2013. május 26., vasárnap

Egy kis Müller zsákmány

Még anno karácsonyra kaptunk a munkahelyemen Müller ajándék utalványt, amit most jutott eszembe levásárolni. Lehet, hogy ez most furcsán fog hangzani, de életemben nem jártam még Müllerben és nagyon kíváncsi voltam rá milyen lehet, hiszen mások ódákat zengtek róla. Én a blahán található két szintes üzletükbe tértem be, ahol először az alsó, nagyobb területet néztem meg. Konkrét céllal mentem, mert szerettem volna valami hidratáló arckrémet, ami nem nehezíti el a bőrömet mégis táplálja, és esetleg még allergiás sem leszek rá, mert sajnos elég érzékeny a bőröm. Nyilván az árat is néztem, mert az ilyen ötezer forintos krémekre nem szerettem volna beáldozni. Valami közép kategóriás, megfizethető dolgot kerestem és akkor találtam rá a Helia D érzékeny bőrűeknek kifejlesztett hidratáló arckrémjére.


Még életemben nem használtam a termékeiket, de a leírása nagyon kecsegtető volt, ráadásul nem került embertelenül sokba, így a kosaramban landolt. Azóta már jópárszor használtam és nagyon meg vagyok vele elégedve, mert hamar beszívódik, rendesen teszi a dolgát és nem fullad meg alatta a bőröm. Van egy pici virágos illata, de engem ez nem zavar.
Ezen kívül egy fésülést könnyítő sprayt is szerettem volna, mert a mostani (Schauma) kezd kifogyni. Úgy döntöttem, hogy leszokok a hajbalzsamról, nagyon sok elrettentő dolgot olvastam róla, ezért inkább csak fésülést könnyítő spray-vel fogom megoldani a hajam gubancolódását. Szerettem volna újra vásárolni ezt a bevált terméket, de sajnos nem találtam, így kénytelen voltam más márkáknál körülnézni. Végül a L'Oreal Elséve nutri-gloss light spray-e jött velem haza.


Egyelőre még nem próbáltam ki, de hasonlóakat ígér, mint a Schauma, úgyhogy már nagyon várom, hogy kipróbálhassam.
Természetesen miután ezeket a vágyott darabokat beszereztem kicsit körbe kellett néznem, hiszen akkora volt ez az üzlet, hogy muszáj volt szemre vételeznem az áruját. Naná, hogy a finomságok mellett kötöttem ki, pedig megfogadtam, hogy soha többet bolt nasi. Na de ha Nutelláról van szó, akkor a szükség törvényt bont, így ez a számomra új finomság is jött velem haza két példányban.


Én most kóstoltam először, nagyon ötletes, pici keksz rudacskákat lehet mártogatni a Nutellába, valami isteni. Persze a készítők csaltak, mert a doboz azt hitetné el velünk, hogy ugyanannyi Nutella van az egyik rekeszben, mint amennyi keksz, de az sajnos csak félig van töltve :( Sebaj, azért egyszer jó volt kipróbálni.
Aztán felmentem a felső szintre, ahol a smink cuccokat lehetett megvásárolni. Úgy éreztem magam, mint Ali baba a rablók arannyal teli barlangjában. Természetesen itt olyan termékek voltak, amiknek az áraitól kihagyott pár dobbanást a szívem (életemben nem költenék 25 ezret egy rúzsra), de voltak olyanok is, amik még belefértek a keretembe és nem feltétlenül olyasmik, amiket egy dm-ben, vagy egy Rossmanban be tudok szerezni. Rögtön az elején megpillantottam a Make Up Factory egyik mono szemhéjpúderét és egyszerűen nem bírtam róla levenni a szemem. Mindenki tudja rólam, hogy imádom a csillogó dolgokat (biztos, hogy szarka voltam előző életemben), és ez a festék nem csak hogy brutálisan csillámos volt, de még ráadásul sötétszürke is, ez a kombináció pedig rögtön megdobbantotta az én kis goth szívemet. Az ára mondjuk igen borsos volt, 3700 forint, ezért hiába volt szerelem első látásra úgy voltam vele, hogy egyszer tudok itt úgy vásárolni, hogy nem a fizetésem megy rá, akkor már vigyek haza minél több cuccot, még ha azok olcsóbbak is. Így aztán elnézelődtem az olcsóbb termékek felé, de a szívem visszahúzott a sötét kis szépségem felé. Fél óráig próbáltam valami ahhoz hasonló csodát találni, esetleg több félét is, de végül győzött a szerelem, megvettem a drágaszágot.


(a bal szélsőről van szó, de a kép nem adja vissza a teljes valóságot, mert ez természetes fényben úgy csillog, mint valami goth diszkógömb :D)

Azóta még nem próbáltam ki, de biztos, hogy hamarosan sort fogok keríteni rá. Nem vagyok szívbajos típus, simán fogom viselni hétköznap is, hiába mondta az eladó, hogy ez esti bulisminkhez tökéletes. Nem igazán szoktam az ilyesmiket figyelembe venni, aszerint sminkelem magam, amilyen éppen a hangulatom és nem érdekel, ha nagyon feltűnő. Remélem lesz alkalmam képeken is megmutatni, mert valami káprázatos, most viszont sajnos csak mások tollával tudok ékeskedni.
Ezen kívül sampont váltottam, a Gliss Kur szilikonmentesét leváltotta a Fructise szilikonmentese, a különbség pedig ég és föld. Soha többet Gliss Kur, pedig esküszöm nagyon próbáltam szeretni és nagyon sokáig ezt használtam, mondván egyszer csak megszokja a hajam. Hát nem így lett. Viszont a Fructise nagyon jó, nem szárítja a hajam, kellemes az illata és nagyon-nagyon kevés elég belőle.
Hát ezeket sikerült vennem, de remélem még lesz alkalmam (és pénztárca keretem) visszamenni oda, mert rengeteg mindent el tudnék onnan hozni :)

2 megjegyzés: