2012. június 10., vasárnap

Esküvői smink

Hát úgy látszik, hogy az elmúlt két napban sziporkázok esküvői fronton :) Most a leendő sminkemen gondolkodom, és igazából elég konkrét elképzelés van róla a fejemben. Első és legfontosabb, hogy én magam fogom kifesteni magam. Tudom, mindenki azt mondja, hogy ezt egy profira kell rábízni, és bizonyára remekül végezné a munkáját egy szakképzett sminkes, de én nem szeretnék 15-20 ezer forintot kidobni az ablakon egyetlen arcfestésért. Elhiszem, hogy nagyon tartós, hogy nagyon mesteri, de nem igazán vet fel minket a pénz, ilyesmire nem tudok kiadni ennyit. Mint már említettem nem vagyok egy sminkmester, de azért nem bánok olyan vészesen az ecsettel, és ha addig ügyesen kigyakorlom a sminkemet, meg fogom tudni csinálni. Nyilván ideges leszek, meg minden, de ez nem jelenthet akadályt számomra. Szóval úgy döntöttem, hogy mivel azért nem vagyok olyan borzasztó ügyetlen, ezért én magam festem ki az arcom aznapra, ehhez csupán megfelelő termékekre és eszközökre lesz szükségem, amit majdnem ugyanannyi összegből ki tudok hozni, mint amennyiért egyetlen alkalmi sminket készítenek, csakhogy a megvásárolt termékeket én utána továbbra is tudom használni. minden szempontból ez a gazdaságosabb megoldás, a többi pedig csak gyakorlás kérdése. És hát maga a smink. Nos, én nem vagyok híve ezeknek a nagyon nude dolgoknak. A nagy napon ki kell emelni az arc szépségeit, amit csakis hangsúlyozással lehet elérni. Egy nagyon természetes hatású make-up nekem nem ünnepi, hanem hétköznapi. Persze nyilván az ember nem ken magára öt réteg sötét szemhéjpúdert, de egy kicsit bátrabban is lehet a színeket használni, legalábbis szerintem. Én a közepesen hangsúlyos szemet tudom elképzelni magamon, ami a csillogó fehér/krémszínt és a lilát használja fel (az egész esküvő lila-fehér színösszeállításban fog működni) egy kis fekete tusvonallal. Leginkább ez a kép hasonlít hozzá, csupán a sötétszürkét/feketét valami szép lila árnyalattal helyettesíteném, és picit lágyabbra venném a vonalakat.




Az ajkaimra málna színű rúzst tudok csakis elképzelni. A piros nem illik ezekhez a lágy színekhez, a rózsaszín túlságosan pasztell, de egy szép, közepesen élénk málna pont olyan színt ad az ajkaknak, mintha egy picit megcsípte volna őket a hideg, tehát természetes, mégis észrevehető árnyalatot kapunk. A lila és a málnarózsaszín véleményem szerint tökéletes kombináció :) Szóval fehér-lila szemek és csillogó málnaszínű ajkak, ez az én álom sminkem. Pontosan ilyet nem találtam, de majd úgy is teszek fel a próbálkozásaimról képeket, addig meg teszek fel néhány olyan képet, amiben megfogott valami.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése