2012. június 11., hétfő

Levél önmagamnak

Szervusz, kedves leányzó!
Talán azt hiszed nem ismerjük egymást, pedig igazából jobban ismerlek, mint bárki más ezen a világon. Szeretnék most néhány szót szólni hozzád, ha megengeded. Tudom, az életed tele volt nehézségekkel. Annyi gondod és bajod volt, annyi szívfájdalmad, hogy szinte ki sem látszottál belőlük. Látom rajtad. A tükör másik oldalán még mindig bennem élsz, s mikor azokba a zöldesbarna szemekbe tekintek, ott látlak téged még most is. Látom, mennyire nehezen viseled az élet rád rótt terheit, s hogy néha legszívesebben elmenekülnél valahová messzire, ahol nem érhet el senki. Tudom, hogy rengeteg napot töltöttél szomorú elmélkedéssel, hogy rengeteg éjszakát töltöttél a párnádba fúrt arccal, csöndben sírdogálva. Tele vagy aggodalommal, amikről senkinek nem tudsz beszélni, mert nincs, aki meghallgatna. Úgy érzed, hogy a világ legyűrt, legyőzött téged, és lassan eltűnsz a semmiben. Fáradt vagy és elkeseredett, hiszen az élet veled sem volt kíméletesebb, mint bárki mással ezen a földön. Persze tudom, ez nem vígasz számodra, hiszen mások szenvedése miért enyhítené a kínodat? Az ilyen tények nem gyógyítják a sérült lelket. A sebek idővel eltűnnek a bőrödről, de a szívedben örök nyomot hagynak. Márpedig szívből neked is csak egy van, s hányszor törték már azt darabokra a felelőtlen, meggondolatlan emberek, akik azt hitték, hogy csak úgy be és kisétálhatnak az életedből, miközben nem figyeltek arra, mekkora kárt okoztak benned. Tudom, hányszor vettél mérges átkokat az ajkaidra, melyeket aztán csak a sötétbe suttogtál bele, mert nem volt bátorságod kiadni magadból. Tudom, hogy hosszú, rögös út van mögötted. Senki nem tudja ezt jobban nálam. De tudod, hiába történt az a sok rossz, az a sok kegyetlen, testet-lelket próbára tevő csapás, te még mindig itt vagy. Látod? Még mindig tartod magad. Még mindig mész előre, még mindig remélsz. Pont ezt szeretem benned. Hogy mindegy hányszor rúg beléd az élet, mindegy hányan hagynak magadra, te mindig talpra állsz. Pedig bevallom, régen gyengének hittelek - szégyellem is magam emiatt rendesen. Olyan kis törékeny voltál, olyan sebezhető és érzékeny. Egy hangos szóra könnyek gyűltek a szemedbe, és mindent egyből a szívedre vettél. Nyafkának, kényesnek, hisztisnek tartottalak, akárcsak a többi ember, de mára már rájöttem, hogy nem vagy ilyen. Egyszerűen csak sokkal érzékenyebb vagy mindenféle negatív rezgésre, mint más, átlag ember. Éppen ezért olyan nehéz feladat téged megérteni. Én mégis tisztelem és becsülöm a jellemed, hogy ebben a durva, anyagias, materialista világban meg tudtál maradni egy kedves, álmodozó, reménytelenül romantikus léleknek, és nem veszítetted el a pozitív hozzáállásodat. Megmaradtál örök gyereknek, és ez nagyon jó dolog. Talán mások furcsán néznek rád, amiért hiszel a tündérmesékben, vagy mert képes vagy leállni az út közepén, hogy 20 percig bámulj egy virágot, vagy mert esetleg a hazafele úton nekiállsz egy kedves kis dalt dúdolgatni, jó hangosan. Mindez nem számít, a lényeg az, hogy te ilyen vagy, így érzed jól magad a bőrödben. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen lány összerogy a súlyok alatt, amit ráró az élet, és zokogva menekül előlük. Emlékszem is, néha kecsegtető volt ez a gondolat számodra, de mégsem tetted meg. Mert amellett, hogy bizony borzasztó sérülékeny és érzékeny vagy, egyúttal nagyon erős is. Olyan ember, aki nem tud beletörődni a kudarcba. Te győztes típus vagy. Olyan, aki soha nem adja fel. Lehetnek gyönge pillanataid, kétségeid a képességeid felől, és elábrándozhatsz azon, hogy feladod, de én tudom, hogy úgy sem lennél rá képes. Egyszerűen csak szükséged van arra, hogy néha kiadd magadból a fájdalmad és egy kicsit magadba roskadj, elvégre te is ember vagy, aki néha elfárad. De abban különbözöl a többiektől, hogy nem adod fel, hanem mész tovább, csak azért is. Mert tudod, hogy nem azért születtél le erre a földre, hogy néhány kis probléma legyőzzön. A többiek higgyenek rólad azt, amit akarnak, de én tudom mi lakozik benned, milyen erő és kitartás, milyen túlélési ösztön. Őszintén állíthatom, hogy nem ismerek nálad bátrabb embert. Megtiszteltetés számomra, hogy TE lehetek.

2 megjegyzés: