Egy különleges barát

Ezt a bejegyzést hálám jeléül írom annak az embernek, aki az elmúlt napokban-hetekben teljes vállszélességgel állt mellettem és a legmélyebb gödör aljáról is összekapart. Már senki előtt nem titok, hogy mennyire meg tudom szenvedni a betegségemet. Nem vagyok nyafogós fajta, legtöbbször magamban tartom a bánatom, a fájdalmam, de van nálam is egy határ, amit ha átlépek képtelen vagyok tovább erős maradni. Olyankor sajnos a hozzám legközelebb álló emberre borítom rá azt a bizonyos lelki szemetest, amit érthető okokból nem sok ember szokott szeretni. Ezzel szemben ez az ember olyan mély érzésekről tett tanúbizonyságot felém, amiről álmomban nem gondoltam volna. Én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire törődik velem, akinek ennyire fontos vagyok. Vágytam rá, persze. Mindenki szeretne egy olyan barátot, akire bármikor számíthat, de nagyon jól tudjuk, hogy a szeretteinknek is ezer dolga, nyűgje-baja van, így aztán nem csodálkozunk, ha nem mindig jut ránk idő. Nekem szerencsére elég sok barátom van - némelyik általánosból, gimiből, vagy éppen az internetnek köszönhetően és én mindegyiküket teljes szívemből szeretem. Tudom, hogy számíthatok rájuk is, ha gond van, de hát élik ők is a maguk kis életét, küzdenek ők is a maguk bajaival, ebből pedig nem is csinálok problémát. Viszont ez az illető olyasmit tett, amit értem még senki nem - félredobta a saját problémáit (holott neki is van nem egy, és nem kettő), és rengeteg időt szentelt rám. Nem csak üres fecsegés volt, vagy figyelemelterelés, hanem igazi, mélyre szántó, őszinte és együtt érző beszélgetés, támogatás. Olyan empátiával közeledett felém, amire csak nagyon kevés ember képes. Éreztem, hogy szenved miattam, és hogy ha tehetné azonnal ugrana hozzám, hogy segítsen és személyesen is támogasson, de erre sajnos akkor nem volt lehetőségünk, hiszen ő nagyon messze lakik tőlem. A sors furcsa fintora az, mikor a legközelebbi barátodat a legtávolabbi helyre rakja tőled. Mégis annak ellenére, hogy oly távol élünk egymástól és hogy ritkán tudunk találkozni mégis ő az, aki elsőként siet a segítségemre és olyan szeretetről tesz tanúbizonyságot, amin én komolyan ledöbbenek. Olyan kedves, őszinte, szeretettel teli dolgokat mondott nekem, olyan jól tudta mire van szüksége a lelkemnek, hogy az már szinte félelmetes volt. Az ember álmodozik egy ilyen barátról - elképzeli, hogy lesz valaki, aki teljes mértékig megérti, elfogadja és szereti, őszintén érdeklődik iránta és nem csak udvariasságból, és ha váltunk egymással pár szót, akkor annak valódi tartalma van. Nem egymás mellett beszélünk el, hanem tényleg a legmélyebb érzéseinkről beszélgetünk. A sok barátom közül mindegyik egy külön imádni való személyiség. Van, akit a humora miatt szeretek, mást pedig a különleges jelleme miatt. Őt viszont azért szeretem, mert őszintén figyel rám és olyan, mintha magamat látnám fiatalabb kiadásban. Mintha a kishúgom lenne. Akármilyen baja van, egy szempillantás alatt képes félretenni ezeket értem és onnantól kezdve csak rám figyel, csak velem törődik. Pedig tudom, neki is oly sok minden nyomja a lelkét, mégis engem helyez előtérbe. Úgy tud aggódni értem, hogy én ilyennel még nem találkoztam. És be kell valljam, jól esik. Jól esik, mikor törődnek a lelkemmel, mikor érzem, hogy fontos vagyok és figyelnek rám. Hogy egyszer engem ápolgatnak, és nem fordítva.
Zsófi, én nem tudok neked elég hálás lenni azért, amit az elmúlt időszakban végig csináltál mellettem. Csak annyit tudok századszorra is mondani, hogy őszintén, szívből köszönöm, hogy vagy nekem, hogy vagyunk egymásnak! Nagyon várom már a szombati találkozót, hogy akkor végre személyesen is beszélgessünk, és hogy megölelgethesselek. Köszönök mindent!