Az utóbbi pár hétben/hónapban kipróbáltam pár újdonságot kozmetikumok terén, és most már azt hiszem elég ideje használom őket, hogy átfogó, megalapozott véleményt mondjak róluk.
Első körben a Fructis Volume Extra Light samponnal kezdem, mivel nálam a hajra való termékek nagyon fontosak, és ettől különösen sokat vártam.
Mivel szilikonmentes, számítottam arra, hogy szárítani fogja a hajamat, és ezt sajnos hozta is. Ám azt hiszem ez nem csak a szilikonmentesség számlájára írható, hanem a hajam és a fejbőröm típusára is, ugyanis emlékszem, hogy mikor régen sima Fructist használtam, akkor is kiszáradt a hajam és szükségem volt balzsamozásra, hogy a gubancolódásra hajlamos hajamból valami vállalható frizurát faragjak. Szóval szerintem szimplán hülye hajam van, így nem ért akkora csalódásként a száradás. Ha elfogy, lehet újravásárolom, de az is lehet, hogy másik, nem szilikonmentes Fructis terméket fogok választani. Nekem nem hoztak akkora csodát az életembe, de az én hajammal nem is nagyon lehet mit kezdeni, így aztán nem fogok macerázni azzal, hogy a samponom szilikonos, vagy szilikonmentes, ugyanazt a hatást érte el mindkét típus. Igazság szerint nekem csak annyi az igényem, hogy tisztítsa meg rendesen a hajamat a sampon és legyen kellemes illata, ezt pedig bármelyik Fructis sampon tudja nyújtani.
A másik hajravalóm a L'Oreal Elséve Nutri-Gloss Light Spray-je, amivel a balzsamozást szerettem volna helyettesíteni, és sikerült is!
A fentiekből már kiderült mennyire száraz a hajam mosás után, de meg akartam valahogy szabadulni a balzsamozástól, mert elnehezítette a hajamat, gyorsabban zsírosodott tőle és nem mellesleg elég drága mulatság is számomra, hiszen én kétnaponta mosok hajat. Az Elséve terméke viszont nagyon jó választás volt, bár ugyanezt a hatást már elérte az előző Schauma is (annak még egy kicsit jobb is volt az illata, de kezdem az Elséve-et is megszokni). Pár fújás a nagyobb gubancokra és gyönyörűen ki tudtam fésülni a hajamat, és nem mellesleg még alig fogyott belőle, sokkal gazdaságosabb, mint egy balzsam. Nincs az a nehéz, eltömített érzés sem, úgyhogy innentől kezdve nem költök balzsamra, csakis fésülést könnyító spray-vel fogom felvenni a harcot a gubancokkal. Az Elséve pont ugyanolyan jó, mint a Schauma, egyedül az illatuk más. Ha lesz lehetőségem, akkor az illata miatt a Schaumát fogom újra venni, de ha nem találok olyat, tökéletesen elégedett leszek ezzel az Elséve-vel is.
Legújabb szerzeményem a Garnier olajmentes BB krémje volt, amit egyik kolléganőm javaslatára próbáltam ki.
Nem szeretem nyáron az alapozót, elnehezíti a bőröm, a melegben meg amúgy is leolvad rólam, de néha nekem is picit kipirosodik a bőröm itt-ott, egyenetlenebb a szín, és akkor meg jól jönne valami bőrtökéletesítő. Ehhez a BB krém tökéletesen megfelel, amióta megvettem szinte minden nap használtam, ha el kellett valahova menni. Sokat olvastam ezeknek a kencéknek a tesztjeit és természetesen ezét is, és habár a legtöbben közepesre értékelték, én adtam neki egy esélyt, hiszen a kolléganőmét volt szerencsém kipróbálni, nem volt zsákbamacska. Az állaga - amire sokan panaszkodnak - tényleg fura, nagyon folyós. Mikor először lecsavartam róla a kupakot csak úgy bugyogott ki belőle a krém, úgyhogy gyorsan meg is fordítottam. Az illata kicsit alkoholos, de elviselhető. Mikor felvittem szerencsére nem itta magába a bőröm az egészet, volt időm szépen eldolgozni és meg voltam elégedve az eredménnyel. Szép, egyenletes fedést biztosít, nyilván nem olyan erőset, mint egy alapozó, de nyárra tökéletesen megfelel. Az egyetlen problémám csak az volt, hogy az én extra száraz homlokommal nem tudott csodát művelni, pedig reménykedtem benne. A legtöbben arra panaszkodtak ennél a BB krémnél, hogy zsíros lett tőle a bőrük, na hát nálam pont fordítva van. Az arcom legtöbb pontján remekül szerepelt, de a homlokomat ugyanúgy szárítja, mint más kozmetikum. Persze hozzá kell tenni, hogy nem krémeztem be előtte az arcom, gondoltam én kis naiv majd ez a beauty balzsam megteszi a dolgát, de hát nem így történt, így azóta a homlokomra kenek egy pici hidratáló krémet és úgy viszem fel a BB-t. Ezzel a kombinációval nekem nagyon jól bevált, úgyhogy lehet újra fogom vásárolni, ha addig nem találkozom ígéretesebb BB krémmel, bár eddig sehol sem olvastam olyat, amivel sokan elégedettek lettek volna. Ha bárkinek van még tapasztalata ebben a témában azt szívesen venném, mert habár jó ez a krém, de ha lenne olyan, ami nem szárít ennyire és kicsit sűrűbb, azt kipróbálnám.
A következő termék a Balea Summer Glam nevezetű testápolója, amit Rita oldalán szúrtam ki és rögtön tudtam, hogy nekem is ki kell próbálnom.
Mikor dm-ben jártam célirányosan ezt a terméket kerestem és jött is velem haza, majd hamar ki is próbáltam. Az első, ami feltűnt az a csodás, kakaóvajra emlékeztető illata pici kókuszos beütéssel, valami isteni. Az állaga nagyon könnyű, a tusfürdőkre emlékeztet, amit nagyon hamar beszív a bőröm és csoda bársonyos lesz tőle. Ennek tetejébe még apró csillámok is vannak benne, amik a napfényben szolidan szikráznak, úgyhogy a bennem élő szarkának felcsillant a szeme (még a hasonlatomban is benne van a csillogás :D). Régóta akartam már egy jó testápolót, mert eddig mindig Dove termékeket használtam, azokat meg egyrészt unom, másrészt olyan zsíros érzést hagynak a bőrömön, mintha nem tudná azt a kis diónyi mennyiséget beszívni a bőröm. Ez a Balea testápoló viszont tökéletes, a könnyedebb textúrája sokkal kényelmesebb számomra, nagyon meggyőzött. A Dove testápolók sem vesznek azért kárba, mert remekül működnek sminklemosóként.
Vettem magamnak még egy Balea tusfürdőt is, Brazil Mango a neve, és habár még épp egy Dove-ot használok, már alig várom, hogy kipróbáljam ezt az isteni mangós finomságot.
Ezen kívül megleptem magam két aprósággal, egy csodaszép fülbevalóval a Bijou Brigitte-ből és egy Maybelline Colorama körömlakkal, ami az 54-es számozást viseli.
A fülbevalóval már akkor szemeztem, mikor Zsófi nálunk volt és elvittük őt a Camponába, de akkor nem volt lehetőségem megvenni, most viszont rögtön lecsaptam rá. Azóta le sem lehet rólam robbantani, amikor csak tehetem ezt viselem.
A Colorama lakk engem teljesen lenyűgözött, mert hát piros és mert csillogó. Kicsit Dorothy cipőjére emlékeztet, bár nem teljes a hasonlóság, mert azon piros csillámok voltak, ebben a lakkban meg mindenféle színű mikrocsillám úszkál, de nem baj, nekem akkor is Dorothy-s :P még nem próbáltam ki, de alig várom, hogy lekopjon rólam a mostani bordó és felkenhessem ezt a csillogós csodát. Képet nem ígérek róla, mert pocsékul lakkozok :D
Összegezve nem csalódtam semmiben, mindennel meg vagyok elégedve. A testápoló, a füli és a körömlakk szerelem, a többi terméknél viszont nem volt meg a wow-hatás, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének jók. Mindet el fogom használni, de közben lehet nézelődni fogok más lehetőségek után is, hátha találok olyat, amibe beleszeretek, vagy visszatérek a régi kedvenceimhez.
Sampon dologra reagálva, nincs kedved tojás samponnal mosni a hajad? Nekem mindenféle samponom volt, még 10.000-es kategóriából is mivel fenékig érő hajam van és mindig háklis voltam rá. Kentem én mindennel és egyre jobban tönkrement, csúnya volt, nem vasalhattam, 1 szárítástól eltört stb. Meguntam, elkezdtem magam csinálni a sampont, azóta hetente vasalom, nem törik és ha úgy alakul egy hetet is simán kibír a hajam, pedig előtte koszos volt már 2. nap. Én már nem szórakozom vele, de lehet rakni a samponba mindenféle csudijó illóolajat és akkor jó illata is lesz, meg pluszban ápol és a problémára reagálva lehet kezelni a hajat. Mikor első alkalommal mostam tojással hajat, nem hittem a szememnek, olyan volt mintha a fodrásztól léptem volna ki :D Bár egy kicsit macerás és talán drágább is, mert a tojás ára elég horror, de nagyon megéri, az én hajam 4 éve nem látott sampont, és köszöni szépen, nem is szeretne :D Ha érdekel szívesen leírom hogy hogy szoktam csinálni, próbáld ki, azzal nem veszíthetsz ;) Bocsi, hogy hosszú lett, de olyan jó dolog ez, hogy muszáj róla áradozni :D
VálaszTörlésHűha, én még életemben nem hallottam ilyesmiről, de nekem ez egy kicsit meredek. Biztosra veszem, hogy nagyon jót tesz a hajnak, de egyrészt nekem sajnos tényleg nagyon drága lenne, másrészt még a gondolattól is borsódzik a hátam, hogy tojást kenjek a fejemre :S Nagyon köszönöm a segítő szándékot és ne haragudj, hogy így reagáltam le, de eléggé finnyás vagyok, és a nyers tojással amúgy sem vagyok jó viszonyban (látnod kéne, amikor sütök :D). Úgyhogy még egyszer köszönöm, de azt hiszem ezt nem nekem találták ki.
TörlésSemmi gond, kezdetben nekem is voltak problémáim a dologgal mert én is undorodtam a tojástól de aztán győzött a haj mániàm:D szerencsére a "kész termék" már nem volt undi, és így maradtam nála:D mondjuk az igazi hogy akkoriban nem volt túl egészséges a viszonyom a hajammal, világ életemben hosszú volt, és ezért nagyobb durván ráfüggtem, iszonyat siràsokat rendeztem akkor is ha csak pár centit kellett vágni belőle :'D
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretek foglalkozni a hajammal, de sajnos figyelni kell a pénztárcámat is, meg a finnyásságomat :P Nem mondom, hogy nem érdekelnek ezek a házi módszerek, mert szoktam utána olvasni, de még barátkoznom kell a gondolattal. Ki tudja, lehet később kipróbálok pár érdekességet :) A hosszú haj mániádat én is megértem, nekem is volt fenékig érő loboncom, csak sajnos az én hajamat nem ekkora hosszúságra találták ki. Most már deréknél tovább nem fogom növeszteni, mert nem is tesz jót neki, meg nem is szép az én vékony szálú, roncsolódásra hajlamos hajamnál. Másokon viszont boldogan (és kissé irigykedve) nézegetem ^^
TörlésHát én már január óta próbálom ezt a szilikon mentes sampon használatot, de csak szenvedek tőle. Egyszerűen kezelhetetlenebb tőle hajam. Gyorsan gubancolódik, és ha szárítanom kell akkor közben fésülni kész szenvedés.
VálaszTörlésÍgy én a szilikonos mellett döntöttem. Szintén Garniert használok, és le nem cserélném másra:)
Mondjuk a szilikonmentes samponnal egy előnyt éreztem, hogy tengernyi babahajam lett.
Akkor úgy látszik neked sem vált be. Nekem sajnos semmilyen előnyöm nem származott a használatukból, ugyanolyan a hajam, mint volt, max. még szárazabb, úgyhogy maradok én is a jól bevált samponoknál.
Törlés