2013. augusztus 26., hétfő

Végre eső!

Most, mikor kinézek az ablakon már megint süt a nap, de nemrég még olyan szuper kis záporban volt részem, ami után egész nyáron ácsingóztam. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az idei nyár iszonyat tikkasztóra sikeredett, kétszer, ha esett az eső, és már talán mindenki vágyott egy kis felfrissülésre, velem az élen. Ma jöttem hazafelé a buszon és már csak két megállóra voltam otthonról, mikor elkezdett szemerkélni az eső, én pedig örömtáncot bírtam volna járni. Eleve sokkal jobban érzem magam, amióta 30 fok alatt van a hőmérséklet, és hogy most még ráadásul essen is hozzá, hát az végképp boldoggá tett. Ernyő természetesen nem volt nálam, mert minek, de azért az esőkabátomat felvettem. Hát nagyjából annyit ért, mint halottnak a csók. Ahogy leszálltam olyan szinten kezdett szakadni az eső, hogy fél perc alatt teljesen szétáztam. Ez nem az a kellemesen áztatós fajta eső volt, hanem a "hónapok óta nem esett egy csepp sem és most kiadja magából a felgyülemlett felesleget"-fajta. Hömpölygött az eső, csodálatos volt! Persze egyből mentek a sikongatások, meg anyázások, mindenki menekült, mintha ettől kevésbé lesznek majd vizesek, én meg szép komótosan battyogtam hazafelé, mert tudtam, hogy így is, úgy is szétáztam, akkor meg már inkább élveztem a helyzetet. Egy idő után már nem is kerülgettem a pocsolyákat, mert a cipőmben lassan több volt a víz, mint az utcákon :D És annak ellenére, hogy tuti biztosan megfáztam és hogy a frissen mosott hajam tönkrement, én nagyon élveztem ezt a kis felfrissülést.



Egy kicsit megáztam :D

6 megjegyzés:

  1. Nálunk egy kicsit sem sütött ki a nap, és olyan hat órája folyamatosan esik. :D
    És jön a hüvi, és a friss esőillat... én meg élvezkedem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az a kósza napsugár mostanra innen is eltűnt, és habár most épp nem esik, de még így is remekül érzem magam. Jó borongós idő van, hűvös, friss eső áztatta föld és fű illat, isteni! :)

      Törlés
  2. Nálunk nem esett/esik, de egész nap borult az idő, és ilyenkor az én sötét lelkemet elönti a boldogság :D Éljenek a sötét, felhős napok!!! :D

    VálaszTörlés
  3. És ma is milyen zuhé volt :D rögtön eszembe jutottál :) Jól áll a vizes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kora reggel esti sötétség :D Imádtam ^^

      Törlés