2014. február 22., szombat

Kultikus filmek a gyerekkoromból - Fantasztikus Labirintus

Ezt a kis sorozatot amolyan nosztalgia gyanánt indítom el, mivel vannak olyan filmek, amikhez sok szép emlékem, vagy élményem kötődik a gyerekkoromból, esetleg erős hatással voltak rám és valamilyen szinten a személyiségem formálásában is szerepet játszottak. Számomra nagyon kellemes ezekre a régi filmekre visszatekinteni, elmélázni az akkori érzéseimen, amiket kiváltott belőlem a történet, és még jobb érzés őket felnőtt fejjel visszanézni, de ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel és rajongással ülni előttük, mint régen :) Elsőként a Fantasztikus Labirintust hoztam.



Aki ismer, vagy olvas egy ideje az tudja rólam, hogy oda meg vissza vagyok a Fantasztikus Labirintus című filmért. Gyerekkorom meghatározó élménye volt, mikor megnéztem, és mai napig bármikor elindíthatom, képtelen vagyok megunni. Tökéletes filmnek tartom, amit nem csak gyerek fejjel lehet élvezni.
A magam részéről nagyon könnyen tudtam azonosulni Sarah-val, akit soha nem értettek meg a szülei abból a szempontból, hogy engem nem a szüleim, hanem a világ és a többi ember nem értett meg soha. Kívülállóként éltem a világban, miközben mesékbe képzeltem bele magam, mert ott békére leltem, boldog lehettem, nem nézett rám furcsán senki. Világ életemben nagy álmodozó voltam. Sarah is szeret fantáziálgatni, és ahhoz képest, hogy a filmben maholnap felnőtt nő, még mindig imád mesekönyveket olvasni, beöltözni hercegnőnek, macikkal és babákkal játszani. És persze álmodozik arról, hogy a mesebeli Manókirály csak az ő szerelmére áhítozik, csak az ő szépsége ejti rabul, és habár a király negatív figura, mégis furcsa módon vonzódnak egymáshoz.



Hát, nem tudom ti hogy vagytok vele, de mikor megláttam David Bowie-t, mint Manókirály, fel lehetett volna mosni egy ronggyal, olyan szinten olvadtam el tőle :D Én nem tudom mi a varázsa, de van ebben a figurában valami ördögien vonzó, valami veszélyes és könyörtelen, mégis szexi, aminek én sem tudtam ellenállni :P Kiskamaszként néztem meg ezt a filmet és mikor David Bowie színre lépett (akit Viktor következetesen Dávid Bóvlinak hív és ki van akadva a cicanaciján meg a sminkjén :D), konkrétan csak nagyokat sóhajtoztam és arra vágytam, hogy bárcsak nálam is megjelenne a csillámporfelhőjével és megfenyegetne, miközben rám villantja azt a sunyi kis mosolyát :D Hiába no, szeretem a negatív figurákat :P A filmtörténelem során bevallom még nem találkoztam olyan férfi karakterrel, aki ekkora hatással lett volna rám, és ez egyébként tart a mai napig is. Mikor újra nézem a filmet még mindig olvadozom, ha meglátom őt, és a báli jelenettel egyszerűen képtelen vagyok betelni :P




Na de nem csak ez az egyetlen pozitívuma a filmnek, mert még a végén rám sütitek, hogy csak a pasi miatt szeretem :D Na jó, nem tagadom, hogy Jareth erőteljesen hatással volt/van rám és az ő jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a film gyerekkorom meghatározó része legyen, DE! Azért akadnak ebben a moziban más dolgok is, amik figyelemre méltók.
Említettem ugye Sarah-t, hogy könnyen tudtam vele azonosulni, mert én is azt szerettem volna, hogy a saját kis világomban élhessek, ahol bár minden csupa mesés és kislánynak való, kicsit azért mégis felnőttes, tehát a kiskamasz énem minden oldalról tökéletes támaszra lel. Ugyanakkor Sarah egy valódi hús-vér karakter, nem idealizált szépség, hiszen azért valljuk be, vannak elég unszimpatikus tulajdonságai is. Kissé rátarti, előbb beszél és csak aztán gondolkodik, aztán meg fennhangon közli, hogy ez nem ér. Nagy szavakkal dobálózik, aztán amikor nyakig bajba kerül csak sopánkodni tud, míg ki nem menti valaki. Engem egyébként ez a történet kicsit emlékeztet az Alice Csodaországban-ra, mert ott is egy furcsa világba kerülünk egy okoskodó lánnyal, aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud és hogy ő majd egyedül is megoldja a problémáit. Nagyon kedvelem azt a mesét is, így nem csoda, hogy a Fantasztikus Labirintus is a kedvenceim közé került.




Ezen kívül imádom még benne, hogy tökéletesen a gyerekkor és a fiatal felnőttkor peremén ingadozik még képi megjelenésében és történetében is. Nem lehet rásütni azt, hogy ez csak gyerekeknek való, mert a látványvilága néhol elég groteszt és félelmetes, sőt, nyomasztó, de azt sem lehet rá mondani, hogy felnőtteknek szólna, hiszen rengeteg gyermekien mesés elem is megtalálható benne, mint pl. a koboldok, a tündérek, meg az egyéb, beazonosíthatatlan figurák. Imádtam azt is, hogy nem embereket maszkíroztak el benne koboldokká, hanem bábokkal oldották meg a lények megjelenítését. Persze van 1-2 karakter, akiket színészek játszanak el, pl Hoggle és Ludo, de túlnyomó többségében a Muppet Show-s emberkék segítségével oldották meg a különféle szörnyek megjelenítését és mozgatását. Ettől nekem annyira nosztalgia hangulatom támad, pláne a mai világban, ahol már minden számítógépes trükkök segítségével van megoldva. Nem tudom miért, de nekem megmelengeti a szívemet, mikor régi maszkos-bábos mesefilmeket látok, mert azok annyira élet-szagúak, nincs bennük semmi mesterséges. A karakterek egytől egyig bájosak és szerethetőek, még a hülye fejüket dobáló narancssárga izék is jópofák benne, és a humor sem hiányzik belőle. A látványvilágát egyszerűen imádom, ez a furcsa sárgás színvilág szintén nyomasztó hangulatot kelt, még is érezzük, hogy egy meséről van szó, mert mindenütt ott sziporkázik a csillámpor és mindenütt ott vannak ezek az aranyos bábfigurák.




Ahogy a történet egyre előrébb halad, úgy változik Sarah jelleme is, szerencsére a javára. Az elején még kissé okoskodó, pökhendi, duzzogó kislány volt, de a film végére már sokkal érettebben viselkedik. Azt hiszem a báli jelenetnél csúcsosodik ki a karakterének eme változása. Minden kislány álmodozik arról, hogy egyszer eljut egy bálba, ahol csodaszép ruhát viselhet, ahol táncolhat, és ahol találhat magának egy különleges lovagot, aki ugyan kissé félelmetes, de mégis kellemes társaság. És mikor Sarah saját bőrén tapasztalja meg a helyzetet akkor jön rá, hogy ehhez ő még túl fiatal. Bele kerül egy nagyon is felnőtt szituációba, amihez még túlságosan gyerek, hiába is ábrándozik az ő sötét hercegéről, végül kimenekül onnan, mert ez sok neki. Nem tudja mit csináljon, hogyan viselkedjen, hogyan kezelje a helyzetet, és mikor erre rájön, úgy érzem sokkal megfontoltabbá és bölcsebbé válik.




Persze a film végére megint totálisan elérzékenyültem, hiszen elég erős utalásokat kapunk arra, hogy Sarah álmodozásaihoz hűen a Manókirály tényleg belészeretett, de Sarah már tudja, hogy neki ennél fontosabb feladata van - vissza kell szereznie a kisöccsét, akit oly könnyelműen adott a király kezei közé. Akkor már nem számít a kislányos hiúsága, nem számít, hogy a király mit érez iránta, vagy mit ajánl fel neki, ő eltökélten megy a célja felé és végül el is éri azt.




Akárhányszor megnézem ezt a filmet sosem tudom eldönteni, hogy Sarah álmodta-e az egészet, vagy ez valamilyen szinten tényleg megtörtént vele. A film elején láthatjuk azokat a tárgyakat, elemeket, szereplőket a lány szobájában, amik és akik később a filmben is láthatóak lesznek, így az ember arra következtetne, hogy biztos a lány fantáziája összerakott egy történetet a kedvenc könyvéből és a szobájában lévő holmikból, de valahogy mégis... mégis olyan érzésem van, mikor a film végét nézem, hogy ez igenis megtörtént, nem csak álmodta az egészet. Hiszen Sarah megváltozott, és vele együtt én is. Mert habár még mindig imádom a meséket és még mindig el tudok alélni Jareth-től, meglátom benne a veszélyt és a fenyegetést is. Elvégre a veszélyes dolgok mindig csábító külsőt öltenek magukra, hogy magukhoz csalogassák áldozataikat.




Akárhogy is, ez a film számomra kultusz értékű. Az egész története, amilyen irányba halad, a szereplők, a bizarr, mégis mesés hangulata, a csodás Bowie zenék és a végkifejlet, mind úgy tökéletes, ahogy van. A filmiparnak azóta sem sikerült olyan filmet alkotnia, ami ezt a furcsa hatást váltotta volna ki belőlem. Még magam sem tudom pontosan megfogalmazni mi ez, de mégis beépült a jellemembe és meghatározó részemmé vált. Azt hiszem ez is olyan életérzés, amit csak nagyon erős hangulattal és atmoszférával rendelkező mozik tudnak kiváltani belőlünk, és ezt nem lehet leírni, csak érezni.

A végére azt a csodás zenét hoztam nektek, ami a báli jelenetnél hallható - nagyjából három napjra rá vagyok kattanva és megállás nélkül hallgatom :P



16 megjegyzés:

  1. Én is emlékszem erre a filmre, most meg is jött hozzá a kedvem. :) Nem rég néztük a párommal a Barbár fivéreket, ott is Bowie a főgonosz :)
    Nekem állandó kedvencem gyerekkoromból a Végtelen történet. Nem tudom megunni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kedvet kaptál hozzá, én is meg fogom nézni a mai nap folyamán :) A Barbár fivéreket nem ismerem, de ha Bowie szerepel benne, muszáj utána járnom :P
      Ó, Végtelen történet, ő is nagy kedvenc, terveztem is berakni a sorozatba :)

      Törlés
    2. Én,láttam mind a két filmet,de a Barbár Fivérekben,csak azért megtévesztően hasonló a filmben szereplő színész külső megjelenése,mert hosszú szőke hajú paróka van mind két szereplőn!
      amúgy én 1988.06.17.én,láttam a Labyrintust és azóta "fanatikus"rajongója vagyok Bowienak!

      Törlés
    3. Szia nem kötekedés de nem Bowie volt hanem ez a színész Richard Lynch de nagyon jó film gyerek korom nagy filmje.

      Törlés
    4. Zsuzsanna Batta, akkor te régebb óta vagy rajongó, én kb. a dátumra rá egy hónapra születtem :D

      Törlés
    5. Morphologus, egyáltalán nem vettem kötekedésnek, de bizony a filmben szereplő főgonosz David Bowie, a plakáton is láthatod a nevét :) Igaz, kicsit hasonlít arra a színészre, akit beírtál, de azért ez mégis csak Bowie.

      Törlés
  2. Ah, de imádom ezt a filmet a mai napig. A jó öreg Bowie-ba szerelmes voltam, amikor kiskoromban láttam. Pont a napokban néztem ezt is, meg a Labirintus című filmet is. Az a másik nagy kedvencem... meg a Végtelen történet... meg egy halom másik film. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom ^^
      Hm, nem lehet, hogy Labirintus helyett a Legendára gondoltál? :) Mert azt tudnám ide elképzelni. Egyébként arról is lesz leírás, mert az is nagy kedvencem volt :) Meg egy csomó másról is, mert régen rengeteg jó mozit csináltak.

      Törlés
    2. Igen, arra, csak annyira ez volt a fejemben. De még jó, hogy írtam, mert pont most megy a vége a Film+-on.

      Törlés
    3. Sejtettem :) Az is jó film, bár nekem elég csak betenni a dvd-t és már nézhetem is. Pláne hogy nincs tévénk :D

      Törlés
  3. Nagyon szeretem ezt a filmet, és tényleg nagy erőssége, hogy bármilyen korban élvezhető. Anyuval pont arról beszélgettünk, mikor pár éve néztük, hogy minden újranézésnél új nézőpontokat fedez fel az ember. Egészen más most felnőttként látni, mint kiskoromban. Rám egyébként az Eschert idéző lépcsős zene és jelenet volt a legnagyobb hatással. Nagyon klasszul van összerakva, mondjuk ez az egész filmre igaz. És Bowie olyan... szóval olyan :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljes mértékig egyet értek veled. Minden korosztálynak tökéletes, és mindegy hányszor nézi meg az ember, mindig talál magának benne valami új tanulságot. A lépcsős jelenetet is imádom, meg az alatta lévő zenét is, igazából nehéz csak egy kedvenc részt kiválasztani, de hát az a bál... :P

      Törlés
  4. A képeket nézegetve nagyon valószínűnek tartom, hogy már én is láttam, de azt hiszem hogy meg nézem! Fel keltetted az érdeklődésemet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp érdemes újra nézni, mert mestermű! :)

      Törlés
  5. Pont nemrég láttam másodjára :) Bevallom, rám nem tett ekkora hatást, kicsit néha sok volt, vagy nem is tudom. (pedig amúgy nincs bajom a bizarr/elvont/ésatöbbi dolgokkal, sőt)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mindenkinek más az ízlése, az én lelki világomhoz ez az egész film borzasztóan közel áll, tökéletes számomra :)

      Törlés