2014. január 13., hétfő

Banános amerikai palacsinta - recept

Mivel volt, aki kérte, elhoztam a hétvégi banános amerikai palacsinta receptjét:


Ez Viktor adagja volt - merő véletlenül sikerült a lekvárt szívecske alakban rácsurgatni :P


Hozzávalók:
- 23 dkg liszt
- fél csomag sütőpor
- 3,8 dl tej
- 1,5 evőkanál cukor
- 2 ek. olvasztott vaj (kb. 5 dkg)
- 1 tk. vanília aroma
- csipet só
- egy banán


A lisztet a sütőporral és a cukorral összevegyítjük, majd mehet bele az olvasztott vaj és a vanília aroma (annak hiányában 2 cs. vaníliás cukor is megfelel). Ezt kissé összekeverjük, majd apránként adagoljuk hozzá a tejet. Mikor a tej felénél járunk, beletördeljük a banánt, villával áttörjük, majd a maradék tejjel összekeverjük az egészet. Sűrű masszát kapunk eredményül, amiből egyszerre kb. fél merőkanálnyit teszünk az enyhén kiolajozott serpenyőbe. Nagyon hamar megsül, úgyhogy nem szabad otthagyni. Fél perc sem kell ahhoz, hogy az egyik oldala megsüljön - ezt onnan látni, hogy a széle már kezd csipkésedni, a tetején pedig buborékok jelennek meg. Ha ez megtörtént, spatulával átfordítjuk, és újabb fél percig-percig sütjük a palacsintát. Addig folytatjuk, míg el nem fogy a tészta. Ebből a mennyiségből nagyjából 9 darab közepes nagyságú palacsinta lesz. Isteni finom, puha és kellemesen vastag a tésztája, én imádom! Natúron a legjobb, de az édes íz kedvelői lekvárral is kipróbálhatják.

13 megjegyzés:

  1. Hmm...de megkívántam a palacsintát...:/
    Nagyon jól néz ki, biztos finom volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még maradt mára is belőle, annyira laktató volt, úgyhogy mi még ma is élvezhettük :P Tényleg nagyon finom ^^

      Törlés
  2. Omnomnom :))) Na majd ha kifeküdtem ezt a fránya pocaklázadást, mindenképpen megsütöm! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem mihamarabb meggyógyulsz, gondolok rád! :) És utána ismét elcsaphatod a hasadat ezzel a jó kis nasival :P

      Törlés
  3. Na, banánosat még soha nem csináltam, de szerintem fogok :) Én mindig zabos alapot csinálok és abba szórok aszalt gyümit, vagy gyümölcsszószt mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is remekül hangzik, lehet kipróbálom majd, mert ezzel a tészta recepttel bármit lehet kísérletezgetni :)

      Törlés
  4. Mondom, elhiszem én, hogy finom volt, de azért iztos csak úgy tudnék lenni benne, ha legközelebb kapnék kóstolót :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esküszöm, Katy, legközelebb viszek egy tálca sütit neked falatozni :D

      Törlés
  5. :D Viktor nem kezdett kis adaggal:)
    Majd egyik nap szerintem megsütöm^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő sosem, emberes adagokat fogyaszt, mégis vékony tud maradni :P Fene egye meg a jó genetikáját, én ránézek egy sütire és öt kilót hízok :D

      Törlés
  6. Én Nutellával szoktam megkenni. :P De a fahéjas-almás az örök kedvencem, no meg a bodzás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, Nutella mindenhez passzol, ki fogom azzal is próbálni :) Az almás fahéjas is jól hangzik, a bodzát meg imádom, de palacsintában még sosem kóstoltam.

      Törlés