2013. július 31., szerda

Női bajok és hisztéria

Ez a bejegyzés első sorban azért íródik, hogy kiadjam magamból az érzéseimet és összegezzem a tapasztalataimat. Ugyanakkor kissé intim, női témát is magába foglal (a cím eléggé árulkodó, a lányok biztosan értik), úgyhogy ez most egy nagyon vegyes és bizalmas bejegyzés lesz.
Láthattátok, hogy az előző bejegyzésem egy elgondolkodtató, szomorú kép volt, ezt pedig az elmúlt napok történései hozták ki belőlem. Sajnos vasárnap ismét összevesztem Viktorral, pont úgy, mint előzőleg. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem teszem ki akkora fájdalomnak, és hogy soha többet nem bántom meg, erre mit csináltam megint? Megbántottam. Hogy mi volt a veszekedés témája annyira nem is lényeges, azt hiszem aznap még a világ is összeesküdött ellenem, mindent utáltam, mindent félreértettem, minden rossz volt, az egész életem, a kapcsolatom Viktorral, a családom, minden, ami csak körül vett. Mondhatnánk azt, hogy minden kapcsolatban előfordulnak összezörrenések, de én már másodjára veszítettem el úgy a fejem, hogy másnap nem ismertem magamra. Emlékeztem minden mondatomra, minden tettemre, de mintha egy rémálomból ébredtem volna fel, úgy éreztem magam. Mintha elpattant volna odabent valami, én pedig ámokfutásba kezdtem. Igazi tipikus női hiszti, a létező összes baromságot felsorakoztattam, amitől bárki falra mászna. Semmi logika, semmi ráció nem volt a szidalmazásaimban, belőlem mégis ömlött a szó, Viktor pedig ismét csak állt ott és nem értette mi van velem, miért bántom őt, és nézett rám azokkal a szomorú bocikutya szemeivel. Esküszöm nektek, hogy nincs ennél szívszorítóbb látvány, mikor életed szerelme egy ilyen értelmetlen veszekedés után rád néz, a szeme pedig tele van értetlen fájdalommal. Másnap kutyául éreztem magam. Visszaemlékeztem az előző estére és csak vertem a fejem a falba, hogy hogy lehettem ekkora emeletes marha? Egyszerűen nem tudtam napirendre térni a viselkedésem fölött. Olyasmiket vágtam Viktor fejéhez, amiket egyáltalán nem érdemelt meg, amikben semmi igazság sem volt (és ezt ő is tudta), én mégis igaznak éreztem abban a pillanatban. Sikerült úgy megbántanom és elbizonytalanítanom, hogy már majdnem a házasságunk került veszélybe. Itt ültem egyedül a lakásban (most szabin vagyok), és csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, a miértek, és zokogtam, bömböltem, mint egy kisgyerek, mert egyrészt sajnáltam ezt a helyzetet, rettegtem a következményektől, hogy vajon Viktor ha hazajön mivel fog fogadni, és nem értettem a viselkedésemet. Teljesen kifordultam önmagamból. Három napon keresztül zokogtam megállás nélkül, amitől a szemeim úgy néznek ki, mintha brutális allergiás rohamom lett volna, alig tudom kinyitni. Eleinte próbáltam kezelni a helyzetet, javítani rajta, de rájöttem, hogy ha még én magam sem értem mi történt velem, akkor hogy akarok megoldást találni a problémámra? Zsófihoz fordultam, akinek tegnap bevallottam minden pitiáner, apró-cseprő félelmemet, problémámat, és sokat beszélgettünk. Eleinte mint párkapcsolati problémát, úgy kezeltük a helyzetet, próbáltunk megoldást keresni azokra, amikben én gondot láttam és amik kirobbantak belőlem vasárnap, aztán csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy tök érdekes, mert a legutóbbi irtó nagy veszekedésnél is másnap megjött a menzeszem, és most is napra pontosan így volt. Na akkor Zsófi minden eddigi pszichiátriai tanácsát félretette és közölte velem, hogy egész biztos a menstruálás miatt hülyültem meg. Tisztában vagyok vele, hogy sok nő kap agybajt ilyenkor, de ez eddig rám nem volt jellemző, sőt, minden tipikus tünet elkerült. Sosem fájt, meg sem éreztem, ha megjött, nem kezdtem el felfalni a hűtő teljes tartalmát, és teljesen normálisan viselkedtem. Most bezzeg egy nappal előtte bekattanok, irtózatosan fáj a hasam, és állandóan zabálok. Azért nem gondoltam erre a lehetőségre, mert eszembe sem jutott, hogy ez nálam valaha is elő fog jönni. De aztán Zsófi elkezdte magyarázni a saját élményeit, és rögtön összeállt a kép. Hiszen mi mással magyarázható ez az egész? Egész hónapban pont olyan boldogok voltunk Viktorral, mint mindig - együtt nevettünk, szeretgettük egymást, programokra járkáltunk, sőt, az ominózus vita előtti napon voltunk a nemrég említett kerti partin, és azt hiszem a képek is elég jól bizonyítják, hogy akkor még semmi bajom nem volt, jól éreztük magunkat, szerettük egymást. Aztán egyik napról a másikra a reggeli ébredéskor olyan vagyok, hogy ha hozzám szólnak pofán vágom az illetőt :O Nagyon furcsa volt így érezni magam, de még furcsább volt rájönnöm, hogy tényleg ez lehet a bajom. Hiszen olyan nincs, hogy egész hónapban, meg azelőtt 8 évig minden tökéletesen működik kettőnk között, aztán egy nap rádöbbenek, hogy minden szar. Ilyen nincs. Én is csak bambultam ki a fejemből és nem értettem a saját viselkedésem. Mintha aznap nem is én lettem volna ott a testemben, hanem valaki más, aztán másnap visszatértem és értetlenül álltam az események fölött. Zsófi magyarázata azonban sok mindent megvilágított, és tartok tőle tényleg a menzesz volt az, ami ennyire megváltoztatott. Elvégre ilyenkor felborul a hormoháztartásunk, megváltozik tőle a viselkedésünk, és habár nekem eddig nem volt ilyen problémám, azért mégis csak 25 éves vagyok, lehet változik az én szervezetem is. Nagy kő esett le a szívemről, mikor kiderült, hogy csak ez volt a bajom, ugyanakkor két dolog továbbra sem hagyott nyugodni. Elsőként arra gondoltam, hogy akkor én minden hónapban házisárkány leszek és nem lehet majd megmaradni mellettem? :O Mert az azért nagyon durva lenne, ha ezt a drága embert állandó jelleggel kitenném ilyen szörnyűségnek. Zsófi az önkontrollt tanácsolta, amit bizony sokáig gyakorolni kell, de azt hiszem fel fogom jegyezni a naptáramban "Hiszti-nap" címszóval a menstruációm előtti napot, hogy legalább fel tudjak készülni arra, ha elborul az agyam. Most még csak nem is gondoltam ilyesmire és olyan elemi erővel tört fel belőlem a hárpia, hogy az valami borzalom. Viszont legközelebb már számítani fogok rá és talán jobban fogom tudni kezelni. A másik kérdés pedig az, hogy mi lesz így szegény Viktorral? Mert az odáig oké, hogy tegnap elmagyaráztam neki ezt az egészet és meg is értette, de a fájdalom továbbra is benne van. Mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Viktor szörnyen érzékeny ember annak ellenére, hogy milyen marconának mutatja magát. Rendkívül rosszul estek neki mindazok, amiket mondtam neki, és ezeket nem tehetem semmissé. Azzal próbálom vigasztalni, hogy semmi nem volt igaz abból, amit mondtam, egyszerűen behisztiztem, és habár elfogadta, mégis ott van benne az a sok tüske... :( És most pont ugyanolyan pocsékul érzem magam, mint legutóbb. Viktor azt mondta, hogy már épp túltette volna magát az előzőn, aztán megint a képébe kapta ugyanazokat a szidalmakat, mint egy hónappal ezelőtt (és tényleg napra pontosan ugyanúgy történtek). El sem tudom képzelni mennyire megszenvedte ezt az egészet. Mivel semmissé nem tudom tenni a történteket ezért egyedül azt tudom tenni, hogy igyekszek mindent visszaterelni a régi kerékvágásba, Viktorral tripla olyan kedves és odaadó lenni, mint eddig, és reménykedni, hogy mindez nem történik meg még egyszer. Talán most, hogy már tudok erről és fel tudok rá készülni, jobban fogom kezelni a helyzetet.
Ezek után értettem csak meg igazán, hogy a kimondott szavaknak mekkora súlya van és mekkora fájdalmat képesek okozni. Nem lehet őket visszavonni. Nem lehet őket ki nem mondottá tenni, mert a bántalmazott fejében örökké ott fognak kavarogni, és mivel Viktor Skorpió, örökre meg is jegyzi őket. Szerencsére az egymás iránt érzett szerelmünk mindennél erősebb és ezt is átvészeljük, de innentől kezdve muszáj lesz erőt vennem magamon és jobban odafigyelnem a szavaimra, mert képtelen vagyok elviselni azt a fájdalmat, amit neki okoztam. Tudom, hogy elsősorban nem én vagyok az, akit sajnálni kell és nem is ezt várom, de ez a három nap maga volt a földi pokol. Minden egyes bántó szó egy-egy kés a szeretett személy szívébe, és utána késő bánat, a baj már megtörtént. Megbocsáthat nekünk az illető, de a fájdalom emléke és érzése mindig ott fog maradni benne. Talán azért is emelem ki ennyire a szavak okozta sebeket, mert nekem főleg szóbeli bántalmazásban volt részem, ezeket tapasztaltam meg. Sajnos régen sokszor szenvedtem a családban lelki terror miatt, most pedig én viszem tovább ezt a nem túl nemes hagyományt, de szeretnék ennek véget vetni. Nem akarom, hogy Viktornak és a leendő családunknak ebben kelljen élnie. Meg kell tanulnom, hogy először számoljak el 10-ig, és utána szólaljak meg, ha van értelme és tényleg fontos. Ha nem, inkább csöndben maradok. Ebben az egész szituációban mentségemre szolgálhat a női bajok okozta hormonzavar és hogy emiatt veszítettem el a fejem, de hiába nem terhel már a felelősség, a bűntudat mégis ott van bennem. Teljesen mindegy, hogy egy természetes biológiai folyamat miatt kattantam meg, vagy sem, a végeredmény akkor is az, hogy fájdalmat okoztam a legdrágább embernek az életemben, és ezt valahogy helyre kell hoznom. Nagyon bízom benne, hogy hamar visszaáll a megszokott életünk, én mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Tudom, hogy Viktor lelkét most minden nap minden percében ápolgatnom kell, és meg is teszem, mert őérte mindent, de az is biztos, hogy innentől kezdve nagyon odafigyelek erre a havi dátumra, mert soha többet nem akarom ilyesminek kitenni egyikünket sem. Nagyon furcsa még mindig nekem ez a dolog, holott sok nőnek természetes, de mivel velem eddig kétszer fordult elő, ezért még szoknom kell, hogy ilyesmi megjelent az életemben. Természetesen megtanulom kezelni, hiszen inkább megelőzöm a bajt, mint hogy aztán a romokat takarítsam magam után. Nem tudom hány nőnek vannak ehhez hasonló tapasztalatai, de most valahogy jól esne az a tudat, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hogy nem csak én vagyok ilyen defektes. Szerencsére Viktor azóta egy fokkal már jobban van, még mindig nagyon szeret és én is őt - egy igaz szerelemre épülő kapcsolatot semmi nem tud kikezdeni - még a menstruáció sem :P Örülök, hogy ilyen remek férjjel áldott meg a sors, igazán szerencsés vagyok, hiszen hány férfi ölelné át ilyenkor a nyilvánvalóan méltatlanul kegyetlenkedő feleségét és kezdené el vigasztalni? Mert hogy még ő vigasztalt engem. Azt hiszem a férjem egy igazán különleges, csodálatos ember - nincs hozzá fogható sehol a világon, és nem érdemli meg a ronda bánásmódot. Ezentúl nagyon oda fogok figyelni mindenre és a lelkét még nagyobb kincsként fogom becsülni, mint eddig. Pont azért, mert olyan törékeny. Nem fogok többet hibázni.

19 megjegyzés:

  1. Nekem is elfordul az hogy elborul a bajom a havi bajoknál, vagyis igazából az azt megelőző napokban. Úgyhogy szerintem is bőven lehet ez az oka, plusz a meleg, nyilván máshogy reagál a szervezeted. Érdekes ilyen téren ilyenkor a női agy. Amúgy fiatalabb koromban meg se kottyantak a havi bajok, így 23 felett kezdtem el hisztisebb lenni. Talán azért is mert nem csak a suli terhe nehezedik ránk ilyenkor. Fel a fejjel, biztos vagyok benne, hogy "talpra" álltok, és ugyanúgy szeretitek egymást mint mindig! Örülök, hogy ilyen példaértékű kapcsolatról szerezhettem tudomást általad! Sok sikert kívánok, tudom, hogy sokkal jobban oda fogsz figyelni a tested rezdüléseire és hangulat változásodra, biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá, hiszen már kiderítetted a dolog okát! Innen küldök Neked/Nektek ehhez az időszakhoz sok pozitív energiát! Remélem a pozitív változásról is be fogsz nekünk számolni. Fel a fejjel, el jön még az a pillanat mikor erre a dologra úgy fogsz tekinteni mint elmúlt bánat csupán. Talán még nevetni is fogtok tudni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Azrail!
      Nagyon jól esett olvasni a soraidat. Akkora pancsernek érzem magam emiatt, de valahogy megnyugtatott, hogy te is szoktál ilyesmit tapasztalni, és hogy bátorítást kapok általad :) Még ha nem is ismerjük egymást, nekem ez sokat jelent. A meleget el is felejtettem említeni, pedig pont aznap volt közel 40 fok, úgyhogy biztos az is közrejátszott a hangulatom alakulásában. Köszönöm a biztatást, nagyon igyekezni fogok, hogy többet ilyesmi ne forduljon elő, bőven elég volt kétszer átszenvedni magunkat ezen. A pozitív energia meg mindig jól jön, azért is nagyon hálás vagyok :) Bízom benne, hogy később már nem is fogunk erre emlékezni, mert le fog foglalni bennünket a boldogságunk, és akkor nem lesz időnk ilyesmiken elmélkedni.

      Törlés
  2. Elborul az agyam akart az lenni. T9 tréfát űz velem :) Nem vagy egyedül ezzel a."gonddal". Ha rám jön az agyvihar Párom már kérdezi hogy meg fog jönni? :-D aztán rájövünk hogy igen és le is állok. :) Tudni fogjátok ezt kezelni, én tudom!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, fel sem tűnt a gépelés, míg nem hívtad fel rá a figyelmem ;) Hát, akkor ezek szerint én is beálltam a hisztérikák igen népes táborába. Sebaj, megtanulom kezelni valahogy :) Ha másoknak sikerül, nekem is fog ^^

      Törlés
  3. Én a hónap három és fél hetében álomnő vagyok, három-négy napig, mielőtt megjönne, olyan érzelmi hullámaim vannak, hogy csodálom, hogy a párom még nem utált meg. Nagyon nagy önkontroll kell hozzá, hogy ne kezdjem el a szokásos lemezt, hogy engem éppen mi bánt vele, vagy a világgal kapcsolatban. De ha mégis idáig fajul, akkor mindig mondom neki, hogy bocs, de hó vége van, és nem őt akarom bántani.
    Ha esetleg nyomja ez az egész a szívedet, akkor szerintem üljetek le Viktorral, és járjátok körbe a problémát. Mi vezetett idáig, hol tartotok, miért tartotok ott, ki mit érez. Utána tűzzetek ki célokat, terveket, B-terveket a kapcsolatotokkal, a lehetséges kezelési irányokkal. Fogalmazzátok meg ezeket. Utána pedig, próbáljátok meg gyakorolni, gyakorlatba átültetni. – Gondolok itt arra, ha csúnya dolgokat vágtok egymás fejéhez, vagy csak te az övéhez, utána keresd a társaságát, és mondd el neki, miért reagáltál úgy, ahogy. Ha normális és szeret, akkor ebben partner lesz, és át tudjátok hidalni ezt.
    Nálunk bevált.
    A blogomon rákeresel a „diadal” szóra, akkor valahol ott megtalálod ezt.

    Amúgy szerintem a meleg is betette a kaput, illetve az sem mindegy, milyen behatás ért előtte érzelmileg.

    Viszont, ha belegondolsz, akkor együtt ugorjátok át ezt az akadályt, és ő is, te is fel tudtok erre készülni legközelebbre.
    Nem hiszem, hogy a lelki terrort tovább viszed. Felismerted ezt a „hibát”, és kezelni próbálod. És ez jó! Fejlődsz!

    Nemcsak számolni tanulj meg, hanem kommunikálni is. Sokkal jobb leülni, átbeszélni, mint hagyni, hogy „megnyugodjon”, vagy „felejtsen” valaki.

    Bocsi, kicsit hosszú lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ilyen hosszan írtál! :) Egyre kevésbé érzem magam szarul, ahogy egyre többen említitek meg, hogy ti is szenvedtek ilyesfajta problémákkal. Az egyetlen, amit tehetek az, hogy megpróbálom kordában tartani magam és figyelni a viselkedésem. Ha érzem, hogy kezdek logikátlanul viselkedni, akkor kell nagy levegőt venni és kontrollálni magam. Nagyon sokat beszélgettünk tegnap erről és elfogadta, megértette, hogy valószínűleg erre minden hónapban számíthat (hacsak nem leszek olyan, mint Bella Swan és nem lesz hihetetlen önuralmam :P), de szerencsére az érzéseink csöppet sem változtak. Viktor váltig állítja, hogy én vagyok a mindene, nagyon szeret és velem akar maradni élete végéig, márpedig ha ez meg van (részemről is maximálisan), akkor minden problémán át tudunk evickélni, együtt. Mi mindig leülünk megbeszélni a problémáinkat, ezért is működik olyan jól a kapcsolatunk már 8 éve. Most már inkább csak az a rossz, hogy meg kell várni, míg ez a feszült légkör-maradék el nem távozik tőlünk. Szerencsére nekem sosem volt gondom a kommunikációval, Viktor az, aki nehezebben mondja el az érzéseit, de szerencsére most elég jól át tudtuk beszélni a dolgokat és minden rendben köztünk, csak még le kell csillapodnia a kedélyeknek. Nagyon köszönöm a segítséget és a biztatást! :)

      Törlés
    2. A pasik nehezen beszélnek arról, ami bennük zajlik. Nagyon sok munka és türelem kell ahhoz, hogy ténylegesen beszélni tudjatok róla.
      Annak örülök, hogy sikerül megbeszélni, de ha mondhatom, akkor a jövőben, bármi van bármelyikőtökben, maradéktalanul beszéljétek meg.
      A másik, hogy arra vigyázz, hogy amikor kezdeményezel, az ne számonkérés legyen, hanem őszinte érdeklődés. Akkor hamarabb megnyílik, és nem zárkózik be.

      Törlés
    3. Viktornál ez nem csak olyan alap-pasi-zárkózottság, hanem sokkal nehezebb dolog. Nagyon nehezen kommunikál, de velem szerencsére tud beszélgetni, meg még néhány kivételes emberrel. A beszélgetést pedig kedves tőled, hogy hangsúlyozod, de én magam is ezt a filozófiát vallom mióta csak élek, úgyhogy nem lesz vele baj :) Kicsit rossz ez, mert úgy jöhetett le neked, hogy mi nem beszélünk meg semmit, holott a kapcsolatunk eleje óta minden problémán átrágjuk magunkat és ez számomra alap. Sőt, én szoktam javasolni ismerőseimnek, barátaimnak a beszélgetést, mert azzal lehet a legjobban megoldani mindent, ha őszintén megnyílunk a másiknak. Ettől függetlenül köszönöm a jó szándékodat :)

      Törlés
    4. Nem gondoltam azt, hogy nem beszéltek, csak én szerintem beszéd-centrikus vagyok, főleg egy kapcsolatban. Nem akarok kórosan mindent megbeszélni, de hidd el nekem, hogy egy pasinál az sokat számít. Ha meg nehezen megy neki, még inkább.

      Törlés
    5. Sőt, minden emberi kapcsolatnál fontos a beszélgetés.

      Törlés
  4. Ezekre az a megoldás, amiket leírtál, és amiket Zsófi is tanácsolt. Számolni vele, számítani rá, megtanulni kezelni, és most ápolni a kedvesed lelkét.
    Hogy lásd, nem Te vagy defektes, íme néhány példa... Ehhez hasonló konkrétan még nem történt velem, de én is hajlamos vagyok meghülyülni, mikor menzeszem van. Annyira nyomorultul tudom érezni magam, és bármit mondanak nekem, megbántódom, semmi sem tetszik, minden idegesít... meg tudnék fojtani bárkit, aki hozzám szól. Intő példaként ott van előttem anyukám, aki egy nagyon aranyos ember, de nem a türelem szobra, és hajlamos máson kitölteni a frusztrációját, ez négyhetente csak fokozódik. Mindenért kiabál, és szörnyű dolgokat tud mondani. Ismerem magamat is, tudom, hogy nekem is meg kell tanulnom visszafogni magam, illetve a hormonjaimat, mert az, hogy épp menstruálok, nem mentség, legalábbis egy bizonyos ponton túl nem az.
    A nagynéném jövőre lesz negyven, soha nem volt ilyen gondja, nagyon türelmes és toleráns ember, ritkán idegesíti fel magát igazán. És nemrég ő is ilyesmire panaszkodott... ő ezeket úgy előzi meg, hogy bevesz két Valerianát aznap reggel. Nem híve ő sem az ilyesminek, de azt mondta, neki így a legegyszerűbb, nem múlik el tőle minden gondja, de legalább biztos lehet benne, hogy nem fog hisztirohamot kapni és kiabálni a kislányával.

    Biztos nem könnyű most neked, mert soha nem volt hasonló gondod, de ha odafigyelsz, minden rendben lesz :) ha már nem fogja annyira bántani Viktort, ami történt, biztos vagyok benne, hogy neked sem kell majd aggódnod. Most mindkettőtöknek új és elhiszem, hogy nagyon nehéz is. Majd együtt megoldjátok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most olvastam a többiek válaszait, és igen, meg kell tudni beszélni az ilyesmit, sokkal egyszerűbb, ha mindkettőtöknek tiszta a helyzet :) néha nekem is emlékeztetnem kell az uramat, mert egyszerűen nem érti, miért vagyok rosszkedvű, a végén még azt hiszi, vele van a baj, vagy ilyesmi.

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm a te kommentedet is! :)
      Nos, én nem tudom, hogy gyógyszerhez folyamodnék-e, jobb szeretem önerőből megoldani a problémáimat, de lehet ha az illető helyében lennék én is ezt tenném. Ki tudja hogy fogom a későbbiekben viselni, lehet én is ráfanyalodom, de egyelőre megpróbálom kontrollálni magam. Mindenesetre nagyon tanulságos volt olvasni az általad felhozott témákat, és igen, még szokni kell, hogy ez része lett az életemnek, de majd csak megoldjuk valahogy. Sok jó tanácsot kaptam, amiket ki is fogok próbálni, köszönök szépen mindent!

      Törlés
  5. Visszaolvasva a válaszokat örülök, hogy nem csak én szoktam hasonló cipőben járni. Nálunk mindig az van, ha hülye vagyok párom fogja magát és lelép...szó szerint...akkora törés neki, hogy szó nélkül hozzávágok valami okosságot, aminek semmi logikája, hogy napokig inkább kínkeservesen jár haza, és ha lenyugodtam és normálisan lehet beszélni velem közli, hogy szeret csak hülye vagyok és nem érzi jól magát itthon ilyenkor. Amikor rámtör a hülyeség észre sem veszem miket csinálok. Mint a fekete köd. És a legszomorúbb (valaki fentebb írta kommentben) , hogy anno amikor suli volt, még nem volt ilyen probléma. Beütött a felnőttlét és ránkszakadt minden. A hétköznapok elnyelnek, próbáljuk túlélni a napokat a melóhelyen, a számlák csak jönnek, folyton költjük a pénzt, alig van idő saját dolgokat csinálni és pihenni. Én azt vettem észre, hogy a pihenés hiánya hozza ki a legrosszabbat belőle. Egy húzós hét után félek magamtól.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, Barbi, én nem is gondoltam volna, hogy ezt ti is ilyen nehezen kezelitek :O Meg belőled sem tudom kinézni, hogy elborulna a buksid, olyan tünemény vagy. De úgy látszik sajnos ilyenkor a legtöbb nő elviselhetetlen. És igen, én is mostanában, a stresszes időszakban kezdtem el érezni magamon a változást. Most jön az, hogy visszasírjuk a sulis éveket, amikor nem volt más dolgunk, mint tanulni, de közben tudtunk pihenni, voltak szünetek, stb. Hát ezeknek a felnőtt élettel vége, és mi még csak az elején vagyunk. Mit mondjanak azok, akik már 20-30 éve melóznak? :S

      Törlés
  6. Nekem február környékén diagnosztizáltak hormonzavart egy természetgyógyászati kivizsgáláson, tehát nem tudom, hogy mi igaz és mi nem belőle, viszont olyan március óta hihetetlen, hogy hogyan tudok viselkedni. Rám mindig azt szokták mondani, hogy iszonyú higgadt vagyok meg sztoikus nyugalom stb. de mostanában teljesen hülye tudok lenni és iszonyú pici dolgokon kiakadni, hogy aztán elefántot preparáljak a bolhából. Nagyon szörnyű ez, mert én mindig nagyon türelmes voltam. A furcsa az, hogy nagyon problémás gyerekekkel foglalkozom és velük pl. totálisan türelmes vagyok, de az is igaz, hogy én nagyon külön tudom választani a magánéletem a mindennapi egyéb eseményektől... hát nem tudom, de sokszor saját magam sem tudom elviselni...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen, hogy ezek a nyavalyás kis hormonok mit tudnak velünk csinálni :O Azért neked rosszabb lehet, mert nem csak bizonyos napokon jöhet elő a hangulatingadozás, hanem bármikor. Így pedig még fel sem lehet rá készülni, szörnyű lehet :( Az viszont nagyon jó, ha külön tudod választani a magánéletet a munkától, és ahol kell, ott helyt állsz. Én is szeretnék ilyen lenni, de én sajnos szörnyen érzelem vezérelt ember vagyok. Önmagamat pedig néha én sem tudom elviselni, de ezzel biztos sokan vagyunk még hasonlóan :D

      Törlés
  7. Én az utóbbi pár évben vettem észre hasonló hisztériás rohamot magamon mielőtt megjönne. Én is 25 éves vagyok :) Mikor minden ok nélkül kicsit ingerültebb, nyugtalanabb kezdek lenni, akkor már tudom, hogy mitől van. Borzalmasan gyűlölöm ezt az állapotot, mert nagyon befolyásolja a napjaimat, sokkal érzékenyebb vagyok. Olyan is volt, hogy az egyetem titkárságán sírtam el magam. Képzelheted mennyire szégyelltem magam a gyerekes viselkedésem miatt. Ilyenkor például sokkal féltékenyebb vagyok :)Aztán ha megjön hihetetlenül megnyugszom, kitisztul az agyam és mindent teljesen racionálisan látok, és persze sokszor szégyellem magam. No, de ezzel együtt kell élni, és igen, önkontrollra van szükségünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdem úgy érezni a példáitokat olvasva, hogy csoda, hogy eddig megúsztam ezt az egészet :O Most viszont rendesen bepótolja az elmúlt éveket a drága hormonháztartásom, úgyhogy igyekszem rá felkészülni.

      Törlés