Sosem rajongtam ezért a csődületért, megmondom őszintén. Persze, gyönyörű ruhaköltemények, meg extravagáns sminkek és hajak, de az egész nekem nem szólt másról, mint hogy sok goth emberke összeverődik egy helyre, aztán mustrálgatják egymás cuccait. Olyan érzésem támad a képeik nézegetése közben, mintha "ki tudja túlöltözni a másikat" versenyt látnék. Két véglet van ennél a találkozónál, az egyik, aki alig vesz magára valamit, a másik meg mindent magára aggat, amit otthon talál. Viszont ahogy egyre több videót nézegetek róla azt látom, hogy nem olyan rossz dolog ez, vannak ott is programok, koncertek, kisebb közösségi találkozók, teázás, miegymás. Persze attól még túlzásnak tartom egyesek ruháit, főleg azokét, akik cukorhabos muffinokat, meg hajóflottákat rakatnak a hajukba, de legalább a videóknak köszönhetően egy kicsit javult a véleményem erről a találkozóról. Azt hiszem lefoglalta a szemléletemet a ruhaparádé, no meg magyar mentalitással gondolkozom, azaz hogy biztos mindenki fölül akarja múlni a másikat a ruhájával, de meglepve láttam, hogy ez az egész nem erről szól. Jó, persze, szeretnek beöltözni az ott jelen lévők, ezt kár is tagadni, de ez nem csak egy szabadtéri goth divatbemutató. Sokan a koncertek miatt mennek ki, de ami engem jobban érdekelne azok a különféle piacok, középkori bemutatók, céhek, meg az ehhez hasonló dolgok. Azt hiszem akkor dobbant meg nagyon a szívem és enyhült meg a véleményem, mikor az egyik videóban törzsi táncosokat láttam táncolni Corvus Coraxra *-* És ahogy egyre többet nézegetem ezt az egészet rájövök, hogy nagyon vegyes a felhozatal, mert van, aki tényleg merész és bátran beöltözik akár Madam Pompadour-nak is (elvégre valljuk be, minden goth egy kicsit piperkőc), de van, aki a többiekhez viszonyítva teljesen normálisan néz ki, egyszerű fekete cuccokban mászkál és szimplán élvezi a társaságot, a színes forgatagot és a programokat. Kinek mi a fontos ugye. Aki a lehetőségek miatt megy oda az nyilván nem fog nagyon vesződni egy szép ruhával, választ helyette egy kényelmes, strapabíró fajtát, aki meg inkább a lehetőségnek örül, hogy alaposan kicsípheti magát, az belefejel a sminkes dobozba, majd fejest ugrik a Szépség és a Szörnyetegből ismert életre kelt ruhásszekrénybe :D És habár az öltözékek zömét túlzásnak, vagy éppenséggel túl kevésnek tartom, azért volt egy pár, ami még az én tetszésemet is elnyerte.
Az a sok csipke...
Egy kis pin-up beütés
Helyesek ^^
Maga a tökély
Milyen bájos a mosolya :D
Csini
wow
Remek ízlésű úriember
Szintén az urat tessék nézni
Itt is az urak öltözete a lényeg
A másik tökély
Szépséges
Oh, azok a régi szép idők, amikor én is így öltözködtem... hm... megyek képeket nézegetni és nosztalgiázni. :)
VálaszTörlésAz a legjobb, ha ez nem csak múlt idő :)
TörlésA mostani önmagamhoz hazugságnak tartanám a régi külsőmet. Persze, vannak darabok, melyeket kincsként őrzök, és amikor olyan a kedvem, akkor felveszem. Furcsa módon, nem idegen tőlem.
TörlésÍgy alakult, de nem mondom, hogy soha többet.
Vagy ez hülyeség?
Lehet, hogy azóta változtál, gazdagodott a jellemed és a stílusod, de ha egyszer valami a tiéd volt és a lényeddé vált, akkor az is marad :) Nem feltétlenül úgy jelenik meg rajtad, mint anno, de itt-ott részleteiben felfedezheted magadban/magadon. Szerintem :)
TörlésMilyen gyönyörű ruhák!
VálaszTörlésAlulról az 5. ruhát szívesen ráadnám a páromra, fuu nagyon jól néz ki, annyira elegáns meg minden. Az más kérdés hogy fel nem venné xD
Én is ráadnám az enyémre és fel is venné, ha nem lennének rajta azok a fránya gombok! Ugyanis az én drága férjuramnak gomb-fóbiája van :D Ki hallott már ilyet?
TörlésHa átalakítom, akkor kaphatok képeket?:)
TörlésBocsi, de ilyenkor már buta az agyam és nem értem a kérdést :D
Törlés