2013. november 24., vasárnap

Új könyv

Hát az úgy volt....
Na igen. Megint vettem egy új könyvet. Míg más lányok a körömlakkokkal vannak így, addig én a könyvekkel járok pórul :D



Szóval pénteken a szokásos Campona-i körutamat tartottam, ugyanis elmentünk megnézni a Thor 2-őt (beszámoló hamarosan), és ha már ott voltam, vettem pár dolgot, amire szükségünk volt itthon. Kivételesen csupa olyasmit vettem, amire tényleg szükségünk van, mint pl. sörélesztő, hajfesték, fogkrém, meghűlés elleni tea (éreztem, hogy bajban leszek hétvégén), c-vitamin, és sikerült hosszú idő után beszereznem egy üvegcse "kínai büdöst", ahogy Viktor mondaná. Igazából ez a kínai mentolos balzsamot takarja, ami irtó erős illatú, de szinte mindenre jó és mi imádjuk. Az utolsó üveggel hoztam el belőle, nagyon boldog voltam, hogy rátaláltam. Kisebb vagyonnal fizettem, majd mivel még rengeteg időm volt Viktor érkezéséig, voltam akkora emeletes marha, hogy bementem a Libribe. Komolyan nem tudom hova tettem a jobbik eszemet, amikor bemerészkedtem Aladdin kincses barlangjába, de a baj megtörtént, én pedig kedvtelve nézelődtem a könyvek között. Úgy voltam vele, hogy most aztán TÉNYLEG van olvasni valóm bőven, biztos semmi olyat nem találok, ami elcsábítana, de ah, én naiv! (ehhez képzeljétek hozzá a drámai homlokra helyezős kéztartást :P) Elnézelődtem a gasztro könyvek felé, amiről tudom, hogy bátran odamehetek, mert szakácskönyvre nem igazán költök. Kapok a rokonoktól, meg neten nézek recepteket, de akkor megláttam őt;



Nagyon szerettem a Fald fel Amerikát! című műsort, habár jó párszor botránkoztam el az amcsi kajamennyiségeken és azokon a brutális kihívásokon, amiken Adam részt vett, mégis kellemes kis gasztro kalauz volt az a sorozat, és sajnáltam, hogy csak 4 évadot élt meg. A könyv azt is leírja, hogy miért csak 4 évad készült belőle, holott a rajongók és a nézettség igazán megkövetelte volna a folytatást. Kiderülnek azok a háttérinfók, amikről mint nézők nem tudhattunk semmit, pl. hogy mennyire nehéz is volt ez a műsor Adamnak, hogy nagyon komoly felkészülést igényelt egy-egy kihívás teljesítése, és hogy nem egyszer a saját egészségét tette kockára a műsorért. Mindig is kíváncsi voltam hogy képes ez a pasas végig csinálni ezt a sorozatot, és most választ is kapok mindenre. A könyv a sorozat kulisszatitkaiba nyújt betekintést, erre pedig rögtön le kellett csapnom. Mikor Viktor odaért a Camponához és megtaláltuk egymást, nagy, bocikutya szemekkel, bűnbánóan néztem rá, mert hát ugye megbeszéltük, hogy most nincs több könyv. De mikor megmutattam neki mit vettem egyáltalán nem neheztelt rám, sőt, mondta is, hogy ez jó kis vétel volt, meg őt is érdekelné. Úgyhogy megúsztam a dorgálást és lett egy új könyvecském, ami bekerül az igen hosszú várólistámra :D

5 megjegyzés:

  1. http://img.sadistic.pl/pics/35091df75478.jpg

    VálaszTörlés
  2. :) Én annyira nem rajongtam a műsorért, bár néhány ételóriást megkóstoltam volna:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon tetszett, érdekes volt betekinteni egy másik világ gasztro kultúrájába :)

      Törlés
  3. Na igen, eg yideje nem mentem könyvesbolt közelébe, mert akkora felhalmzoott olvasnivaló-listám van, hogy hihetetlen. De az a kép NAGYON találó :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Listám nekem is van mindig, de sajnos vele párhuzamosan jönnek ki a jobbnál jobb könyvek, így hát mit tudok tenni? :D

      Törlés