2013. január 14., hétfő

30 nap Gothoknak - 2. rész

Oszd meg a "baby bat" (kezdő goth) korszakod képeit és tapasztalatait!

Hűha... Kezdjük talán akkor a tapasztalatokkal, a végén pedig mutatok pár képet az akkori énemről. Nos, nagyjából 14-15 éves korom környékén kezdtem el láthatóbban is a goth stílus felé orientálódni. Ez elsőként abban látszódott, hogy befesthettem a hajamat sötétbarnára, majd rá kis idővel fekete lettem. A ruháimat igyekeztem lecserélni, hiszen a rocker korszakomból próbáltam kilépni, de természetesen nekem sem volt pénzem drága ruhákra. Bevallom, mai napig nem érzek késztetést arra, hogy csicsás fűzőkben parádézzak az utcákon - jobb szeretem a stílus letisztultabb, elegánsabb verzióját. Persze tiniként még kialakulóban volt az ízlésem, de édesanyám hatalmas segítség volt számomra. Tudom, hogy a legtöbb ember hatalmas harcot vív a szüleivel azért, mert állandóan feketét hord, de velem pont az ellenkezője történt. Édesanyámnak nagyon tetszett az új stílusom, hozzám illőnek tartotta, és mindent megtett azért, hogy valami újdonsággal lepjen meg. Ő vette nekem az első bordó rúzsomat és az első fekete felsőmet is, ezután pedig mindig együtt mászkáltunk vásárolni. Ha ilyenkor megláttam egy gyönyörű, fekete csipkés felsőt, vagy bármi mást, ami megtetszett és illett hozzám, legtöbbször anyu meg is vette nekem, mert imádta a kinézetemet. Főleg a blúzokért és a különleges megoldású felsőkért voltam (és vagyok) oda. Egy ideig csakis és kizárólag feketét hordtam, manapság már néha vegyítem mindezt egy kis lilával, vagy pirossal. Szóval a ruházatom eléggé egyszerű volt, de legalább csinosnak és elegánsnak éreztem magam. Blúzokban és szövetnadrágokban jártam, meg persze bakancsban. Sajnos elég sokáig rám ragadt, holott cseppet sem nőies így visszanézve. A sminkem akkoriban nagyon egyszerű volt, sima fekete szemceruzás megoldás, de idővel szívesen kísérletezgettem másfajta dolgokkal is. Rúzsokban mindig is a sötétebb színeket kedveltem, de volt egy időszakom, mikor ezüstös színű szájjal mászkáltam, érdekes volt :D A legborzasztóbb dolog a fejemen a szemöldököm volt, vagyis inkább a nem létező szemöldököm. Alig volt pár szál, az is mind szőke, szóval muszáj volt rajzolnom, de had ne mondjam milyen béna voltam az elején :D A hajammal többnyire nem foglalkoztam, kibontva hordtam és hagytam nőni, ameddig csak lehetett. Persze itthon néha muszáj volt fényképezgetnem magam, és olyankor elvontabb dolgokat is kipróbáltam - feltupíroztam a hajam, kipingáltam magam és olyan képeket készítettem, mintha éppen meg akarnék gyilkolni valakit :D Ja, és évekig nagy jellegzetességem volt a rettentő hosszú körmöm. Állandóan bordóra lakkoztam, jó feltűnő volt és nagyon szerettem is. Összességében így visszatekintve annyira talán nem voltam gáz kezdő goth korszakomban, inkább csak abba lehetne belekötni, hogy a ruháim nem voltak épp a leggothosabbak, de hát istenem, szegény ember vízzel főz. Én szerettem a gönceimet, jól éreztem magam bennük és ez volt a lényeg. Most pedig jöjjön néhány kép a régi időkből. Sajnos néhány igazán régi képet nem találtam már meg a gépemen, de amint látom úgy is lesz még múltidéző kérdés, addigra előkeresem. Addig is sokkhatásra felkészülni :P  














7 megjegyzés:

  1. Az első képen nagyon jól nézel ki! Természetesen mindegyiken csak az a kedvenc:)

    VálaszTörlés
  2. Úristen tiszta retro! :D Hú de rég volt :D Emlékszem a szétfolyt sminkre, hú de botránkoztak a suliban :D

    VálaszTörlés
  3. Annyira trú képek :D Én olyan jókat nevettem a saját képeimen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én inkább szörnyülködöm némelyiken :D

      Törlés
    2. Azért bevallom,hogy nekem is van olyan amit semmi pénzért nem hoznék nyilvánosságra :D De na,volt ilyen időszakunk is, ez ellen nem lehet mit csinálni- néha jó nosztalgiázni :D

      Törlés