2013. november 28., csütörtök

Winter inspiration

Köztudott rólam, hogy a tél a kedvenc évszakom, márpedig vasárnap hivatalosan is beköszönt hozzánk a tél, én pedig kezdek egyre inkább téli-ünnepi lázban égni! Bevallom eddig valahogy elkerült a ráhangolódás, mert a munkában állandó rohanás van, itthon sem tudtam mostanában pihenni, meg hát beteg is voltam, szóval még nincs olyan hű de nagy karácsonyi hangulatom, de már kezd bimbózni bennem az a mellkast szétfeszítő, örömteli érzés :) Ma például teregetés közben végre elkezdtem dúdolgatni spontán a kedvenc karácsonyi dalaimat, mire Viktor rögtön felsóhajtott: "Jaj, kezdődik..." :D Szegénykém ilyenkor egy teljes hónapon keresztül el kell viselnie a rajongásomat és az ünnepi zsongásomat, meg hogy minden nap karácsonyi dalokat énekelek :D Szerencsére nagyjából beletörődött már a sorsába mellettem, úgyhogy nyugodt szívvel dúdolhatom Judy Garland Have yourself a Merry Little Christmas című muzsikáját.



Olyan rossz egyébként, hogy a hétköznapok taposómalma ennyire bedarál, hogy konkrétan ELFELEJTEK ráhangolódni a téli hangulatra! Ez annyira elszomorít :( Régen már nyár közepétől kezdve a karácsonyt vártam és onnantól kezdve le sem lehetett lőni, énekelgettem, képeket néztem, karácsonyi filmmaratonokat tartottam, most meg örülök, ha élek és nem ájulok el a fáradtságtól, mikor este hazaérek a melóból. De nem hagyom annyiban a dolgot, és nem vagyok hajlandó beletörődni abba, hogy az ünnepi hangulat csak a téli szünet előtt találjon meg, amikor már nincs munka. Nem és nem! Szimplán hagynom kell, hogy a csodálatos téli atmoszféra magába szippantson, és ezáltal meglássam azokat a dolgokat a télben és a karácsony előtti időszakban, amiket annyira szeretek.
Most, hogy így belegondolok, olyan érdekes, hiszen a nyár épp csak egy sóhajtásnyira volt, és az ősz is olyan gyorsan elröppent. Meg úgy az évek. Emlékszem kislány koromban hogy vártam az első havazást, szinte minden nap ott ácsorogtam az ablak előtt kakaóval a kezemben és lestem, hogy mikor látok fehér pelyheket szállingózni a levegőben. S mikor elkezdett esni a hó, akkor önfeledten ujjongtam és rohantam végig a lakáson szétkürtölni a nagy hírt (mintha bizony máshol nem lett volna ablak :D), no meg a kakaót is, mert az sosem élte túl az ugrabugrálásomat :) Szánkóztam anyukámmal, nézegettük a színes-fényes kirakatokat, elmentünk a fenyővásárba, ahol csodálatos fenyőgyanta illat lebegett a levegőben és mindegy hova nyúltam és mit néztem meg, a kezem mindig csillámporos maradt :) Régi szép emlékek, milyen jó is volt akkor! Persze a karácsony és a tél felnőtt fejjel is varázslatos, ha az ember nyitva tartja a szemét és meglátja benne a csodát. Mert a csoda mindig ott van körülöttünk - a sült gesztenye illatában, az üdítő, jeges levegőben, a hó ragyogásában, a tündérfényekben, a kedvesünk hajtincsei között megbúvó illatban, édesanyánk gyöngéd ölelésében, a pulóverek melegségében és a csillagokkal teleszórt téli égen. Addig is ráhangolódásnak hoztam néhány képet - nektek, és magamnak is, hiszen mindannyiunk lelkére ráfér egy kis meghittség.


























12 megjegyzés:

  1. A tökéletes hangulatú képek *_*

    VálaszTörlés
  2. Engem elkapott már...bezsongtam, alig lehet lelőni, minden nap ezzel nyaggatom a páromat. :D Csak valahogy a lelkesedésem nem ragad át rá... :-/ Mert egy grincs... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még a nagy mánia még kicsit várat magára, de szerintem hétvégén meg lesz ez is, hiszen jön az első gyertyagyújtás, meg naptárat készítek, stb. Ez meghozza majd a hangulatomat :) Viktorra sem jellemző a hozzám hasonló rajongás, de az ünnep közeledtével azért rá is átragad némi a lelkesedésemből, meg olyankor mindig rájön, hogy azért a karácsony egy nagyon szép ünnep :)

      Törlés
  3. Nagyon hangulatos képek! Én most kerültem csak a karácsony és a tél hangulata alá azzal hogy megvettem a mikulás csomag darabjait^^ Nálam innen kezdődik a tél:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Én változó, hogy mikortól kerülök hangulatba. Van, mikor nyár közepétől, van, mikor ősztől, de szerencsére eddig olyan nem volt, hogy ne lett volna ünnepi hangulatom. Nekem talán a hűvösebb napok hozzák meg leginkább a hangulatot, mert amint olyan igazi nagykabátos idő lett, elkezdett ébredezni a bennem szunnyadó karácsony mániás :)

      Törlés
  4. Én is ráhangolódtam már egy ideje az ünnepekre, már díszíteni is elkezdtem. Bár az én párom se lelkesedik annyira, sőt majdnem 100%, hogy dolgozni fog karácsonykor :(
    A kedvenc képem, amelyiken a két szarvasos bögre van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de jó dolog is a díszítés, hétvégén nálam is esedékes a dolog :)
      Jaj, de sajnálom, hogy a párod karácsonykor dolgozni fog, ez olyan rossz :( Nekem édesanyám fog dolgozni, mindig beosztják az ünnepekre, de azért 26-án meglátogatjuk és átmegyünk ünnepelni hozzá.
      A szarvasos kép tényleg nagyon hangulatos - nekem a kis bögre tetszik a fénypöttyökkel.

      Törlés
  5. Engem a Let it Snow támadott meg váratlanul, és egy hete ezt dúdolom. Let it snow, Let it snow, Let it snow...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, azt a dalt én is nagyon szeretem, főleg a Michael Bublé féle verziót :)

      Törlés