2013. október 29., kedd

Udon szerelmem, légy az enyém!


Nos, mint tudjátok, hatalmas japán gasztronómia kedvelő vagyok, ám sajnos ritkán van alkalmam kifejezetten japán ételeket készíteni. Egyrészt nem éppen olcsóak, másrészt nehezen beszerezhetők a hozzávalók. Így volt ez a legkedvencebb kedvencemmel, az udonnal is. Ez egy tipikus japán tészta, ami sokkal vastagabb és tömörebb, mint amihez mi, európai emberek hozzá vagyunk szokva, kicsit gumiszerű az állaga, de én nagyon kedvelem. Sajnos ritkán van lehetőségem udon-t enni, mert tudtommal csak a Vásárcsarnok melletti Ázsia bt.-ben lehet venni friss, illetve szárított verzióban, oda viszont évente csak egyszer jutok el, mivel olyankor képes vagyok akár egy huszast is elkölteni különleges hozzávalókra. Mikor eljutok ebbe a szentélybe, rendesen feltankolok mindenféle érdekességből, pl. miso paszta, hal alaplé, alga, rizsecet, tempura liszt és természetesen udon.


Hamarosan ismét ellátogathatok oda, de mi lesz azokkal az ínséges időkkel, mikor elfogynak a készleteim, én pedig nem mehetek el újra vásárolni? Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy megpróbálom én magam elkészíteni ezt a tésztát, hogy ha megkívánnám, ne kelljen mindig egy évet várnom rá. Igazából még soha nem csináltam házi készítésű tésztát, mindig boltit főzök ki, de csak nem lehet olyan nehéz dolog, egyesek nagyon sűrűn csinálnak otthon házi tésztát, és biztosan sokkal jobb, mint a bolti. Utána néztem a neten és igazából nem nagy ördöngösség, mert az udonhoz csak vizet, lisztet és sót gyúrunk össze megfelelő arányban. A dolog nehezebb része inkább a tészta átdolgozása, mivel iszonyatosan tömör. Kézzel legalább 10 percig kell gyömöszölni, ami állítólag erős férfiaknak sem könnyű (ezt igazán biztató volt olvasnom), de majdcsak boldogulok vele.


Ezután viszont jön a vicces rész - hogy még tömörebb textúrájú legyen a tésztánk (és hogy ne gyulladjon be az összes ujjízületünk), az udon tésztát zacskóba kell tenni, törülközőbe bugyolálni és jó alaposan megtaposni. Igen, tényleg lábbal kell kidolgozni a tésztát, mert kézzel képtelenség. Ezt legalább háromszor meg kell csinálnunk, miközben áthajtogatjuk a tésztát, aztán 3 óráig pihenni hagyjuk, majd még egyszer áttapossuk, kinyújtjuk, és kedvünk szerinti vastagságúra vágjuk. Kb. 6-7 perc alatt ki lehet főzni, tehát nagyjából úgy viselkedik, mint minden más tészta, de ez a készítési eljárás nagyon érdekes, alig várom, hogy kipróbáljam. Persze azért ha a közeljövőben eljutok az Ázsia bt-be, akkor vásárolok néhány zacskó udont a biztonság kedvéért (ha esetleg elrontanám az itthonit), de másra is szükségem lesz, lévén hal alapléből teljesen kifogytam, márpedig a japán levesekhez hal alaplé kell. Mert az udont én elsősorban levesekhez szoktam használni, fantasztikusan átveszi a lé ízét, csak kicsit macerás enni, mert ez a ruganyos, vastag tészta néha önálló életre kel és csapkod össze-vissza :D Persze köretnek is nagyon jó, vagy wokos egytálételnek, szóval bármire fel lehet használni, de nekem elsősorban levesben ízlik a legjobban. Remélem hamarosan írhatok róla beszámolót, nagyon kíváncsi vagyok hogy fog sikerülni :)

2 megjegyzés:

  1. Sok sikert hozzá!:) Remélem majd elmeséled, milyen lett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Persze beszámolok róla mindenképp, még ha el is bénázom, akkor is :D

      Törlés