Mint már említettem, ma tartottuk meg a születésnapom ünneplését. Átjöttek Viktor szülei és anyukám, így ötösben voltunk. A bátyám és apukám sajnos dolgozott, de mi így is nagyon jól éreztük magunkat. Én persze már reggel óta be voltam zsongva, mint mindig, ha vendéget várok. 6 óra óta kuvikkoltam, aztán 9 környékén már nekiálltam főzni. Palóc levest és hentestokányt készítettem, a leves anyósom kívánságára készült, a tokányt pedig én szerettem volna nagyon kipróbálni, mert tetszett benne a csemege uborka, gondoltam jó lesz ez ebben a melegben. A levessel nem volt semmi gond, úgy sikerült, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, csak a tokány köretéül szolgáló rizzsel szenvedtem sokat. Hozzá vagyok ugyanis szokva, hogy csak kettőnkre főzök, és ekkora adag rizst még nem nagyon csináltam, így aztán persze, hogy kicsit kemény maradt a közepe, aztán meg kétségbeesett próbálkozásaim közepette péppé főtt az egész :D Rizs ment a kukába, helyette kagyló tésztát főztem ki, de így utólag még jobban is jártunk vele, így volt a legfinomabb. Mikor épp hogy csak befejeztem a főzést anyu hívta Viktort, hogy menjen elég segíteni, mert nem bírja el az ajándékaimat... :O Magamban azt gondoltam, hogy te jó ég, mi lehet az a valami, amit anyu nem bír elcipelni? Ráadásul megmondtam, hogy ne vegyen nekem semmi drága holmit, de hát beszélhetek én akármit, sosem hallgat rám. Így amíg Viktor anyu elé sietett és gyorsan összekészültem. Ismét rájöttem, hogy nincs egy rongyom sem, és hiába nem az operába készültem, szerettem volna csinos lenni. Végül találtam egy jót, de mire eldöntöttem, kábé az idegösszeomlás szélére kerültem. Gyorsan nekiálltam sminkelni, de még csak a felénél tartottam, mikor anyu már be is toppant. Kérte, hogy had adhasson oda valamit nekem, de hát épp sminkelési procedúra kellős közepén voltam. Végül mikor már nem volt felemásan kifestve megfordultam és a létező leggyönyörűbb születésnapi virágcsokrot pillantottam meg. Természetesen lila volt, de pont olyan halvány, finom és nőies, mint amit én szeretek, és lisianthusból készült, amiből az esküvői csokrom ^^ Ennek tetejébe volt benne egy ezüstös csillámos 25-ös számocska és egy lila pillangó is, amitől az egész olyan hercegnős jelleget kapott, egyszerűen beleszerettem! Aztán anyu már rögtön odaadta volna az ajándékaimat, de ragaszkodtam hozzá, hogy megvárjuk Viktor szüleit, hiszen mégis csak úgy az ünnepélyes. Nem is kellett sokat várni, percre pontosan érkeztek és rögtön elhalmoztak mindenféle földi jóval. Mivel szeretek konyhatündérkedni, ezért rengeteg háztartási kelléket kaptam. Anyu vett nekem egy irdatlanul drága és csodaszép lábost, hat darab szuflé formát, amiben végre tudok készíteni csokis lávasütit, tesómtól pedig egy üveg házi mézet kaptam, amit imádok. Anyókától és Apókától (anyós és após, de mi így szeretjük őket hívni) egy kuglóf formát kaptam, mert az előző tönkrement, két lágytojás tartót, fűszertartókat, egy Dove tusfürdőt és testápolót, egy kétvégű szemceruzát (egyik fele fekete, másik fele ezüst), egy szempillaspirált, és amin nagyo meglepődtem, de hihetetlenül örültem neki, Jane Austentől a Klastrom titka című kötetet. Még nincs meg nekem, ráadásul ez ilyen vintage kiadás, mert antikváriumból van, de semmi hiba nincs rajta, olyan, mintha vadi új lenne, de mikor belelapozok érzem az antik könyvek édeskés, púderes illatát :) Viktortól pedig egy palacsinta sütőt kaptam (természetesen lilát :P), úgyhogy most már nem lehet kifogásom arra, hogy nem tudok neki palacsintát sütni, illetve egy kiló házi konyakos meggyet, ami a legkedvencebb édességem. Ezek nem amolyan Cherry Queen méretű apróságok, kb. a duplájuk és olyan fantasztikusan finom, hogy kenterbe veri az összes márkás édességet. Hát ezekkel lettem elhalmozva, így a meghatottságtól azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány (Viktor segített rájönni ^^). Nagyon hasznos, nagyon nekem való és nagyon értékes ajándékokat kaptam, igazán boldoggá tettek :) Persze ajándékok nélkül is boldog lettem volna, de így meg aztán még inkább. Aztán nekiálltunk ebédelni, a menü mindenkinek nagyon ízlett, anyut is sikerült lenyűgöznöm, pedig ő nagy kritikus a konyhaművészet terén, de a tisztára "nyalogatott", üres tányérok önmagukért beszéltek :) Ezután jött a torta, amiről ugyan szintén le akartam beszélni anyut, de ő ragaszkodott hozzá, így az asztalra került egy csodálatos gyümölcsös joghurt torta. Mindenki csoki-fanatikus, de én sokkal jobban szeretem a könnyű, lágy ízű tortákat, és ebben a melegben sokkal jobban is esett ez a gyümölcsös finomság. Miután jól belaktunk onnantól kezdve a beszélgetésé és a nevetésé volt a főszerep. Jó volt látni anyun, hogy végre kikapcsolódott és hogy ilyen jól érezte magát mindannyiunkkal, és habár voltak komoly témáink is, azért zömében inkább hatalmasakat nevettünk :) Viktor és Apóka nem hazudtolta meg magát, hozták a formájukat - Viktor le se tagadhatná, kitől örökölte a humorát :P Ő most inkább meghúzódott a háttérben és hagyta, hogy apukája sziporkázzon helyette, ami garantálta a sírva röhögős hangulatot :) Íme két apró szemelvény abból, hogy miben volt ma részünk Apóka jóvoltából:
Apóka: - "A böfögés is fing, csak szeret liftezni"
- "Legyező= Manuális ventillátor"
És ezekhez hasonló dolgokat hallgathattunk még vagy három órán át. Apóka Viktorhoz hasonlóan szereti a fárasztó és gusztustalan poénokat, úgyhogy én már lassan kezdek ezekhez hozzászokni. Azért néhányszor beletemettem az arcom a kezembe Anyókával együtt, de anyu és a két fiú akkorákat kacagtak végig, hogy már azon röhögtünk :D Egy szóval remek volt a hangulat, mindenki szuperül érezte magát, én elégedett voltam a teljesítményemmel és repestem a boldogságtól a sok szeretet és persze a sok szép ajándék láttán. Szokásomhoz híven a végére hagytam a képeket, melyek remélhetőleg visszaadják a kellemes hangulatot :) Íme:
Íme a meseszép csokrom lisianthusból :)
Csokor megint
Bling-bling - szólt a bennem élő szarka :P
Anyával :)
A legjobb anyós és após :)
Imádom ^^
Apa és fia, avagy a Körmendi klán két legkiválóbb tagja :P
Én meg a virág
Isteni gyümölcsös joghurttorta
^^
Nagyon finom volt :P
Viktortól
Anyutól
Anyókáéktól, első adag
Anyókáéktól, második adag
Innentől pedig azok a képek jönnek, amiket már csak a saját szórakoztatásunkra lőttünk el. "Van még egy kis tárhely a telefonomon, hát akkor használjuk ki" címszóval elmarhultunk :)
Én volnék vala
Megint
Nyelv nyújtós :P
A lila serpenyős gyilkos lecsap :D
Ah, a szent kuglóf sütőforma!
Viktor nem tiszteli a szent kuglóf formát :(
Van sisakom, van fegyverem, irány a csatamező! :D
Mert a szuflé forma jó!
Csak úgy
Mókus pofa :P
Leszünk barátok? ^^
:)
Virágok között
Utólag is Boldog Szülinapot!!!!! Tetszettek a képek :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy tetszettek :)
TörlésSzép vagy :) És Boldogat!
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^
TörlésUtólag is boldog születésnapot!:)
VálaszTörlésNagyon jól nézett ki a tortád. Aranyos az egész családod is:)
Köszönöm szépen :) A torta pedig nem csak gyönyörű, de isteni finom is volt, a családom pedig köszöni szépen a dicséretet :)
TörlésIsten éltessen! Nekem is nemrég volt a szülinapom, gondolom nem hiába szeretem a blogod, ilyenek a rákok :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen, és hát akkor neked is utólagos boldog születésnapot, kedves asztro-rokon :) És örülök, hogy szereted a blogom ^^
Törlés