2014. február 15., szombat

Pár kép a szólóruhámról :)

Előre bocsátom, hogy rajtam nem úgy állnak ezek a táncos ruhák, mint másokon, akik vékony alkati adottságokkal rendelkeznek. Viszont ennek ellenére is igyekeztem viszonylag előnyös kosztümöt készíteni, amiben jól érzem magam és amiben kényelmesen mozoghatok, plusz még mutatós is. Én meg vagyok elégedve a végeredménnyel, habár a rögzítéssel lesz dolgom. Mikor felpróbáltam a ruhát minden mütyürrel együtt rájöttem, hogy ez tényleg csak akkor fog rajtam maradni (és nem lecsúszni a bokámig), ha mindent biztosító tűvel rögzítek. Nagy mázli, hogy holnap Barbi a segítségemre lesz, egyedül lehet nem is tudnék felöltözni. Na szóval nagyjából így fogok holnap festeni a szólómnál. A duós ruhát most nem próbáltam föl, de úgy is lesznek arról is képek valamikor, szóval majd azt is megmutatom.








29 megjegyzés:

  1. Uh *-* csodásan nézel ki! Ruha,haj, smink, tökéletes: *

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klasszul nézel ki, illik hozzád az egész kosztüm és a kiegészítők, idén ezekbe nem köthetnek bele :)
    Mi ez a karodon, vagy jól látom, hogy nem csak a karodon van? Tetszik, és jól is áll neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^
      A karomon sima snassz fekete harisnya van, aminek a láb közötti részét kivágtam, azon bújtattam be a fejem, a lábvégeit meg levágtam és ott dugtam ki a kezeim :P

      Törlés
  3. Uuuu végreee! Nagyon szuper minden.:) :)
    Nem semmi vagy! Le kalappal előtted!!!

    VálaszTörlés
  4. Csini! :D
    Szerintem ha értékelik a kinézetet és kosztümöt akkor ott tuti max pontod lesz...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^
      Majd írom hamarosan a beszámolót, ott elolvashatod milyen értékeléseket kaptam :P

      Törlés
  5. váó, hát ez igazán klassz! nagyon egyben van az egész és mindemellett téged is tükröz! "hihetetlen", hogy te csináltad, annyira jó! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :) Igyekeztem olyat csinálni, ami tényleg illik hozzám, szerintem is jól sikerült :) Nem egyszerű munka, de a végeredmény megéri ^^

      Törlés
  6. Nem gondoltál még rá hogy lefogyj? Tök szép csaj lennél akkor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, kedves névtelen, akár hiszed akár nem, a férjem így is tök szép csajnak tart :)

      Törlés
  7. Wow. *-* Már várom a beszámolót nagyon. :)

    VálaszTörlés
  8. Jó lesz nagyon! És hajrááá!!♥

    VálaszTörlés
  9. Profi lett, megérte a sok munkát! :) Illik hozzád nagyon!

    VálaszTörlés
  10. Igen tuti!:) A karodon a részletek meg még inkább feldobják az egész hangulatát. Remélem, jól sikerült a verseny (várom a beszámolót *.* ), sajnálom, hogy végül nem jutottam ki rá.:(

    Névtelennek meg üzenem névtelenül, hogy a szépség szubjektív, az arányok a lényegesek és az igenis rendben van a posztolónál a maga alkatához és nem a mai divatképhez mérten (és amúgy vannak, akik képtelenek lefogyni, az egész csak genetika kérdése, amin meg még rohadtul nem tudunk változtatni).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan leírok mindent, meg rakok fel képeket, hatalmas élmény volt! :) Sajnálom, hogy nem tudtál kijönni, de talán a mesélés közben kicsit te is ott fogod érezni magad :)
      Nagyon kedves vagy, hogy a védelmemre keltél, de őszintén szólva én kicsit sem húztam fel magam Névtelen kommentjén :) Tisztában vagyok vele, hogy kövér vagyok és nem vagyok olyan esztétikus, mint a vékony nők, de attól még szeretek táncolni és tudok is, úgyhogy ennyi :) Viktor testalkattól függetlenül szeret engem, nekem pedig csak ez számít. Egyébként mihelyst egy kicsit több időm lesz magamra szeretnék nagyobb erőbedobással életmódot váltani, de most nagyon zűrös volt az életem. Nehéz amúgy a fogyás számomra, de nem lehetetlen, voltam én már szép vékony :)

      Törlés
  11. Ez így egyben teljesen gyönyörű! Minden részlet kiegészíti egymást és egyáltalán nem tűnik soknak.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon csinos voltál, minden egyben van rajtad!!! :)

    VálaszTörlés
  13. Akkor most szeretnélek arra megkérni, hogy ha majd jó idő lesz, meg süt a nap, meg már zöldek a fák, akkor ebben a ruhában készítsetek Rólad képeket, mert eszméletlen szép vagy! A kedvencem a lefelé nézős kép, tisztára, mintha valami profi fotós által kért beállítás lenne. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, tervbe van véve egy rendes fotózás normális fényviszonyok között, de ahhoz még össze kell szednem a bátorságomat :P Mert azért a hétköznapi emberek közé kimenni ilyen ruciban :D

      Törlés
  14. szerintem is szép vagy :) nem kell senkivel sem foglalkozni, én sem a vékonyabb lányok közé tartozom :) :p

    VálaszTörlés