2013. szeptember 30., hétfő

Legújabb filmélmények

Az utóbbi időben elég sok filmet volt alkalmam megnézni, ezekről szeretnék egy kis beszámolót írni, hátha másnak is kedve támad hozzájuk.



Elsőként Az utolsó ördögűzés 2-t említeném, ami egy vérbeli mentális horror. Ajánlott hozzá megnézni az első részt, bár talán anélkül is érthető a sztori, viszont szerintem úgy teljes a kép, ha mindkét részt látta belőle az ember. A történet nagyjából arról szól, hogy Nell, az első rész túlélője megpróbál új életet kezdeni, s elfelejteni Abalam démonnal történt találkozását. Ez igen csak nehezére esik, mivel rendszeresen rémálmok gyötrik, a múlt emlékei gyakran feltörnek benne, de igyekszik a körülményeihez képest normális életet élni. Elkezd barátkozni, még egy fiú is bekerül a képbe, de van, akinek ez nem tetszik. Én nagyon szerettem ezt a filmet, mert azon kevés mozik egyike, amik nem hirtelen hanghatásokkal és sablonos horror klisékkel érzékeltetnek dolgokat az emberrel, hanem megpróbálják elképzelni milyen lehet ez a valóságban, így a film még hitelesebbé válik. Vér nem sok van benne, de nincs is rá szükség, idegileg bőven leterheli az embert.




Másodikként következzen a Támadás a Fehér Ház ellen című film. Ezt igazából Viktor kedvéért vettük be a repertoárunkba, mert jómagam nem vagyok kifejezetten akciófilm kedvelő, de ebben kellemeset csalódtam. Persze ha egy moziban Gerald Butler szerepel, akkor az már eleve piros pontos nálam, de itt maga a történet is nagyon tetszett. Kényes témával foglalkoztak, méghozzá az Észak-koreai fenyegetéssel. Terroristák támadják és veszik be a Fehér Házat, az elnök és több magas rangú személy túsz lesz, és az egyetlen számba vehető ember, aki még talpon van nem más, mint az elnök egykori barátja és volt biztonsági főnöke. A férfi egy szerencsétlen baleset miatt került ki a pozíciójából, de mikor tudomást szerez az elnököt ért támadásról azonnal a segítségére indul. Nos, utána olvasgattam a kritikáknak és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy ez a film mekkora klisé. Kérdem én, aki akció filmet akar nézni, az mégis mit vár? Mély, drámai mondanivalót, karakterfejlődést és váratlan fordulatot? Ugyan már. Egy akció film attól lesz jó, hogy a megszokott módon szórakoztatja a népet. Nekem személy szerint bejött, és kifejezetten imádtam a támadást az elején, szerintem briliáns volt.



Harmadikként egy egészen friss moziról lesz szó, méghozzá a Démonok között-ről. Annyira friss, hogy még most játsszák csak a mozik, én angolul láttam, mert nem bírtam magammal (no meg mert moziban nem lett volna bátorságom megnézni :P). A történet itt sem rejt nagy újdonságokat, sem váratlan csavarokat - egy házaspár 5 gyerkőcével beköltözik egy gyanúsan olcsó házba, ahol furcsa események veszik kezdetét. A házban lévő összes óra leáll 3:07-kor, koporászást lehet hallani mindenütt, illetve sokszor a kísértő szellemeink is megmutatkoznak, terrorizálva ezzel a jónépet. A családot egy elismert szellemvadász csapat látogatja meg, akik borzalmas gonoszra bukkannak a házban, és akihez még az ő gyakorlatuk is kevésnek bizonyul. A film a mostanában hangzatos "megtörtént események alapján" felirattal lett szajkózva, és legyinthetnénk rá, mondván ezzel akarják eladni a filmet, de ami azt illeti tényleg megtörténtek ezen film eseményei, mivel rákerestem, és a szellemvadász házaspár közül a hölgy még mai napig is életben van. Én nagyon ajánlom mindenkinek, mert ez a horror is vérben pancsikálás nélkül tudja a frászt hozni az emberre, és nem kicsit. Én az utóbbi évek egyik legjobbjának tartom, fantasztikus lett a rendezés annak ellenére is, hogy egy agyon csócsált témát dolgoz fel.



Negyedikként a World War Z-t említeném, amit konkrétan tegnap láttam, és a mai napig nem tudom kiverni a fejemből. Brad Pitt van a főszerepben, aki szerintem jó alakítást nyújtott. Kedvelem ezt a nyugodt, kicsit szomorkás arcát, amivel bármilyen szerepet el tud játszani. A történet itt is sablonosan indul - kitör egy járvány, ami első körben úgy néz ki, mint a veszettség, csak aztán a fertőzött emberekről kiderül, hogy tulajdonképpen igazi zombik, a vírus lepusztította a szervezetüket és már csak az az egyetlen céljuk, hogy szaporítsák a vírust harapás útján. Pittünknek az a dolga (mint volt ENSZ-es emberkének), hogy járjon utána, honnan ered a vírus és miként lehet megállítani. Utazásai és kalandjai közben azonban súlyos tényekre jön rá, így a küldetésének mivoltja is megváltozik. A látványról csak ódákat tudok zengeni, remek lett, konkrétan tátott szájjal ültem végig, dülledő szemekkel. Ne klasszikus zombis filmet képzeljünk el, inkább átmenet a zombis, meg a vírusos katasztrófa filmek között, szerintem remek lett, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Engem mondjuk lelkileg kissé megviselt, a tömeges pusztulás látványa mindig is ilyen hatással volt rám, de végül is az a jó, ha egy film nyomot hagy az emberben - hát, ez sikerült.



Utolsóként a mai esti filmünket említeném, a Croodék-at. Bevallom eleinte nem fűlött hozzá a fogam, mert hogy egy újabb gagyi amcsi animációs vacak ahelyett, hogy újra rajzolt meséket nézhetnénk, meg ősemberes izébizé, nem kell ez nekem. No de végül csak megnéztük ma este Viktorral, és kedves emberek, én idejét sem tudom már mikor röhögtem ennyit egy mesén, mint ezen - konkrétan Viktornak le kellett állítania a filmet, mert nem bírtam abbahagyni a kacagást :D Hatalmas poénok vannak benne szuper időzítéssel, a sztori is aranyos, a karakterek szerethetők, és különösen tetszett benne, hogy nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is kellemes szórakozást nyújt. Egy percig nem unatkoztam közben, teljesen lekötött, de főleg a humorosságát tudom pozitívumnak kiemelni, már csak azért is megéri megnézni. Annyit nevettem, hogy még most is fáj a hasam, igazán jó kis mese volt, csak ajánlani tudom mindenkinek :) Ja, és kell egy lajhár az életembe, ez most már egészen biztos XD

10 megjegyzés:

  1. Croodék <3 A végén a cicus olyan aranyos volt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon cuki, bár nekem akkor is a lajhár volt a kedvencem - ta-ta-taaa :D

      Törlés
  2. Az első és az utolsó kivételével mindet láttam, és egyet kell értenem, mert tényleg jó filmek. Mi most az Emily Rose-os ördögűzőset néztük meg, azóta pedig felfüggesztettük a nyomasztó filmeket, és vígjátékokat meg agyatlan akciófilmeket nézünk csak, hogy kicsit pihenjen a lelkünk. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom az Emily Rose-t :) De igazad van, az ilyen nyomasztó filmek után kell egy kis lazítás, valami jópofa film, mert nagyon el lehet tőlük fáradni lelkileg.

      Törlés
  3. A Démonok között-et akartam neked ajánlani e-mailben, hogy nézd meg neked tuti tetszeni fog. Én is írok majd róla bejegyzést, úgyhogy még nem lövöm le a poént mennyire tetszett e vagy sem :D Azt hittem kamu hogy igaz történet, így mondjuk még rosszabb. Ördögűzés Emily Rose üdvéért amit Katy írt azt tényleg nagyon durva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor megelőztelek :P Én őszintén szólva annyira szeretem a démonos filmeket, hogy jóformán minden olyat láttam, és még a Zs kategóriásokat is megnézem :P Mondjuk volt egy, a Drag me to hell, hát azon röhögnöm kellett konkrétan, nagyon gáz volt :D Amikor a démon megszállta a kecskét és számítógéppel emberivé maszkírozták a pofáját, hát nekem potyogtak a könnyeim, úgy nevettem XD

      Törlés
  4. A mesén kívül mindet láttam, és egyik sem hatott meg túlságosan. Az ördögös/ordogűzős/démonos filmektől képtelen vagyok félni. Az utolsó ördögűzés első része jó, a második meg...inkább hagyjuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ízlések és pofonok :) Nekem mind tetszett.

      Törlés
  5. A World War Z-re voltam a legkíváncsibb. De Walkig Dead koppintás..egy az egybe. Persze egy zombis filmből mi újat lehet kihozni..azt már a Walking Dead rajzolója majd később a producerek mind kihozzák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nagy újításokat ne várjunk, elvégre annyi mozi készült már minden témában, hogy iszonyat nehéz újdonságot kitalálni, de nekem még így is tetszett. Nem szokott zavarni egyébként, ha egy film sablon a műfaján belül, mert ha szórakoztat, akkor nem számít, hogy a nyolcezredik világmegmentős-háborús-amcsi vagány csávós filmet nézem.

      Törlés