Rég töltöttem már ki hasonlót, de most Bia oldalán rátaláltam egy jó kis TAG-ra, ami nagyon megtetszett. Az abc betűi szerint kapunk kérdéseket, ami egy kicsit megint ahhoz segíti hozzá a többi embert, hogy jobban megismerjenek. Lássuk!
A - Alvás: Hogyan alszol?
Mélyen és vízszintesen. Egyébként meg viszonylag változatosan. Egy ideig csak a bal oldalamra fordulva aludtam el, ennek az lett az eredménye, hogy a bal lapockám egy merő roncs, recseg-ropog, mint egy gépágyú, ezért rászoktattam magam a jobb oldalon való alvásra, hogy az a lapockám is tönkre menjen. Hason nem szeretek aludni, háton pedig szeretnék, csak az ikrektől nem tudok :D
Á - Álmok: Mi a legnagyobb álmod?
Nincsenek nagy álmaim. Csak egy takaros, meghitt otthont szeretnék, ahol Viktorral boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Szeretnék legalább egy gyerkőcöt, de kettőnek örülnék a legjobban, egy kutyust, meg néhány idegesítő szomszédot, hogy teljes legyen ez a romantikus idill :P
B - Barátok: Ki a legjobb barátod?
Régen borzasztó nagy vitáim voltak ezen titulus miatt. Sokan szerették volna, hogy a legjobb barátomnak hívjam őket, aztán azóta úgy döntöttem, hogy nem fogok további konfliktusokat generálni ezzel. Mivel kevés igazi barátom van (egy kezemen meg tudnám számolni), ezért őket mind a legjobb barátaimnak tekintem. Nem is tudnék közöttük fontossági sorrendet kialakítani, mert mindüket ugyanúgy szeretem.
C - Cejetem, köcce, civi: Mit gondolsz a "cuki" nyelvről?
Azt, hogy a falra mászok tőle.
D - Dac: Mennyire vagy dacos?
Mivel büszke és önérzetes személyiség vagyok, ezért sajnos igen gyakran, de dolgozom rajta.
E - Ellenzem: Mit ellenzel, mivel nem értesz egyet?
Nagyon sok mindennel, órákig eltartana a felsorolása. De csak hogy néhányat említsek; agresszió, lelki terror, elnyomás, ismeretlenül ítélkezés mások felett
É - Éneklés: Szoktál énekelgetni?
De még mennyire. Legtöbbször észre sem veszem magam, olyan ösztönösen jön számomra a dudorászás, aztán csak arra figyelek föl, hogy Viktor bámul rám, majd közli, hogy megint énekelgetek :D Rosszabb esetben a metrón figyelek fel az engem bámuló emberekre és akkor esik le, hogy basszus már megint kornyikálok :D
F - Foci: Szereted a focit?
Teljesen hidegen hagy. Most mit izgasson, ahogy egy rakás izzadt hapsi szalad egy labda után?
G - Gázos dolgok: Milyen gyakran kerülsz kellemetlen szituációba?
Eléggé csetlő-botló típus vagyok és szörnyen szerencsétlen. Murphy bácsi nem szeret engem. Minden kellemetlenség, ami megeshet velem, az meg is történik. Nem tudom miért, de olyan kétballábas tudok lenni, hogy megbotlom a saját lábamban, vagy az egyenes úton is eltévedek. Meg néha lassan forog az agyam és nem esnek le dolgok, amik megint nevetséges helyzetbe sodornak. Erre szokta Viktor kedvesen azt mondani, hogy olyan kis picúr vagyok :)
Gy - Gyermeki lélek: Vannak "gyerekes" tulajdonságaid?
De még mennyire! A lelkességem, a rajongásom bizonyos dolgok iránt, az őszinte érdeklődésem a világ felé,
az olthatatlan tudásszomjam mind ahhoz köthetőek, hogy gyermeki lélek vagyok. Tiszta szívből tudok nagyon jóízűen nevetni, imádom a meséket, kedvelem a gyerekek társaságát és örülni tudok minden apróságnak, amivel megajándékoznak :)
H - Házimunka: Mit szeretsz és mit utálsz a házimunkák közül?
Imádok mosni és teregetni, a napon szárított, frissen mosott ruha illatánál nincs jobb a világon. A mosogatással sincs bajom, csak az zavar, hogy lepattogzik tőle a körömlakkom, de így legalább meg van az indokom arra, hogy gyakrabban váltogassam a színét. Viszont a porral kapcsolatos takarítást utálom, tehát a porszívózást, a portörlést. Ezeket Viktor csinálja helyettem, mert én az allergiám miatt két perc alatt képes vagyok befulladni, és aztán egy hétig használhatatlan vagyok.
I - Időjárás: Mennyire befolyásolja a hangulatodat az időjárás?
Nagyon, de jó Rák módjára teljesen fordítva működöm, mint a legtöbb ember. A borús, esős időben érzem nagyon jól magam, ha meg hét ágra süt a nap, akkor konkrétan ki sincs kedvem dugni az orrom otthonról. Utálom a meleget, a napfényt, amtől kipattog a bőröm és utálom, hogy ilyenkor minden ember kirajzik az utcákra. Télen bezzeg sokkal kevesebben sétálgatnak, meg a szakadó esőben, na olyankor érzem én jól magam.
J - Jóslás: Voltál már jósnőnél?
Nem volt rá szükségem, ugyanis én magam is foglalkozom jóslással. Volt régen egy tarot kártya paklim, amiből remekül tudtam jósolni, de azt azóta már eldobtam, mert nem éreztem hozzám valónak. Valahogy az energiáink ütötték egymást, és azóta is keresem álmaim pakliját.
K - Kávé: Kávézol?
Nem igazán. Néha megkívánok egy kis kávé ízű tejet, de szerencsére nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember, aki kávé nélkül létezni sem tud. A frissen lefőtt kávé illatától pedig egyenesen hányingerem van.
L - Lakás vagy kertes ház?
Inkább lakás. Régen nagyon vágytam egy kertes házra, de rájöttem, hogy túl lusta lennék én azt rendben tartani, a kertet gondozni, stb. A meghittséget és otthonosságot meg nem feltétlenül egy hatalmas kertes házban fogom megtalálni, hanem ott, ahol én megteremtem, amibe a szívemet-lelkemet bele adom.
M - Mars tündér: Kiskorodban szerepjátékoztál a barátaiddal?
Juj, szinte minden nap :D Én voltam jupiter-tündér, és a többiekkel rendszeresen összegyűltünk a kedvenc fák alatt Sailor Moon-osat játszani, aztán az emeletről a felső osztályosok már úgy kiabáltak ki az ablakon nekünk, hogy vegyünk már vissza a hangunkból :P
N - Net, jobban mondva internet: Mennyire vagy net-függő?
Elég sok időt töltök a net előtt, szeretek képeket nézegetni rajta, cikkeket, blogokat olvasni, zenéket keresgélni, de egy idő után ráunok és akkor ezerszer szívesebben nyúlok a rajzfüzetem, vagy az éppen aktuális könyvem után.
Ny - Nyugalom: Mi nyugtat meg a leggyorsabban?
Egy finom meleg, puha ölelés az én drágámtól... :)
O - Osztály: Milyen "szerepet" töltöttél be a középiskolai osztályodban?
Én voltam a különc, akitől mindenki megtartotta a három lépés távolságot és akiről senki nem tudta, hogy most jó fej-e, vagy sem, mert legtöbbször inkább hozzám sem szóltak. Nem csoda, fél méteres karmokkal, bakancsban, talpig feketében járkáltam mindenféle pogány talizmánnal a nyakamban, ez pedig elég elrettentő volt a többiek számára. Aztán év végén, mikor kényszerhelyzetből adódóan a többieknek váltaniuk kellett velem pár szót ledöbbentek azon, hogy én egy kedves, szerethető emberi lény vagyok :D
Ö -Önéletrajz: Mit szeretsz a legjobban beleírni az önéletrajzodba?
Nos, az önéletrajzom eléggé minimalista és lényegre törő, de szeretem megemlíteni az értékes emberi tulajdonságaimat, amit a munkatereletim során is tudok használni. Ilyen például a kreativitás, a tolerancia, a türelem és a jó kommunikációs képesség.
P - Pocsolya: Ha az úton látsz egy pocsolyát, mit teszel / mire gondolsz?
Amit teszek: próbálok úgy túljutni rajta, hogy ne lépjek bele és ne ázzon be a szép kis topánkám. Amire gondolok: de jó lenne pancsolni egyet benne! :D
R - Ravaszság: Mennyire vagy agyafúrt?
Semennyire. Zárkózottságom ellenére nyitott könyv vagyok az emberek számára, minden érzelmem kiül az arcomra és nem tudok semmit sem letagadni. Talán mert túl őszinte ember vagyok.
S - Seb: Van valamilyen sebhelyed?
Van egy pár. Kicsinek szaladgáltam az oviban, aztán egyszer csak észrevettem, hogy már nem haladok tovább. Hátranéztem és láttam, hogy a kezemnél fogva fennakadtam egy szögön. Fázis késéssel kezdtem el sírni, de nem is annyira a fájdalomtól, sokkal inkább a meglepettségtől. Az alkaromat pedig számos seb tarkítja, vágások, amiknek eredetét talán nem kell említenem, de szerencsére szépen halványodnak, illetve anno körzővel belekacoltam a kezembe egy pogány istennő nevét. Mai napig ki tudom venni a betűket a bőrömön.
Sz - Szuper képesség: Milyen természetfeletti képességet választanál, ha lehetne?
Szeretnék tudni lélegezni a víz alatt :)
T - Telefonálás: Szeretsz telefonálni?
Nem, sőt, ha lehet ilyet mondani, kifejezetten utálok telefonálni. Kicsit fóbia-szerű ez nálam, mert mindig, amikor telefonálnom kell görcsbe rándul a gyomrom és nem tudok fogalmazni, meg csak az jár a fejemben, hogy tegyük már le, tegyük már le. Nagyon borzasztó.
U - Utazás: Mit vinnél magaddal egy hátizsákos utazásra?
Csak azt, ami feltétlenül szükséges egy ilyen túrázós kiránduláshoz. Élelmiszert, rengeteg folyadékot, elsősegély csomagot, túlélő készletet, meg ehhez hasonlókat. Ja, és egy fényképezőgépet, hogy meg tudjam örökíteni a szép tájat :)
V - Vasárnapi program: Van vasárnapi rutinod?
Igen, mivel ilyenkor szoktam nagy sütést-főzést csinálni. Általában korán felkelek, majd három fogásos ebédet készítek, amiknek nagyon megadom a módját, igyekszem különleges ételeket választani, amit a hétköznapi idő és erő hiány miatt nem tudnék elkészíteni. Szeretem lenyűgözni Viktort, meg persze önmagamat is, hogy mi mindenre vagyok képes. Utána pedig még kihasználom az utolsó hétvégi óráimat a békés pihenésre :)
Z - Zene: Milyen zenéket hallgatsz?
A JÓ zenéket :)
Ó, tényleg, a víz alatti lélegzés... Az is csodálatos lenne :)
VálaszTörlésBizony ám ^^
TörlésDe jó ez a TAG, lehet kitöltöm én is :)
VálaszTörlésÉn csak ajánlani tudom, nagyon jó szórakozás :)
Törlés