2013. május 28., kedd

Ismerj meg! - 8. rész



Képes lennék egy könyvesboltban élni. Tényleg. Vinném a kis fogkefémet és beköltöznék egy Libribe, miközben egymás után falnám a könyveket. Nekem egy könyvesboltba betérni felér egy lelki terápiával. Imádom azt az illatot, azt a szellemiséget, ami ott búvik meg a polcok között és imádok nézelődni az érdekesebbnél érdekesebb könyvek között. Ha tehetném - és nem dobnának ki -, akár egy egész napot is eltöltenék ott behuppanva az egyik fotelba, valami jóféle könyvvel a kezemben. Ilyen téren elég zombi vagyok, mert ha van rá lehetőségem, akkor én addig fel nem állok egy könyv mellől, amíg ki nem olvastam. Emlékszem anyukám anno úgy parancsolt ágyba, mert reggeltől estig bújtam a könyveket, és csak mosdóba voltam hajlandó kimenni. Az étkezésről is teljesen megfeledkeztem. 





Írországról álmodom. Úgy szeretnék egyszer eljutni oda, a drága Smaragd szigetre! Ez valószínűleg nagyban köszönhető a kelta felmenőimnek, de még ha nem is lenne semmi kapcsolatom Írországgal akkor is vágynék oda, mert az a buja, misztikus, varázslattal teli ország szinte hívogat magához. Egy hozzám hasonló léleknek, aki imádja a zöldet, a természetet, a vad szépséget nincs is más vágya, mint látni ezt a csodálatos országot, ahol mindent körbeleng egyfajta titokzatos, ősi erő. 





Imádok énekelni. Állítólag tudok is :) Egész kicsi korom óta végig kísér a zene iránti szeretet, és az éneklés valahogy teljesen természetesen, magától jött belőlem. Ez a legjobb hangszer, mert bármikor a rendelkezésedre áll és akkor hódolhatsz neki, amikor csak akarod. 12 évnyi kórus és 4 évnyi színjátszózás után szörnyen hiányzik az éneklés az életemből. Eldudorászok én persze bárhol, bármikor, de az nem olyasmi, amire vágyom. Én a dalokkal kiadom az érzelmeimet. Egy-egy jól sikerült dallal én magam is megkönnyebbülök és nagyon is érzem magamon, hogy mióta nincs ez a feszültség levezető forrásom, azóta sokkal frusztráltabb vagyok, mint voltam. Mindig elhatározom, hogy a barátaimmal elmegyek karaoke-zni, de aztán sosem jutok el odáig, hogy meg is valósítsam, így továbbra is csak a négy fal között, egymagamban dudorászom.





Egy igazi, életre szóló barátságra vágyom. Rendkívül fontosak számomra a barátaim. Olyanok ők nekem, mintha a lelkem darabjai más testekben találtak volna menedékre, nekem pedig meg kell őket találnom és meg kell tartanom magam mellett. Ez az, ami számomra igazán nagy nehézséget okoz. Nagyon nehéz természetem van, eddig még nem sokan maradtak meg a társaságomban igazán hosszú ideig és fogalmam sincs, hogy lesz-e olyan barátom, aki életem végéig ki fog tartani mellettem. Én nagyon szeretném, de sajnos senkinek nincs könnyű dolga velem, így aztán gyakran maradok egyedül. Számomra nem csak a Viktorral való szerelmem a fontos, hanem a barátaim is, nem tudok köztük fontossági sorrendet felállítani. Mindkettejüktől másféle szeretetet, másféle törődést kapok, így aztán mindkét kapcsolatra nagy szükségem van. Álmodozom arról, hogy lesznek talán páran, akik utolsó lélegzetvételemig mellettem maradnak, szeretnek és támogatnak, de tényleg olyan nehéz természetem van, hogy fogalmam sincs lesznek-e olyan kitartó emberek, akik a magam köré épített falakat lerombolva igenis makacsul kitartanak mellettem. Szeretném, annyira nagyon szeretném... De ismerve önmagamat, fogalmam sincs megvalósul-e ez az álom.





Olyan zenét hallgatok, amit senki más. Szeretem az érdekes, egyedi muzsikát. Sokszor nem a dallamossága és a könnyű megjegyezhetősége miatt kedvelek meg egy dalt, hanem mert annyira egyedi, hogy már-már nem tetszik és napokig kell hallgatnom, hogy egyáltalán megszokjam. Imádom az elborult hangzásvilágot, a beteg dolgokat és a mások számára zaj-szintet megütő kreálmányokat, mert ezek újszerűek és nem futószalagon gyártott tömegtermékek. Amikor például törzsi fúziós táncosokat nézegetek a neten nagyon sok érdekes zenét hallok, és némelyik tényleg annyira furcsa, hogy egy pillanatig a muzikalitást sem találom benne, de aztán pont ez fog megtetszeni benne - hogy nem egy kész terméket tolnak elém, hanem nekem kell felfedeznem benne a művészit, a muzsikát. Tudom, a legtöbb ember csak kikapcsolódásra vágyik, mikor zenét hallgat, de nekem valami különlegeset is kell kapnom általuk, valami semmi máshoz nem fogható élményt.

2 megjegyzés:

  1. Az első teljes egészében igaz rám is. Nagy tervem az ,ha végre sikerül megnyernem a lottó ötöst akkor egy könyvesboltot veszek magamnak:)

    VálaszTörlés