá plusz fűszereket. A tojáslepény nagyon egyszerűen elkészíthető. A tojásokat felverjük, majd felezve kisütjük, mint a palacsintát. Mikor félig megsült belehalmozunk a töltelékből, majd a tojáslepény széleit felhajtjuk és kis batyut csinálunk belőle. Rendkívül laktató étel és isteni finom :)


Desszert: egzotikus gyümölcssaláta




Mivel a japánok nem nagyon fogyasztanak édességet, viszont a gyümölcsöket nagyon szeretik, egy ázsiai ihletésű gyümölcssalátát találtam ki. Persze nekiállhattam volna mochit készíteni, de ahhoz egyszerűen nem volt már kapacitásom, nehéz művelet és ezt tudtam, hogy Viktor is szívesen fogyasztja. 


Hozzávalók:
- ananász
- mangó
- papaya
- licsi

A felsorolt gyümölcsöket konzerv formájában vettem meg, amiket csak össze kellett darabolnom és kevernem, így nem egy bonyolult művelet. A végeredmény viszont nagyon finom és frissítő, úgyhogy mi élvezettel fogyasztottuk a fenti menü után :)

Ezek lettek volna az én japán ételeim, remélem tetszettek nektek :)

14 megjegyzés:

  1. Huuu *-* csorog a nyálam, *-* na majd lassan tényleg elmehetnénk abba az üzletbe amit mondtál ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, köszi ^^ Egyszer el is viszlek oda, szerencsére sokáig nyitva vannak, népszerű hely :)

      Törlés
  2. Biztos voltam benne, hogy most tobzódni fogsz :)
    Látszik, mennyire nem vagyok képben a japán konyhát illetően, azt hittem, a szusit mindig hallal készítik, emiatt nem is volt soha szimpi. Eszembe sem jutott, hogy csirkével is lehet enni, pedig így sokkal jobban hangzik.
    Nagyon érdekes, hogy a távol-keleti gasztronómiában alig van a szó nyugati értelmében klasszikusnak számító édesség. Valószínűleg megint csak arról van szó, hogy nem tudom elképzelni a babpasztát, egy jó kis csokis krém helyett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyire kiszámítható vagyok? :P
      Igen, a sushit mindenki nyers halnak képzeli, ami igaz is, mert az az eredeti, de azóta van nagyon sok féle verziója is. Én azért ezt készítettem, mert ez Viktornak is könnyebben csúszik :)
      Az édesség meg valóban nagyon ritka Japánban, nem is nagyon szeretik, maximum a gyümölcsöket. Az édes babpasztás palacsintán azért gondolkodtam, hogy elkészítsem, de Viktor nagyon húzta rá az orrát, így maradt a gyümisali :D

      Törlés
  3. Imádom! Én rament szeretnék készíteni hamarosan :) Kihívás lesz, az biztos :)
    Kár, hogy nekünk aztán igazán messze van ez a bolt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne is mond, egy jó kis házi ramennél nincs is jobb a világon, ezerféle feltéttel, nyami! :)
      Ebből a boltból egyébként rendelni is lehet és mindent kipostáznak, nagyon praktikus azoknak, akik messze laknak tőle.

      Törlés
  4. Az összeset meg tudnám most enni itt helyben. :)
    A levest már terveztem, de most még egyszer lementettem a receptet, és jó ötlet a csirkés sushi is.
    Ejj, mindig olyan jó recepteket pakolsz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek :) Az udonnal szerintem nem lehet mellélőni, már ha az illető szereti a halas ízvilágú dolgokat. Mondjuk az sem markáns benne, de érezni, hogy ott úszkál a levesben.
      Örülök, hogy tetszenek a receptek, én is hasonlóképpen vagyok a tieiddel :) A Rákóczi túrósodat nyáron tuti el fogom készíteni :)

      Törlés
  5. Nem semmi, mennyi dolgot készitettél :) Nagyon ügyes vagy, biztosan finomak lettek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Igazából soknak tűnik, de egyáltalán nem macerás, egyedül a sushi időigényes, a többi pikk-pakk meg van :)

      Törlés
  6. Nagyon ügyes vagy, azt a főételt ki kell próbálnom! :) Csupa finomság, japán tojástekercs teriyaki csirkével, rizzsel, újhagymával és gombával töltve, már a nevétől megéhezek.
    Lakáséttermet kellene nyitnod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem kipróbálod és neked is ízleni fog :) Van benne mindenféle jóság, nálunk nagy sikere volt. Hát akkora tehetség nem vagyok, de mikor vendégül látok valaki(ke)t, akkor nagyon szívesen kreatívkodom a konyhában :)

      Törlés
  7. ooo ez az egész annyira *-*

    VálaszTörlés