2014. február 15., szombat
Pár kép a szólóruhámról :)
Előre bocsátom, hogy rajtam nem úgy állnak ezek a táncos ruhák, mint másokon, akik vékony alkati adottságokkal rendelkeznek. Viszont ennek ellenére is igyekeztem viszonylag előnyös kosztümöt készíteni, amiben jól érzem magam és amiben kényelmesen mozoghatok, plusz még mutatós is. Én meg vagyok elégedve a végeredménnyel, habár a rögzítéssel lesz dolgom. Mikor felpróbáltam a ruhát minden mütyürrel együtt rájöttem, hogy ez tényleg csak akkor fog rajtam maradni (és nem lecsúszni a bokámig), ha mindent biztosító tűvel rögzítek. Nagy mázli, hogy holnap Barbi a segítségemre lesz, egyedül lehet nem is tudnék felöltözni. Na szóval nagyjából így fogok holnap festeni a szólómnál. A duós ruhát most nem próbáltam föl, de úgy is lesznek arról is képek valamikor, szóval majd azt is megmutatom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Uh *-* csodásan nézel ki! Ruha,haj, smink, tökéletes: *
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon aranyos vagy :)
TörlésNagyon klasszul nézel ki, illik hozzád az egész kosztüm és a kiegészítők, idén ezekbe nem köthetnek bele :)
VálaszTörlésMi ez a karodon, vagy jól látom, hogy nem csak a karodon van? Tetszik, és jól is áll neked.
Köszönöm szépen ^^
TörlésA karomon sima snassz fekete harisnya van, aminek a láb közötti részét kivágtam, azon bújtattam be a fejem, a lábvégeit meg levágtam és ott dugtam ki a kezeim :P
Uuuu végreee! Nagyon szuper minden.:) :)
VálaszTörlésNem semmi vagy! Le kalappal előtted!!!
Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy :)
TörlésCsini! :D
VálaszTörlésSzerintem ha értékelik a kinézetet és kosztümöt akkor ott tuti max pontod lesz...:D
Köszönöm ^^
TörlésMajd írom hamarosan a beszámolót, ott elolvashatod milyen értékeléseket kaptam :P
Kíváncsian várom! :D
Törlésváó, hát ez igazán klassz! nagyon egyben van az egész és mindemellett téged is tükröz! "hihetetlen", hogy te csináltad, annyira jó! : )
VálaszTörlésKöszi szépen :) Igyekeztem olyat csinálni, ami tényleg illik hozzám, szerintem is jól sikerült :) Nem egyszerű munka, de a végeredmény megéri ^^
TörlésNem gondoltál még rá hogy lefogyj? Tök szép csaj lennél akkor.
VálaszTörlésNos, kedves névtelen, akár hiszed akár nem, a férjem így is tök szép csajnak tart :)
TörlésWow. *-* Már várom a beszámolót nagyon. :)
VálaszTörlésHamarosan írom :P
TörlésJó lesz nagyon! És hajrááá!!♥
VálaszTörlésKösziii, jó is volt nagyon, majd mesélek ^^
TörlésProfi lett, megérte a sok munkát! :) Illik hozzád nagyon!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésIgen tuti!:) A karodon a részletek meg még inkább feldobják az egész hangulatát. Remélem, jól sikerült a verseny (várom a beszámolót *.* ), sajnálom, hogy végül nem jutottam ki rá.:(
VálaszTörlésNévtelennek meg üzenem névtelenül, hogy a szépség szubjektív, az arányok a lényegesek és az igenis rendben van a posztolónál a maga alkatához és nem a mai divatképhez mérten (és amúgy vannak, akik képtelenek lefogyni, az egész csak genetika kérdése, amin meg még rohadtul nem tudunk változtatni).
Hamarosan leírok mindent, meg rakok fel képeket, hatalmas élmény volt! :) Sajnálom, hogy nem tudtál kijönni, de talán a mesélés közben kicsit te is ott fogod érezni magad :)
TörlésNagyon kedves vagy, hogy a védelmemre keltél, de őszintén szólva én kicsit sem húztam fel magam Névtelen kommentjén :) Tisztában vagyok vele, hogy kövér vagyok és nem vagyok olyan esztétikus, mint a vékony nők, de attól még szeretek táncolni és tudok is, úgyhogy ennyi :) Viktor testalkattól függetlenül szeret engem, nekem pedig csak ez számít. Egyébként mihelyst egy kicsit több időm lesz magamra szeretnék nagyobb erőbedobással életmódot váltani, de most nagyon zűrös volt az életem. Nehéz amúgy a fogyás számomra, de nem lehetetlen, voltam én már szép vékony :)
Ez így egyben teljesen gyönyörű! Minden részlet kiegészíti egymást és egyáltalán nem tűnik soknak.
VálaszTörlésNagyon köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
TörlésNagyon csinos voltál, minden egyben van rajtad!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm, aranyos vagy :)
TörlésAkkor most szeretnélek arra megkérni, hogy ha majd jó idő lesz, meg süt a nap, meg már zöldek a fák, akkor ebben a ruhában készítsetek Rólad képeket, mert eszméletlen szép vagy! A kedvencem a lefelé nézős kép, tisztára, mintha valami profi fotós által kért beállítás lenne. <3
VálaszTörlésHehe, tervbe van véve egy rendes fotózás normális fényviszonyok között, de ahhoz még össze kell szednem a bátorságomat :P Mert azért a hétköznapi emberek közé kimenni ilyen ruciban :D
Törlésszerintem is szép vagy :) nem kell senkivel sem foglalkozni, én sem a vékonyabb lányok közé tartozom :) :p
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon aranyos vagy :)
Törlés