" Hogy nézel már ki?" és hasonlók

Ma olyan élmény ért, ami eddigi életem során szinte naponta előfordult velem; az utcán közlekedve két fiatal fiú belém kötött és gúnyolódtak rajtam. Mondhatnám azt is, hogy már megszoktam, de azért mégis csak hagy némi nyomot az ember lelkében egy ilyen eset, mindegy hányszor kerül hasonló helyzetbe. Ha úgy vesszük a mai fiatalság számára én egy tökéletes célpont vagyok. Nem vagyok kiemelkedően szép, és csinosság terén is messze vagyok az elfogadottól, s ez a két nem túl kedvező tény már bőven elég ahhoz, hogy egy bizonyos réteg kötekedjen velem. Én persze nem reagáltam, mert nem láttam értelmét, viszont ez az esemény elindított bennem egy újabb gondolathullámot. Miért van az, hogy az emberek ennyire undokok egymással? Nem értem, hogy mi viszi rá ezeket a fiatalokat arra, hogy vadidegen emberekről mondjanak véleményt pusztán külső megjelenés alapján, ami ráadásul teljes mértékig sztereotip és emberfüggő. Ha nem felelek meg valaki ízlésének, akkor már nem is lehetek értékes, nincs bennem szépség, kedvesség és elismerni való? Akkor én már csak egy emberi hulladék vagyok, aki bántja a szemet? Nyilván nem felelek meg mindenki ízlésének, ebbe már réges rég beletörődtem és teljes mértékig el is fogadtam, hiszen ez nyilvánvaló tény. De az, hogy emiatt bántsanak, számomra felfoghatatlan és őszintén szólva értelmetlennek is tartom. Ezek a fiúk nem is ismertek engem, csupán a külsőm miatt megszóltak, ami nyilván nem felelt meg az ő elvárásaiknak, aztán ezt erősen éreztették is ezt velem. Elfogadom, hogy bántottam a szemüket, van ez így. De olyan nehéz lett volna tovább sétálni, vagy elfordítani rólam a tekintetüket? Feltétlenül belém kellett taposni? Ha annyira visszataszítónak találtak, miért nem azon törekedtek, hogy minél gyorsabban elkerüljenek a közelemből? Én is rengetegszer látok olyan embereket az utcán, akik nem illenek bele a saját ízlésembe, de még sem állok le velük kötekedni. Annyira rossz érzés, mikor ilyesmi éri az embert... Nem is amiatt, hogy fájna, amit mondanak, azzal már rég nem törődöm, mert a sértéseik nem jelentenek számomra semmit. Inkább az bánt, hogy ilyenkor megpillantom azt a tömény rosszindulatot, ami a mai társadalmunkra egyre inkább jellemző, és kissé kétségbe esem. Engem azért tölt el kellemetlen érzéssel egy ilyen beszólás, mert szomorú belegondolni, hogy egyes emberek mások lelki kínzásában lelik örömüket. Micsoda borzasztó dolog ez :( Én sosem gúnyolódtam senkivel, soha nem bántottam senkit, nem is szoktam kötözködni, sem bunkóskodni, élcelődni, és még véletlenül sem teszek valakit nevetség tárgyává, nem értem másokat mi visz rá erre. Tudom, hogy milyen rossz érzés ilyesmit átélni, éppen ezért igyekszem én is elkerülni. Ám az, hogy sokan más emberek bántásától jobban érzik magukat egyszerűen ledöbbentő. Ezzel talán a saját kisebbségi komplexusukat akarják turbóztatni, miszerint ők sincsenek megelégedve magukkal, és attól érzik jobban magukat, ha találnak egy olyat, aki a szemükben még náluk is szerencsétlenebb? Meglehet, nem tudom. Minden esetre elkeserítőek ezek a tapasztalatok, és engem elgondolkodásra ösztönöznek. Mennyi ember szomorkodik magában egy-egy bántó megjegyzés hallatán, micsoda borzasztó érzéseket élhetnek át ilyenkor.. Régebben én magam is megszenvedtem ezeket és állíthatom, pokoli. Szerintem nincs is olyan ember, akit ne ért volna méltatlanul sérelem, s aki ne zuhant volna már magába némely gonoszkodás hallatán. Az ember néha nagyon kegyetlen tud lenni, s a verbális bántalmazás legalább akkora fájdalmat tud okozni, mint a fizikai. Ebbe sajnos sokan nem gondolnak bele. Talán azt hiszik jó hecc kigúnyolni a másikat, hátha felvághatnak ezzel a velük lévő barátaiknak, miszerint van bennük annyi kurázsi, hogy igenis meg merik tenni, de vajon belegondolnak-e abba, hogy az a másik ember, az a másik érző lény miket él át e borzalmas szavak hallatán? Micsoda felelőtlenség a szavakkal való meggondolatlan dobálózás! Még belegondolni is szörnyű, hogy hány ember élete omlott össze attól, hogy így beletapostak a lelkükbe. Persze nyilván nem arról van szó, hogy egyetlen beszólástól depresszióba fog zuhanni valaki, de ez el tud indítani egy lavinát, ami akár komoly következményekkel is járhat. Nem tudom hogyan lehetne megfékezni főleg a fiatalabbak körében ezeket a marakodásokat, mert valami iszonyat, hogy mennyi rosszindulat és utálat gyűlik össze bennük. Miért nem lehet békén hagyni egymást, miért kell egyből egy számunkra kevésbé tetszetős embert lehurrogni? Menjen ő is a maga dolgára, és mi is menjünk a sajátunkra. Én például mindig törekszem arra, hogy egy kis örömöt és boldogságot csempésszek bele mások hétköznapjaiba azzal például, hogy ha valaki rám néz, vagy én ránézek valakire, elmosolyodom. És mivel a mosoly ragadós, ezért általában a mosolyt vissza is szoktam kapni, ami nagyon jó dolog, mert ettől úgy érzem, hogy egy kis fényt vittem valakinek a napjába. Alapból nagyon kedvesen közelítek az emberek felé, nincsenek bennem előítéletek, és még ha bántanak is, akkor sem szólok vissza, inkább csöndben maradok és arra gondolok, hogy bármit is mondtak, nem jelent semmit. Talán tényleg ettől érzik jobban magukat, ettől érzik úgy, hogy ők a főnökök, mert megtehetik, hogy következmények nélkül terrorizáljanak másokat, aztán magukban röhögcsélve konstatálják, hogy na, ez sem szólt vissza, milyen szánalmas, közben igazából ők azok, akiket szánalom illet. Mert valójában ezek az emberek borzasztóan félnek a világtól, félnek az emberektől, és a legegyszerűbb módjuk önmaguk megvédésére a támadás. Olyan kár, hogy csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy kedvességgel ugyanazt a tiszteletet ki lehet vívni, amiért a kötekedők is küzdenek, csak sokkal kedvesebb módon. Tényleg elszomorító ez az egész, és csak remélni tudom, hogy idővel a társadalmunk eljut oda agyilag, hogy leszokik erről a ronda cselekedetről, mert így csak elmarjuk az embereket magunk mellől, kellemetlenek leszünk mindenki számára és magunkra maradunk. Sokkal többet lehet elérni egy kedves, bátorító mosollyal, csak hozzáállás kérdése az egész. Én ebben hiszek, és bízom benne, hogy egyszer ezt az életszemléletet minél több ember elsajátítja majd.