Fények
De jó is lenne!
Szerettem volna idén égőket venni az ablakainkra, de az áruk nem volt annyira csalogató, így maradtam az ablak matricáknál. Pedig de szeretnék meghitt, szép fényeket karácsonykor, de hát sajnos szegény ember vízzel főz, én pedig azzal gazdálkodom, amim van. De ha már fények, akkor meg kell említenem, hogy ilyenkor imádok gyertyát gyújtani. A gyertya fénye is annyira meghitt hangulatot varázsol hozzánk, imádom nézni a kis lángocskát, meg a körülötte megcsillanó csillámokat :) De azért még reménykedem, hogy ha egyszer lesz saját lakásunk, akkor én is kivilágíthatom az ablakainkat, mert a karácsonyi fények a legszebbek ilyenkor :)
Én annyira nem szeretem az égőket. A kicsi szolid visszafogottakat igen, de már láttam olyan ablak kivilágítást, hogy a szemem kisütötte. Mondjuk azt szeretem mikor az udvarokon lévő nagy fenyőfákat tekerik be égősorral:) Az nagyon szép.
VálaszTörlésAz ilyen tömény retinakiégető darabokat rénszarvas formával, meg villódzó mikulással én sem szeretem, de az apró fényű, függöny-szerű világítást ablakban nagyon, meg ha ez a kis fény megvilágít az ablakban más dekorációt, amit kintről így szintén lehet látni :)
TörlésAmikor ilyen rövidek a nappalok én is gyakrabban gyújtok gyertyát, melengeti a lelkem, viszont nyáron meg idegesít a szaga... ki érti ezt?
VálaszTörlésÉn mindig szeretem a gyertyákat, de talán a téli hangulat jobban passzol hozzá :)
Törlés