2011. október 2., vasárnap

Újabb könyves élmény




Pár perce fejeztem be Kerstin Gier-től a Rubinvörös című könyvet, és úgy éreztem azonnal írnom kell róla pár sort. Bevallom, mikor az utolsó laphoz értem egy kissé szomorú és csalódott voltam, mert jócskán olvastam volna még. Annyira könnyen bele lehet merülni ebbe a világba és a történetbe, hogy szinte észre sem vettem, mikor a végéhez közeledtem. Igazán remek ifjúsági regény, mert tökéletesen volt benne adagolva a romantika, a kaland, az akció és a misztikum - egyik sem volt túlsúlyban, mindegyikből volt egy kicsi, és ettől lett az egész könyv annyira jó. A karakterek hitelesek és életszerűek voltak, senki nem volt túl tökéletes, vagy túl béna, a történet pedig újszerű és érdekes volt. Még nem volt szerencsém olyan könyvet olvasni, ami időutazással foglalkozott volna, de meg kell mondjam ez nagyon tetszett. Gwendolyn, a főszereplő lány megörökli a családjában előforduló időutazásért felelős gént, így képes ide-oda ugrálni a múltban. A bökkenő csak az, hogy nem őt, hanem unokatestvérét, Charlotte-ot készítették fel mindarra, ami ehhez a különleges küldetéshez szükséges, ugyanis azt hitték, ő a génhordozó. Akkor kezdődik a baj, mikor kiderül, hogy nem Charlotte, hanem Gwendolyn a különleges, ő viszont semmit sem tud. Átlagos életet élt azt leszámítva, hogy látja a holtakat és életre kelt vízköpőkkel szokott társalogni. Lényeg a lényeg, hogy Gwendolyn tökéletesen felkészületlen. Rögtön beledobják a mély vízbe, szegény lány pedig kénytelen boldogulni egy olyan küldetéssel, amit még nem is ért teljesen. És csak hogy ennél se legyen kevésbé bonyolult az élete, a háttérben egy titokzatos összeesküvés szövődik, és a lány nem tudhatja, kiben bízhat, ki ellenség, ki barát. Én valamiért hajlok arra, hogy a jó fiúnak tűnő emberek pálfordulatot véve gonoszok lesznek, s akit eddig ellenségként sulykoltak beléjük, azok valójában a jó ügyért küzdenek. Ja, és persze nem szabad megfeledkeznünk Gwendolyn társáról, Gideonról sem, aki szintén időutazó és eléggé egyértelmű, hogy mi lesz kettejük sorsa a jövőben. Kár, hogy nem derült ki minden az első részben, most várhatom itt tűkön ülve a folytatás. Addig is ajánlom mindenkinek olvasásra, mert nem mindennapi sztori, ráadásul nagyon szórakoztató.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése