Egy új élet reménye

Az utóbbi időben ismét sokat hullámzott a hangulatom. Nagyon sok öröm és bánat is ért egyszerre, utóbbi természetesen a Rohadéktól (innentől kezdve így fogom emlegetni azt a személyt, amit mások normál esetben apának hívnak). Szóval tőle változatlanul sokat szenvedek, amik néha nagyon lehúznak, visszarántanak oda, ahonnét próbálok kikecmeregni. Barbi barátnőm nemrégiben meg is jegyezte, hogy nagyon máshogy nézek ki, mint régen. Nem tudom már pontosan milyen szót használt rám, de a lényege annyi volt, hogy teljesen elszürkültem, nyoma sincs bennem életnek, iszonyúan magamba zuhantam. Ez még sajnos mai napig előfordul, de változatlanul küzdök ellene. Viszont most talán a lehető legnagyobb öröm ért, és könnyedén lehet, hogy ez akkora boldogság-löketet, akkora kitartást fog adni nekem, hogy még a Rohadék sem ránthat magával. Akkora öröm ért, hogy azt szinte el se tudom mesélni, olyan valószerűtlenül mesébe illő az egész... Nos, szóval talán nem ismeretlen senki számára, hogy a szüleimnél élünk Viktorral, és hogy az itteni légkör a Rohadék miatt nem a legkellemesebb, enyhén szólva. Nagyon rossz hatással van ez ránk, kikészít minket az egész helyzet, amiben élnünk kell, és ennél fogva az volt a nagy álmunk Viktorral, hogy minél hamarabb elköltözhessünk innen. Beértük volna egy kicsi kis panellal is, csak kettesben lehessünk anélkül, hogy úgy jönnénk haza, hogy macsettával kelljen vágni magunk előtt a piaszagot vagy a cigifüstöt, vagy hogy ordítozásra kelljen elaludnunk (én mondjuk kicsi korom óta hozzászoktam, de Viktor példaértékű családból származik, őt rendkívül megviseli mindez). Semmi más vágyunk nem volt, csak egy békés, saját otthon, ahol végre a közös jövőnket tervezgethetjük. A kertes ház és a nagy tér csupán távoli álom volt, amit úgy hittük, hogy kb. 40-50 éves korunkra tudunk csak megvalósítani, ezzel szemben akkora lehetőség hullott az ölünkbe, hogy még talán fel sem fogtuk teljesen. Előzményként meg kell említenem, hogy Viktor nővére és a férje vettek egy kertes házat Szigethalmon, ami ugyan jócskán renoválásra szorul, de az övék, a sajátjuk. Nagyon örültünk a sikerüknek és a boldogságuknak, ugyanis előtte egy pici kis albérletben éltek, és ahhoz képest egy kertes ház álom luxuskivitelben. Meg is beszéltük, hogy amikor csak lehetőségünk adódik mindig megyünk le nekik segíteni, hiszen nagyon szeretjük őket, nagyon szoros és jó viszonyt ápolunk velük (Viktor és a nővére végtelenségig imádják egymást). Aztán derült égből villámcsapás, Zoli felajánlotta, hogy ha van hozzá kedvünk, odaköltözhetnénk hozzájuk a felső szintre, mivel ők nem tudnák kihasználni, nekünk meg pont jól jönne, aztán azt a részt teljesen elszeparálnánk az alsótól, és így egy komplett emelet lenne a birtokunkban kb. 100 négyzetméterrel. Eleinte kissé bizonytalanul, ámde mégis reménykedve fogadtuk a felajánlást, de a napokban mind Zoli, mind Évi megerősítették ezt a lehetőséget, miszerint ők komolyan gondolják az odaköltözésünket. Segíteni szeretnének nekünk, mert tudják mennyire szenvedünk, és ez egy jó lehetőség lenne arra, hogy mi is saját életet kezdhessünk. Semmiféle plusz pénzt nem kellene befizetnünk, csupán a rezsibe kell beszállnunk, illetve a fenti rész kiépítése egy az egyben a mi feladatunk lenne anyagilag, de a megvalósításban ők is ugyanúgy segítenének, mint mi nekik. Évi és Zoli nagyon sokszor hallgatták meg a problémáinkat, dilemmáinkat, sokszor sírtunk nekik, hogy mennyire szenvedünk itt, és végtelen hálával tölt el az, hogy mikor úgymond az ölükbe pottyan nekik is a szerencse, megosztják velünk. Természetesen miután meggyőződtünk, hogy ez nem csupán álom, a legboldogabban elfogadtuk az ajánlatot. Van egy kis spórolt pénzünk, ami pont fedezi a felújítás és a költözés költségeit, úgyhogy amint Éviék befejezték a lenti részt, mi is nekivághatunk a magunkénak odafent. Mivel szeretnénk egy kicsit elszeparálódni tőlük, ezért egy külső lépcsőt fogunk felhúzni, hogy ne kelljen átjárkálnunk Éviék lakrészén, és így teljesen külön élhessük az életünket, még ha egy házban is lakunk. Lesz saját konyha, fürdő, mellékhelyiség, hálószoba, egyszóval teljes mértékig külön életet élhetnénk ott. Az egyetlen, amin osztozkodnunk kell az a kert, de minket ez már nem érdekel, hiszen basszus, álmaink netovábbja valósult meg, kertes házba költözünk alacsony költségekkel, közeli elhelyezkedéssel édesanyámhoz, ésatöbbi. Már meg is beszéltük, hogy csinálhatok majd egy kis konyhakertet, mivel mindig is szerettem volna saját zöldségeket, gyümölcsöket termeszteni, illetve ültetek majd virágokat is :) Zoliék egyedül egy kerti grillezőt szeretnének felállítani, ami szerintem nagyon jó ötlet, mert akkor mindannyian kiülhetnénk egy közös sütögetésre, főzőcskézésre. Szóval nagy az öröm és a boldogság, hiszen a karácsonyt már az új, saját otthonunkban ünnepelhetjük :))) Már neki is álltunk tervezgetni, próbáljuk kitalálni a szobák elhelyezkedését, méretét, berendezését, keresgélünk festék színeket, bútorokat, csempéket, parkettákat. Nem túl meglepő módon eszméletlenül be vagyok zsongva, már kezdő lakberendezővé avanzsáltam magam, Viktor pedig főleg az építészeti részen ügyködik Azt hiszem minden fiatal pár legnagyobb élménye az, mikor az első közös otthonukat tervezik, megpróbálják mindkettejük egyéniségét belevinni a megvalósításokba, és nincsenek szabályok, nem kell mások véleménye alapján cselekednünk, végre olyan otthont teremthetünk magunknak, amilyet mindig is akartunk. A boldogságunk most aztán határtalan, lehet elég erős is ahhoz, hogy addig a pár hónapig még elviseljük a Rohadék társaságát is, hiszen utána jön a valóra vált álom. Ja, és hogy még szebb legyen minden; mivel mindig az volt az elsődleges tervünk, hogy saját lakásunk legyen, ezért minden mást háttérbe szorítottunk, így az esküvőnket is. Habár nagyon szerettünk volna már örök hűséget esküdni egymásnak, nem volt rá lehetőségünk, hiszen eléggé lelombozó lett volna a lagzi után egy ilyen környezetbe hazajönni. Most viszont rövid időn belül költözünk, berendezkedünk, és ha minden jól sikerült, akkor jövő nyáron végre megtarthatjuk a menyegzőnket :))) Szóval fiúk-lányok, lehet lelkiekben készülni, hogy jövő nyáron egy tuti programotok lesz, mégpedig a mi esküvőnkön részt venni! Úgy tűnik mégis csak előre lendül az életünk, és a nagyon nagy nehézségek után jöhet a nagyon nagy boldogság :) Egyszerre ennyi jót átélni szinte felfoghatatlan csoda, legalább annyira nehéz megemészteni, mint a rosszakat, de természetesen ezek teljesen más érzésekkel járnak. Boldog vagyok, mert télen már a saját otthonomban készülhetek az év legszebb ünnepére, és hogy utána nyáron végre valahára Körmendi Szilvia lehetek :) Jól hangzik, nem? :) Minden esetre most irdatlan sok munkánk lesz; tervezni a lakást, csinálni utána a felújítást, nekem meg közben szerveznem kell az esküvőt is. Még nem tudom hogy fogom bírni, de édesanyámtól és Viktor családjától biztos számíthatunk segítségre. Persze akármennyire is fárasztó lesz mindez, minket nem érdekel. A lényeg csak az, hogy végre egyenesbe jön az életünk, a terveink megvalósulnak, és onnantól nem vár ránk más, csak a boldogan éltek, míg meg nem haltak. Kimondhatatlanul boldog vagyok, és most hosszú idő után először érzem azt, hogy a szebb jövőbe vetett hitem nem csak önmagam áltatása, hanem immár valós tény. Alig várom, hogy az új életünk hamarosan kezdetét vegye :)